Ha visszanézem a koronavírus első udvarhelyi hullámát, ez volt az az esemény, amelyben a legtöbb ember érintett volt. Az otthon maradáson kívül, persze, mert azért abban mégiscsak többen vettek részt. És a facebookon való észosztásban, mert ott is nagyobb volt a részvétel. De valós cselekvésben ez volt a legtöbb embert megmozgató akció.
Egy Elan Trio alkalmazott szétlebbenti a szalagfüggönyt, miközben egy raklap élelmiszert tol ki a raktárból. Kezdetét veszi az 1001 ebéd akció.
Négy héten keresztül főznek le ezer-ezer vasárnapi ebédet, és osztják ki a frontvonalban lévőknek, illetve a rászorulóknak. A dubányi mennyiségű alapanyag-szükségletet első két héten az Elan Trio, a harmadikon a Benedek, a negyediken a Kaufland Romania biztosítja. Még beszállt a támogatásba a 3D Clean Service, a Baby Business, a Hargita Holding, a Harmopan, a Keresztúri, a Lutrix, a Macops, a Páva KulinarIQum Egyesület és a Rip Rop. Nyugi, ennyi volt a reklám, nem szeretnék gólyabálszerű reklámanyagot készíteni ebből, amiben felsoroljuk a teljes rokonságát a szervezőnek a főszponzortól a kidobólegényig, de most úgy érzem, jól esik leírni azok nevét, akik segítettek, és érdemes megfigyelni ezek sokszínűségét, nem csak a beszállítóknál, hanem a vendéglőknél és az ételkiszállítóknál is.
A főzésben 8 vendéglő vállalt szerepet: Diablo, Gondűző, Kalapos, Park, Páva, Pethő, Schwarz, Septimia. Sok szakács és segítő dolgozott a kajákon, a képen látható, tévészerepléshez szokott sztárszakácsoktól kezdve a csendes, visszahúzódott konyhatündérekig mindenki belerakott apait-anyait.
A menüt csak azért mondom el, mert az ember mindig gondban van azzal, hogy mit is főzzön ma, hátha ez ad egy pár ötletet. Első héten töltött káposzta volt. Eléggé macerás, kézimunka-igényes kaja. Robi, a Schwarz szakácsa kiszámolta, kb. egy percbe telt egy töltelék betűrögetése. De itt 300-400 adagot, azaz ezerjópárszáz darabot kellett elkészítenie egy-egy vendéglőnek. Kaláka-hangulat volt minden érintett konyhában, egyszerre öten-hatan tőtötték a tőtelékeket.
Következő héten pörkölt volt laskával. Vagy tésztával, ha úgy jobban tetszik. Csak két vendéglő főzött, de ők aztán nagyon. Ahány edény és ahány tűzhely volt egy adott konyhán, mindenik teli volt valamivel. A harmadik héten fuszujkagulyás volt a terítéken, a negyediken gulyást főzött párhuzamosan öt vendéglő.
Hogy mekkora kajamennyiséget kellett egy-egy vendéglőnek lefőznie, nagyon jól látszott mindig a kenyerek számából. A csomagolás nem kis fejtörést okozott, mert gyorsan kellett csomagolni, kiszállítás előtt, hogy ne hűljön ki a kaja. Ehhez pedig sok ember kellett.
Folyamatosan logikázni kellett, hogy hány olyan hely van, ahol melegen kell, hogy kapják az emberek a kaját. Vagy hány olyan hely van, ahol meg tudják melegíteni otthon. Kinek kell polisztirén csomagolás, ami melegen tart. Nem mindig az a csomagolóanyag érkezett, ami kellett volna. Ha nincs elég melegen tartó, de olyan van, amelyik mikrózható, akkor azt melyik célcsoportnak vihetik? Hány thermoláda van melyik vendéglőben, elférnek-e bennük azok a kaják, amiket melegen kell kivinni, vagy többször kell fordulni? Számold ki, hogy egy adott vendéglőtől hány orvosoknak, hány rendőrnek, hány szociális esetnek viszik a kaját, s mindenikhez megfelelő csomagolást küldj. Miközben egyszerre öt vendéglőben főznek. Egyik csomagolóanyag elkezd olvadni, mikor belerakják a forró kaját. Akkor meg kell várni, hogy hűljön le. De közben jönnek adott órára a kiszállítók. Szóval nem egy könnyű mesterség ez, kellett egy kis logisztika, hogy sikerüljön mindent összehangolni a beszállító-vendéglő-szakács-kiszállító-fogyasztó útvonalon.
