Ezeken a fotókon örökre megáll az idő

Fotók: HODGYAI-LŐRINCZ ESZTER

Szép tavaszi napsütéses napon érkezem Ádám Gyula csíkszeredai fotóművész szociofotóinak kiállítására a Páva étterembe, amelynek kertjében is már csak egy fa hord sálat. Kicsit korábban jöttem, hogy egyedül csodálhassam a fényképeket, ilyenkor eszembe jut minden, amiért én is fotós lettem.

Összesen 28 fotó díszíti az étterem falait, mindegyik fekete-fehér, és mindegyiken az ételé a főszerep, s a dolgos kezeké, amelyek elkészítik azt. Ádám Gyula fotóiban mindig azt csodáltam, hogy függetlenül a beállítástól, színektől, kompozíciótól, úgy fotóz, hogy jelen legyél a képen. Itt vagyok a tekenő túloldalán, és akár be is segíthetnék a tésztagyúrásba. Azon gondolkozom, mikor készülhettek ezek a fotók, aztán meglátok egy tányért, ami pont olyan, mint a nagymamámé. Teljesen mindegy, mikor készült, van, ahol megáll az idő. Ezeken a fotókon örökre, s most még fel sem fogjuk, mekkora kincsek emiatt is.

Közben megkérdezem, itt van-e már a fotóművész, azt mondják nem jön el. Egy kicsit mindenki reménykedik, hogy ez csak áprilisi tréfa és meg fog jelenni, amíg be nem hoznak egy számítógépet. Innen fog majd bejelentkezni.

„Ahova fel lehetett tenni, oda feltettünk egy Ádám Gyula fotót”

Szász Attila, a Páva marketingfelelőse köszönti a résztvevőket, elmondja, ahogy a Pávában mindig igyekeznek helyi termelőkkel és beszállítókkal dolgozni, azt is szerették volna, ha a dekoráció is helyi művész munkája. Ádám Gyula fotóival először Gáll Tímea Kölcsönkért Kovász című könyvében találkoztak, s mint sokan másokat, őket is lenyűgözte, mennyire gyönyörűen lehet szemléltetni saját gasztronómiai hagyományainkat, szokásainkat. „Miután utánanéztünk munkásságának, és láttuk, mennyi hasonló tematikájú fotója van, megkérdeztük lehetne-e szó róla, hogy az ő képei díszítsék a falakat?” – meséli. Ádám Gyula rögtön beleegyezett, örült neki, „úgyhogy ahova fel lehetett tenni, oda feltettünk egy Ádám Gyula fotót”.

A fotók közt vannak minisorozatok, egy sarokban például a puliszkakészítés látható lépésről lépésre, egy másikon a kenyérsütés, a disznóvágás folyamata, ezenkívül vannak az állatvilággal, és különböző ételek elkészítésével kapcsolatos fényképek. A kiállítás nem időszakos, meghatározatlan ideig maradnak a fotók az étterem falain.

Kelet és nyugat kapuja a székely gasztronómia

„Ezek a képek ma készültek, tehát nem archív fotók” – tisztázza bejelentkezésekor Ádám Gyula, hogy ott készítette ezeket a fotókat, ahol ezek a hagyományok most is élnek.

„Egy fotósnak fontos, hogy belelát, nem csak a külsejét, hanem a lényeget is lefotózza, rákérdez, hogy hogyan készül, egyúttal megtanulja a receptet is. Örvendek, hogy a Páva étterem felkért, nagyon szívesen adtam oda a képeket. Mi olyan szerencsések vagyunk, hogy a kelet és a nyugat kapuja itt találkozik. Nagyanyáink vagy Budapesten, vagy Bukarestben szolgáltak, és hoztak onnan táplálkozás-kultúrát. Semmire nem mondhatjuk, hogy ez eredeti székely, vagy hagyományos, hanem keverednek, én ezt szeretem benne” – mondta a fotográfus.

A pofátlan fotós és az eltűnt liszt

Megkérdezem őt a Kölcsönkért kovász borítójául szolgáló fotójáról is, hisz legendákat hallottam arról, hogy a fotózás alatt eltűnt fél kiló liszt. „A Kölcsönkért kovászban minden spontán, semmi sincs beállítva. Pont, amikor mentem ki fotózni, Tímea a vendégeknek kenyeret sütött. A fotós pofátlan tud lenni sokszor: na még egyszer, na még egyszer… annyira szép volt a látvány. Végülis ezt a képet én magamnak készítettem, nem a könyvnek, aztán ez lett belőle. Nem fél kiló liszt tűnt el, hanem egy kiló” – mesélte a művész.

A tárlat megnyitójának végén ő és a szervezők megbeszélik, hogy cserélhetik majd idővel a képeket, mert van bőven a művész tarsolyában. Megkérdezi, mi a mai menü, felolvassák neki. Jó étvágyat kíván, és elköszön.

Ádám Gyula Csíkkarcfalván született 1961. november 28-án. Főként szórványban élő magyarokról készít néprajzi és dokumentarista jellegű fotókat, de volt már kiállítás az előadásfotóiból is, Gáll Tímea Kölcsönkért Kovász című sikerkönyvét az ő fotóillusztrációi díszítik. 2000-ben Csíkszereda város Pro Urbe díjával tüntették ki. A 2008-as év végén megjelent Székelyföldi vízikerekek nyomában című tematikus fotóalbuma elnyerte a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár Legszebb Könyve díját. 2008-ban fotóművészeti munkásságáért megkapta a Magyar Művészetért Díjat. Később kiállítása nyílt az Európai Parlamentben.

2019-ben Áder János Köztársasági Elnök a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta neki „a moldvai és gyimesi csángó, illetve székelyföldi és a szórványban élő magyar emberek mindennapjait kivételes érzékenységgel megörökítő, dokumentarista stílusú fotográfiái elismeréseként.