Fotó: GÁL ELŐD

A Bethlen utcán, az Exotic mellett kell bekanyarodnom, hogy a Pillangó Mozgásstúdióba jussak, ahol Demeter Andreával találkozom, a lánnyal, akit Zsombori Beáta Natália, az udvarhelyi hip-hop tánc oktatás úttörője egy garázstetőn látott először táncolni, és akit azóta is a legjobb táncosnak gondol, akivel együtt dolgozhatott.

„Bejön, beáll az utolsó sorba s figyel, mindent lát, mindent hall, mindent magába szív s átad” – mondta Andiról Bea a hip-hop tánc mozgalmukat bemutató sorozatunk első részében, és valószínűleg nem véletlenül.

Elkezdtem egy kazánházban táncolni s most felvételiztem a táncműre

Most a 9 és 14 év közötti gyerekekből álló csoportjának tart órát Andi, vagy ahogy mindenki mondja, Andika. Amikor megérkezem, még anyukákkal van tele az előtér, akik teljes bizalommal „adják át” neki gyerekeiket a következő bő órára. Laza anyukák, gondolom, annyira lazák, hogy el tudom képzelni, ahogy évekkel ezelőtt egy hip-hop tánccsapatot alkotnak. Akkor erre nem lett volna lehetőségük, most a lányaiknak van.

Miután nyújtottak, jöhet a koreó, amit egy félóra gyakorlás után ellenőriz sorozatunk mai részének főszereplője. Hogy több helyük legyen a lányoknak, csoportokra osztja őket. „Na ki lesz az az öt, aki eltáncolja elsőként?” – kérdezi, de mivel túl sokan emelik a kezüket, újabb kritériumot szab: „aki színes zokniban van”. Nagy nevetgélés mellett el is indul a zokni ellenőrzés.

Olyan természetesen kezeled őket, mintha pedagógus múltad lenne, mondom Andinak az óra lejártával, mire nevetve tör ki belőle:

„a Pedába járok, peda szakra”.

Ez az első éve, hogy kisebbeknek oktat hip-hop táncot. Heti egy alkalommal kezdték, de azóta annyira megszerették a gyerekek, hogy a szüleiken keresztül kérték, hogy legyen még óra, így lett ez heti kettő. Most, mivel versenyre készülnek novemberben, heti egy újabb alkalmat tűztek ki. „Most több időt kell belefektetnünk, mert megköveteli a cél” – fogalmaz, hozzátéve, hogy versenyre készülnek ugyan, de továbbra is nyitott a csapat, várja azokat, akik szeretnék kipróbálni ezt a műfajt.

Andi elsősorban azoknak ajánlja a hip-hop táncot, akik érzik a zenét, már kiskorukban rámozogtak, ha meghallották. Ez rá is jellemző volt, „mindig dobtam magam”, mondja széles mosollyal az arcán. Ugyanakkor azt vallja, hogy bárkit meg lehet tanítani táncolni. Akibe benne van a „boogie”, azt nyilván egyszerűbb, de ismer olyat is, aki annó egy ütemet nem bírt elkapni, és azóta hatalmas fejlődésen ment keresztül. Nem árt a zenei hallás, a ritmusérzék, de vannak olyan finom beatek, amiket sokszor nehéz meghallani, ilyenkor próbálja ezt Andi megmutatni a „diákjainak”.

Természetesen a velük való találkozásra mindig felkészül: zenéket keres, meg kell alkotnia a koreográfiát, aztán maga az edzés ugyanúgy történik, mint bármilyen más edzés: bemelegítenek, nyújtanak, mozognak.