Boldog húsvéti zacsikba kerülnek az ebédek. Nem volt egy túl boldog húsvétunk idén, de egyeseknek talán enyhítette picit a szenvedését a négy egymást követő vasárnapi ünnepi ebéd.
A kész csomagok átadódnak a szállítóknak. A kiszállításban több szervezet is segédkezett: a Caritas, a Diakónia, a Gondviselés, a Mallersdorfi Ferences Nővérek és az UIET. A Helyi Rendőrség segített biztosítani a terepet, ahol szükség volt erre.
Mert volt, ahol szükség volt a rendőri felügyeletre. Például a Termés utcai nyomortelepen.
Itt ment el a legtöbb idő és energia azzal, hogy kialakítsanak egy többé-kevésbé normális sort.
A két Caritas-os srác, Nándi és Szabi, csoda, hogy nem rekedt be, annyiszor elmondta, hogy álljanak szépen sorba és tartsák a távolságot, a rendőri felügyelet mellett is. Sőt, még Árpi bácsi, az önkormányzat közmunkásokért felelős embere is segítette a rend betartását, mert ő jól ismeri itt az embereket.
A Budvár negyedbe nem kellett rendőri felügyelet, itt Hófehérke szervezte meg az étel kiosztását. Odaérkezésünkkor ünnepnapi hangulat fogadott, az emberek sepregettek az utcán. Ilyenkor látszik, hogy mit jelent, ha egy közösségnek van egy vezetője.
A helybéli boltos kisasszony, aki jól ismeri a közösséget, tudta, kik hányan vannak a családban, ki volt már kajáért, ki nem, kik a leginkább rászorulók, akiket értesíteni kell, hogy jöjjenek mihamarább.
Eleinte nehezen indultak be az emberek, kellett noszogatni őket, hogy jöjjenek már. Inkább a bátrak és a gyerekek jöttek.
Aztán addig mondogatták egymásnak, hogy nem szégyen elfogadni, mert ez nem lopás, hogy egyre inkább beindultak, és már-már lökdösődtek a kapuban. Itt is el kellett mondani ötvenszer, hogy aki már kapott, vagy akinek nincs ott dolga, az álljon félre, és engedje oda a többieket. Természetesen, hiába, mert voltak néhányan, akiket mintha odacövekeltek volna a bejárathoz.
A cigánytelepek közül az Éltetőkút utcaiban volt a legérdekesebb a fogadtatás. Itt voltak a legtöbben, akik kikérték maguknak, hogy nem szorulnak rá az ingyen ebédre. De olyan flegma stílusban, mintha legalább valaki kötelezte volna őket, hogy odajöjjenek és igényeljék az ebédet. Sőt, olyan is volt, hogy a gyerek elfogadta a kaját, majd a szülő felháborodva visszahozta, hogy nekik nem kell.
De aztán végül itt is beindult a forgalom, annyira, hogy végül le kellett állítani az osztást, mert túllépték a keretet. A csapat autóba ült, és a zacskókat cipelő nénik pedig szétszéledtek a meredek oldalon.
A legkedvesebb és legnormálisabb fogadtatása a csapatnak egy Szénakert nevű cigánytelepen volt, ami ott van a Simó háta mögött, kint a domboldalban. Ez egy aránylag rendezett telep, aránylag kedves, udvarias emberekkel. Botránymentes, gyors ebédosztásban volt itt részük az önkénteseknek.
A cigánytelepeken vegyes érzések kerülgetik az embert. Sok olyan embert látsz, aki irányából hálát és meleget érzel, sőt, szerencsésebb esetben ki is tudja mondani érzéseit. De olyat is sokat, aki közönnyel, vagy akár megvetéssel veszi át az ebédet. Mint akinek ez jár, és ennyi. És esetleg még többet is szeretne, mint amennyit kap, esetenként ezt jelzi is. Hogy bezzeg a szomszéd többet kapott. És egyébként is ő haragszik a világra a sorsa miatt. Talán jogosan. De talán hiába. Nehéz ügy a nyomor ügye. Adományozóként, vagy szociális dolgozóként, akár önkéntesként, meg kell tanulnod a szépet meglátni, és az örömteli pillanatokat, a sikereket elraktározni. Mert ha nem, akkor nagyon hamar meg tudsz csömörölni attól, hogy az, amit adsz, nem arányos azzal, amit visszakapsz.
