Ezeket a tételeket kapták a nyolcadikosok románból

155.820 nyolcadik osztályt végzett diák iratkozott fel a június 14. és 30. között zajló képességvizsgára országszerte – tájékoztat az oktatási minisztérium közleményére hivatkozva az Agerpres hírügynökség. A vizsgasorozat kedden, június 14-én kezdődött el a román nyelv és irodalom írásbelivel, csütörtökön matematikából mérik fel a tanulók tudását, pénteken pedig anyanyelvből vizsgáznak a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok.

A diákok románból

a képességvizsgára készített tételek negyedik változatát kapták meg – erről számol be a g4media hírportál. Közlésünk szerint a vizsgázóknak Radu Tudoran Toate pânzele sus és Cella Delavrancea Frânturi din viața lui Delavrancea című művéből származó szövegrészletekkel kapcsolatos kérdéssort kellett, hogy megválaszolják. Az egyik feladat szerint társítaniuk kellett Radu Tudoran szövegrészletét egy másik, órán tanult irodalmi szöveghez, 50-100 szóban bemutatva a szövegekben megjelenő közös erkölcsi vagy kulturális értékeket. Itt a másik művet a diákok szabadon választhatták ki.

A következő feladat során egy 150 szavas elbeszélő szöveget kellett írniuk: „Képzeld el, hogy most tértél vissza a nyaralásból. Írj egy legalább 150 szavas elbeszélő szöveget, melyben elmeséled a legjobb dolgot, ami a nyaraláson történt” – szól a feladat, amely kéri, hogy a szöveg tartalmazzon egy legalább 30 szavas leíró részt, illetve egy legalább négysoros párbeszédet. A teljes feladatsor megtekinthető az edupedu.ro oldalon.

A magyar anyanyelvű diákok más tételsort kaptak, ők Bogdan Răileanu From Sfântu Gheorghe, with love szövege mellett Mariana Iancu adaverul.ro-n megjelent cikkét kapták, amelyben a szerző Ivan Patzaichin, olimpikon kenusról ír. Ezekhez kapcsolódtak az első tételsor feladatai. Például bemutatni legalább 30 szóban egy, az egyik szövegben megjelenő emberi értéket, de ugyanebben a szövegben ismerhették meg a vizsgázók Ionuțot, az utolsó feladatnál egy legkevesebb 70, legtöbb 130 szóból fogalmazást kellett írniuk az ő napjának egyik elképzelt történéséről.

A vizsgák

reggel 9 órakor kezdődnek, de a vizsgázóknak 8 óra 30 percig el kell foglalniuk helyüket a teremben. A vizsga két órán keresztül tart, minden teremben kamerák vannak.

A szaktárca tájékoztatása szerint a vizsgára jelentkező diákoknál kell, hogy legyen személyazonossági igazolvány, kékkel író toll vagy golyóstoll, valamint a matematikavizsgán ceruza és egyéb eszközök a rajzok elkészítéséhez. Iskolatáskát, hátizsákot, tankönyveket, szótárakat, jegyzeteket tilos bevinni a terembe, mint ahogy telefont, táblagépet vagy USB-tárolót is.

Jó, ha tudod, hogy

a tanügyminisztérium ezúttal is létesített egy ingyen hívható telefonvonalat, a 0800.801.100-as számon jelenteni lehet bármilyen, a vizsgával kapcsolatos rendellenességet. A szám június 14. és 16. között 8-tól 16 óráig lesz hívható, június 17-én pedig 8 és 14 óra között.

Az eredményeket június 23-án, csütörtökön 14 óráig teszik közzé, az óvásokat aznap délután 4 órától 7 óráig, illetve másnap 8-tól 12 óráig lehet benyújtani, akár elektronikus úton is. A végleges eredményeket június 30-án, csütörtökön ismertetik. A képességfelmérőn szerzett jegyek átlaga 80 százalékos arányban számít bele a felvételijegybe, a fennmaradó 20 százalékot az 5-8. osztály tanulmányi átlaga adja – írja még az Agerpres.

Kiemelt kép: illusztráció/PÁL EDIT ÉVA