Mit tennének a Bethlen negyediek, ha közeledne a világvége?

Fotó: GÁL ELŐD

Délvidéken született, de már évek óta Udvarhelyen él, és úgy érzi, ismeri a várost. Szeretné, ha most Udvarhely is megismerné őt és társulatát, ez fontos neki.

Balogh Bálint tizennégy éves kora óta foglalkozik színházzal: Újvidéken színművészetet tanult 2005-től, nagyon jól érezte magát, de nem fejezte be egyetemi tanulmányait. Ezt követően fogtechnikusnak tanult, és dolgozott Szegeden, de nem igazán tudott színház nélkül élni, így létrehozta a Szoba Színház nevű egyetemi színtársulatot. Velük próbált egy szokatlan színházi nyelvezetet használni: Az utolsó tangó Párizsban alapján írt és rendezett egy darabot, és Stanislaw Lem Solaris című regénye alapján egy sciencefictiont.

Az utolsó tangó című előadásának szájról szájra ment a híre, mert különleges volt: a nézők teremről teremre mentek, és minden teremben egy más jelenetet láthattak. Akkor tizenöt előadást sikerült ebből összehozniuk.

De hogyan lett ebből Székelyudvarhely?

Bálint a felesége révén került a városba, ahol szintén fogtechnikusként kezdett dolgozni, de néhány év után megint kezdett neki hiányozni a színház. A MÜTF-ön tanult kereskedelem és marketing szakon, ott hozta létre az SGR Projektet. A Székelyudvarhelyi Egyetemi Központhoz tartoznak, ők biztosítják nekik a termet, segítenek nekik kapcsolatokat teremteni és ápolni. Most már négy fesztivál állandó meghívottjai, de nem volt ez mindig így.

Az elején nem vettek komolyan – mondja Bálint arról, hogy folyamatosan kéregették a termet próbálni, és amikor mentek el a diákok a terem előtt, amelyikben ők éppen ordibáltak, nem hitték, hogy lehet ebből valami.

„Nagyon nehéz volt embereket verbuválni, mert ez egy közgazdasági egyetem, és ugye, mindenki dolgozik, családja van” – mesél Bálint a döcögős kezdetekről. Két lányon kívül senki nem akart jelentkezni, de Bálintnak nem jelentett akadályt hogy nincs a drámairodalomban olyan darab, amelyet két lány főszereplésével el lehetne készíteni. Végül A Godot-ra várva című Beckett-darabot egyszerűsítette le, jobban mondva, annak alapjaira írta meg az Előjátékot, amellyel itthon debütált a „társulat” és Magyarországon is többször játszották.

Ezután jött a Szárnyak, egy – elmondása szerint – nehezebb nyelvezetű darab. „Magyarországon szerették, Udvarhelyen úgy érzem, kevésbé, kevésbé is volt érhető” – vallja be őszintén Bálint.

A kisherceg visszatér

Bemutatóra készülő A kisherceg visszatér című darabját egy picit könnyedebbre írta, lineáris cselekménnyel. A háromszereplős előadásnak alcíme is van, mégpedig Az utolsó felvonás egy felvonásban.

„Semmi köze a kisherceghez. Sokat nem akarok elárulni, ezért azt nem mondom el, miért kisherceg. Három fiatalról szól, akik a világvége előtt egy pár órával véletlenül találkoznak egy padlásszobában. Egy kicsit utópisztikus, lehet, hogy sci-finek is be lehetne sorolni, de tulajdonképpen a mai fiatalokról szól. Egy társadalomkritika. Ezek nagyon szerethető, sérülékeny karakterek. Mindháromról kiderül, hogy milyen családjuk van, mi az, ami miatt kialakultak az ő személyiségjegyeik. A kérdés, hogy tudnak-e változtatni valamit ezeken, annak tudatában, hogy jön a világvége. Vagy nem” – mesél.

Hogy jobban megértsem a darab filozófiáját, Bálint elmesél egy hasonló történetet: három biliárdozó férfi arról beszélget, hogy mit csinálnának, ha félórán belül jönne a világvége. Az egyikük kirabolna üzleteket, nőket hajkurászna, stb., a másik elajándékozná a vagyonát a szegényeknek, míg a harmadik semmit, mert a félóra már nem tesz semmit.