A nyomornegyedek lakói mellett sok más szociális gondokkal küszködő ember kapott ebédet. Volt az UIET-nek egy nagy listája a rászoruló családokról szerte a városban. És alapítványokkal. Itt például Laci épp az Orbán alapítvány gyermekeinek viszi be az ebédeket.
A ferences nővérek konyhájáról rendszeresen ebédelő rászoruló családoknak jól jött ez az akció, mert egyébként vasárnaponként nem működik a konyha, de most vasárnap is kaptak meleg ebédet.
Fidelis nővér elhelyezi a boldog húsvéti zacskókat a még boldogabb karácsonyi neccbe. Remélhetőleg karácsonykor nem lesz szükség újabb koronavírusos ebédosztásra.
Csilla, a Diakónia embere a szociális tömbház bejáratánál nézi a listát, hogy az általuk gondozott idősek közül kihez kell ebédet vinnie.
Erzsike néni lelkesen veszi át a csomagot. Legalább olyan lelkes, mint amilyen nehezen nyitotta ki az ajtót. Nem kalandmentes vállalkozás valamit is kiosztani ezekben a tömbházakban. Kopogtatsz és csengetsz kitartóan, mert hallod, hogy odabent megy a tévé. A zajra kijön az összes szomszéd, megszakértik, hogy a keresett néni vagy bácsi igenis bent van. Hívják telefonon, nem veszi fel, közben elmondják az összes tapasztalatukat azzal kapcsolatban, hogy milyen hangosan hallgatja a tévét, vagy milyen butaságokat szokott csinálni.
A Sóskút utcában a 78 éves Rozália néni, és kutyusa, Móric lelkendezik a vendégek érkezésére. Ezeknél a néniknél talán nem is a kaja a legfontosabb dolog, hanem az, hogy valaki meglátogatja őket, vagy valaki gondolt rájuk és ebédet küldött. A törődés az, ami többet ér minden ebédnél.
Derzsi Laci autójával elállja a rendőrség bejáratát, egy rendőrcsaj nem tud kijönni az udvarról autóval miatta. Mondom neki, hogy büntesse meg Lacit. Ellepik a helyet a maszkos rendőrök, és Laci csomagtartóját másodpercek alatt kirámolják. Zsákokban bagetteket visznek be, majd egy nagy sárga thermodobozt is becipelnek ketten.
Adorján, a Páva üzemeltetője, az ebédfőzés kitalálója, aki egy csapatba gyűjtötte a vendéglősöket és a kihordókat, egy thermodobozzal és egy maréknyi bagettel kilép a rendőrségről. Valószínűleg nem csak annak örül, hogy kiengedték, hanem inkább annak, hogy sikeres az akció. Két célcsoportja volt a nagy ebédeltetésnek, egyrészt a rászorulók, másrészt a korona elleni harc első vonalában lévők, az orvosok, mentősök, rendőrök, mindenki, aki vasárnap délben szolgálatban van járvány teljében. Adorján terve sikerült.
A sikeres akciónak egyetlen szépséghibája volt, de az sajnos eléggé látványos. Sokan fel is rótták ezt, egyenesen megvádolva az akciót, hogy kampányakció volt. Az történt ugyanis, hogy jött két maszkos cowboy a megyei tanácstól. S jó szokásuk szerint nem bírták ki, hogy ne sajátítsák ki ezt az akciót. Is. Ketten kivitték négy családhoz az ebédet, a négy sajtósukkal együtt, és a végén megosztják a filmeket, amikből úgy tűnik, mintha tizenhatszor annyit dolgoztak volna a projekten, mint a többiek összesen. Sőt, mintha ők találták volna ki a projektet. A filmükben nyilván szó sem esik azokról az önkéntesekről, akik náluknál tízszer-hússzor több ebédet osztottak ki, csak ők a hősök, csak ők.
