Fotók: Városi Sportklub
A legrangosabb terepfutó versenyen, a terepfutók nem hivatalos világbajnokságán, az Ultra Trail du Mont Blancon versenyzett Bartha Bálint a Városi Sportklub futója, ezzel egy álmát váltotta valóra a dicsőszentmártoni sportoló. Kvalifikációs versenyek által – például azzal, hogy megnyerte az Etnára felvezető ultra terepfutó versenyt – jutott be az UTMB-re, a világ legrangosabb eseményére, ahol a világ legjobbjaival küzdött éjjel-nappal.
A verseny három országot: Franciaországot, Olaszországot és Svájcot is érinti. A rajt és a cél is Chamonix-Mont-Blancban van. A Franciaország keleti részén fekvő várost, amelyben téli olimpiát is rendeztek, az Alpok főbejáratának nevezik. A versenyzőknek 171 kilométeres távot kellett teljesíteniük 10.000 méteres szintkülönbséggel. A futók olyan Mont Blanc körüli csúcsokat másztak meg, mint a körülbelül 2500 méter magas Col Ferret, vagy a Col de la Seigne.
Álomból félelem
„Utólag elmondhatom, hogy ez egy olyan verseny, amire én nem tudok felkészülni. Gondolom más se, be kell vállalni és que sera sera (ahogy lesz, úgy lesz – szerk. megj.)” – mondta a versenyről Bartha Bálint. Úgy gondolja, nagyon alábecsülte az UTMB-t, annak hosszát, meredekségét. A rajtnál az a vágy, hogy mennyire szeretett volna részt venni egyszer ezen a versenyen, átalakult félelemmé. „Legszívesebben elbújtam volna Chamonix valamelyik elhagyatott sarkába, és ott szipogtam volna a verseny végéig. Start előtt egy órával be kellett volna állni a sorba, hogy jó helyről induljak, de inkább a barátaimmal maradtam, akik kijöttek velem. Külön köszönet Katicséknek, Lajának és Szabinak”.
Bálintot Takács Szabolcs segítette a kijelölt frissítő pontokon. A Takács-Bartha kettős az idei Carpathia Trails csapatversenyében futott együtt először, aztán a Marathon 7500-at, az ország legnehezebb terepfutó csapatversenyét is ketten teljesítették.
Az idei versenyen 2543 futó állt a starthoz Chamonixban, és ebből 987-en adták fel a versenyt. Az utolsó, 1556-odik célba érkezőnek majdnem két nap, 46 óra és 55 perc kellett a táv teljesítéséhez. Bálint a nyolcvanadik helyen ért célba 28 óra 47 perc és 8 másodperces idővel, ezzel ő lett a legjobb a romániai indulók közül.
Bálint az első időmérőnél még 1023-adik volt, a másodiknál az 511-edik, aztán folyamatosan kapaszkodott fel. „A közeli településeken átfutva igazi
Tour de France-os hangulat
volt. Emberek végig az út szélén szurkoltak, gyerekek pacsiztak, lányok a melltartójukat lengették, vagyis őrület. Közben másztunk fel az első 2500 m-es hágóra” – emlékszik vissza. 50 kilométernél gyomorproblémái voltak, 95 kilométernél pedig a bal sípcsontja körüli fájdalom nehezítette a versenyét: „az olasz-svájci határt átlépve a 20 km-es ereszkedő nem tett jót a sípcsontomnak, lassan ereszkedtem, sokan megelőztek. Az eredmény listában ez nem tükröződött vissza, mert sokan kiestek előttem, köztük sajnos Hajnal Robi (a brassói terepfutó tavaly második volt a versenyen, és ugyan idén is esélyes volt, 135 kilométer után feladni kényszerült a versenyt – szerk. megj.) is, az első helyekért küzdve adta fel. Akkor a 110. hely környékén voltam”.
123 kilométernél, amikor Szabi feltöltötte a táskáját étellel, itallal, gyógyszerrel, akkor érezte: túl van a holtponton, és tudja követni az eredeti tervet. A Szabi által adott kóla mindig elég energiát adott neki a következő frissítőig, enyhült a fájdalma, felfele több embert is megfogott, és elmondása szerint „lélegzetelállító látványt nyújtottak a Mont Blanc csúcsai és gleccserei”.
Az utolsó 19 kilométer hamar elrepült Bálintnak, éjszaka nyolcvanadikként szakította át a célvonalat. A spanyol Pau Capell nyerte a versenyt, ő 20 óra és 19 perc alatt futotta le a távot.
A verseny után Bálint nem győzte köszönni segítőinek, hogy elérte ezt. Családjának, akik sok-sok ebédnél vártak rá, míg az edzést befejezte, a csapatának, a szurkolóinak, Kovács Zsoltnak, akivel együtt versenyezve vált ultrafutóvá, és „Coacholinak, Lőrincz Olivér állóképesség-specialista edzőnek, „mindez azért, hogy én itt szaladgáljak az Alpokban. Őrület!”.