„A történet alapja, az egy közhely. Engem foglalkoztatnak az utópisztikus történetek, úgy gondolom, hogy izgalmasak, mert előrevetítenek egy problémát. Megfogalmaznak egy olyan jövőképet, amely a jelenből tud kiindulni. Ez a három szereplő itt lakik Udvarhelyen, képletesen szólva, még azt is hozzá merem tenni, hogy a Bethlen negyedben. Azok a típusú emberek. Mert én is azokkal találkozom, azokat ismerem, azoknak figyelem meg a tulajdonságaikat, őket tudom felhasználni karakterként” – mondja.

Keserédes a történet, tudjuk meg, és nem egy interaktív darabról van szó. Bálint se nézni, se rendezni nem szeret olyan előadásokat, amelyek beledöngölik a székbe a nézőt. Úgy gondolja, hogy annyi baj, meg bosszúság éri az embereket, hogy tényleg szeretnek úgy bemenni a színházba, hogy ott picit könnyedebb legyen, ne kelljen attól félniük, hogy most valaki levetkőzik, vagy éppen elkezd pisilni a színpadon. Számítsanak arra, hogy sokat tudnak nevetni, de mégis mond nekik valamit ez az előadás. Bálintnak nem az a célja, hogy beültesse a nézőket a Liliomfira, ahol nevetgélnek egyet, aztán hazamennek. Szeretné, ha forradalmit alkotna, olyant, amit eddig nem kaptak a nézők.

„Én azt szeretném elérni, hogy a nézők részéről érezzem azt a döbbent elismerést. Lássam rajtuk, hogy tényleg élvezik, és – sajnos, vagy nem sajnos – tényleg látom rajtuk. Hiába jön oda valaki és gratulál, ha látom rajta, hogy nem tetszett. Ez nem baj, én ezen nem sértődöm meg, én is ugyanúgy gratulálok akkor is, ha nem tetszik egy előadás” – magyarázza.

„Ezt a drámát én Udvarhelynek írtam”

– mondja Bálint, akinek célja, hogy Udvarhelyen is megismerjék, és úgy kezeljék őket, mint egy létező alternatív színházi társulatot. „Én hiszem azt, hogyha jó az előadás, az reklám szájról szájra” – fejezi ki reményét.

Az alacsony költségvetésük miatt pályázatokból hozták össze a fény- és hangtechnikát, míg a díszletet a könyvtár bocsájtotta rendelkezésükre. Ez valójában könyvek tömkelege.

Egy évadban legalább négy-öt alkalommal határozza el Bálint, hogy feloszlatja a társulatot, mert nagyon nehéz összehozniuk egy próbát, aztán a végén valahogy mégis összejön. Összetartó hat emberből áll a csapat, Bálint mellett van egy rendezőasszisztens, egy fény- és hangtechnikus, és három színész. Nagyon jól tudnak együtt dolgozni Bálint elmondása szerint, csak mindenki éli a saját problémáit, így nehéz: nem tudnak százszázalékosan erre koncentrálni. Habár hobbi, Bálint elég sok felelősséget érez: „ha valamelyik színész hibát ejt, én nem gyakoroltattam be vele” – mondja.

Neki úgy tűnt, sikerült jól begyakoroltatni a darabot a színészeivel, Szegeden már bemutatták a 4. Szegedi Egyetemi Színházi Találkozón telt ház előtt, ahol a zsűri egyik tagja meg is könnyezte az előadást. Bálintnak nagyon jól esett, amikor egy másik fesztiválon a debreceniek, akik már mentek volna haza, miattuk maradtak ott késő estig, hogy megnézhessék a darabot.

Az 5 éves SGR Projekt A kisherceg visszatér című előadását június 6-án 20 órától a Siculus Ifjúsági Házban lehet megnézni. A belépés ingyenes lesz, a helyeket érkezési sorrendben kell majd elfoglalni.