Igen, ha megnéznénk, hogy mit dolgozott egy vendéglős, vagy egy szakács, vagy egy 150+ csomagot kihordó önkéntes ebben az akcióban, és mit dolgozott egy megyei tanácselnök, majd melyikük mennyit szerepelt a filmekben, úgy tűnne igazságosnak, hogy a képen látható munkaeszközt az egyik beletegye a másik hátába. De kampányban nem illik a politikusra megharagudni, ilyenkor a politikus olyan, mint a normális ember részegen. Nincs teljesen magánál, illik megbocsátani neki, hogy ellopja mások érdemeit, vagy bármit megtesz, ami őt előbbre viszi. Sajnos, most már a kampány választástól választásig tart, ezért sok jóra nem számíthatunk, ugye, max annak örülhetünk, hogy folyamatosan fejlődik az elnéző-képességünk és az empátiánk a politikusok irányába.
A néhány lájk-éhenkórász miatt még nem bélyegezném meg ezt a szép eseményt. Sokan mondták nekem, nyilván nem RMDSZ-es politikusok, hogy nem kellene írnom erről az eseményről, mert tisztára kampányakció. De ezzel nem értek egyet. Ez egy nagy, ezerötszáz embert érintő esemény volt, amiben sem a vendéglősök, sem a szakácsok java nem kampányból tette, amit tett. Sőt, meg merném reszkírozni, még az ételkihordók zöme sem, és az ebédet elfogyasztók sem.
Hogy aztán majd a választásokkor az UIET végigjárja-e ismét azokat a családokat, akiknek most kaját vitt, és koldul-e tőlük szavazatokat, az már legyen az ő lelkiismereti problémája. Mert ahogy én ismerem őket, meg fogják tenni. De attól még a jótett az jótett. Sok olyan embert ismerek, aki fél jót tenni, mert túl sokszor éltek vissza már a jótetteivel. Nem szabad ettől félni, és örülök, hogy volt a városban nyolc olyan vendéglős, aki ezt bátran bevállalta. Ha jót teszel, önmagadért teszed, és a világmindenség javulásáért. Hogy van a rendszerben egy rakás pelyva, ami akasztja a malomkerekek munkáját? Van. Hogy ez időnként zavarja az igazságérzetünket? Igen. De attól még a kerekek őrölnek, és a liszt kifolyik a végén. 1001 ember evett, és ez akkor is jó, hogyha esetleg néhányuknak kétes szándékú futár szállította ki a kaját.
Szép volt, különösen szép volt ebben az akcióban, hogy megszületett egy összefogás a különféle politikai nézetű vendéglősök között. Ami nem sikerült Udvarhelyen húsz éve a politikusoknak, az most sikerült a vendéglősöknek. A legMPPsebb, a legRMDSZesebb és a legfüggetlenebb vendéglősök és szervezetek összefogtak, és csináltak valami szépet. Amit még a legaljasabb, leghaszonlesőbb politikusok sem tudtak eltéríteni, ellopni, pedig nagyon dolgoztak rajta. Ez az a gondolat, ami nekem ennek a megetetős akciónak a politikai részéből megmarad emlékbe.
Úgy érzem, mindenkinek, aki ebben az akcióban benne volt, ez egy kis kaland volt. Lesz, amit mesélni majd az unokáknak.
Alapjában véve ez nem volt egy óriási akció. Nem döntötték most meg a töltöttkáposzta-főzés világrekordját. Nem sikerült túlszárnyalni a hetente lefőzött ételmennyiséggel egy igazi korondi lagzira, vagy egy Rákóczi-centeres menő lagzira lefőzött ételmennyiséget. De ennek valahogy más volt a hangulata, nem egy kommersz tevékenység volt, mint egy lagzi. Volt benne lélek is, szeretet is. Talán ettől lett az első koronavírus-hullám legnagyobb és legsikeresebb udvarhelyi akciója.
Csillának nem sikerült otthon találnia Borbála nénit, hogy odaadhassa neki az ebédjét. De kevéssel később meglátja az utcán az öreglányt, lehúz, és odaadja neki. Koronavírus ide vagy oda, a 91 éves Borbála néni hirtelen magához húzza és homlokon csókolja az ebédfutárt.
Szabi eldobja maszkját és kesztyűjét. Vége. Négy vasárnap, 4004+ ebéd. Ennyi.
