2017 óta a Team Novák tagja, csapatával 2018-ban megnyerték a Székelyföld kerékpáros körversenyét, 2019-ben is benne voltak az első tízben, az országos bajnokságban pedig a dobogó mindegyik fokát megjárták már. Egyéniben az U23-as korosztályban a 2019-es Balkán-bajnokság időfutamán második helyen végzett, és már kvalifikálta magát az európai és világtornákra. És még csak húszéves az udvarhelyi bringás, aki nem is élt máshol, mint szülővárosában, és nem is szeretne ezen változtatni a közeljövőben.
Mikor beültünk az autóba, hogy még napnyugta előtt kiérjünk a kiszemelt úticélunkhoz, megkérdeztem Lórit, hogyan is kezdődött minden.
„Az én történetem 16 évesen kezdődött, amikor vizsgázni akartam kismotorra, viszont a szüleim ellenezték, így városon belül és kívül is a bringát választottam gyors és hatékony járműnek. Majd annyira megszerettem, hogy nagyobb távokat tettem meg, egyszerű szórakozásból. Az Ivóvölgye verseny volt életem első megmérettetése, amin sikerült egyből eredményt elérnem, és önbizalmat nyertem a folytatáshoz.
Egy udvarhelyi kerékpáros felfigyelt rám és ajánlotta, hogy menjek el egy kis versenyre, a büdösfürdői Aszfaltfesztre, ahol részt vesz a Tusnad csapata (sz.m.: belőlük vált ki a Team Novák), és így meg tudom mutatni, mire is vagyok képes. Szerencsére jó helyen végeztem: összetettben harmadik helyet, kategóriámban a második helyet szereztem meg. Ezt követően tárgyaltam a csapattal és nemsokára már a tagja is lettem. Nekik köszönhetően lettem profi kerékpáros. Két éve űzöm ezen a szinten a sportot, de ezt megelőzte egy-két év teljesen amatőr tekerés” – mesélte.
Közben megérkeztünk Oroszhegy egyik kevésbé forgalmas útjára, ahol folytattuk a beszélgetést. Hogy melyik volt a legemlékezetesebb versenye, ezen nagyon elgondolkodott, de nem tudott volna egyetlenegyre rábökni. „Minden versenyemre emlékszem eddig és szeretek visszagondolni rájuk, mesélni róluk. Mivel elég hosszú, 100-200 km egy országúti verseny, így elég sok emlék gyűl fel bennünk, főleg, ha ez egy tour, ami 4-5 napig tart és minden nap hasonló távokkal nézünk szembe” – mondta.
Beöltözés közben Lóri azt is elárulta, hogyan válhat valakiből profi sportoló. Gyakran nem is készül profinak, egyszerűen csak belekerül egy bizonyos közegbe, ami hozza magával a fejlődést, és ha van hozzá tehetsége meg akarata, akkor el lehet jutni a profi szintre. „Nekem ez jutott, soha nem volt kiskoromban olyan elképzelésem, hogy profi szeretnék lenni, de nagyon örülök, hogy sikerült”.
Amikor elindultunk tekerni, megkérdeztem, hogy egyáltalán mennyibe kerül egy olyan „gép”, amivel versenyezni szokott. „Hát, egy versenybringa kb. 4-5 ezer euróba kerül, és mivel nagyon sokat használjuk, évi 15-20 ezer kilométert, így sok kopó alkatrészt kell cserélni rajta, ami még egy pár ezer eurót jelent” – érkezett a meghökkentő válasz.
Egy jó kanyargós úthoz érve fotózás közben arról érdeklődtem, hogy szerinte mennyire van támogatva ez a sport. „Egyre jobban kezd kialakulni, hiszen egyre több a kerékpáros is a városban. Hiszek benne, hogy a jövőben több lesz a helyi támogatónk, mint a multi cégek és az ő nevüket viselhetjük a mezünkön” – válaszolta reménykedve. Egyébként esze ágában sincs itthonról elmenni, legalábbis a közeljövőben biztosan nem.
Fotózás után arra voltam kíváncsi, hogy mikor több hétre elmegy külföldre versenyezni, mi motiválja. Láttam rajta, hogy nagyon gondolkodik, mit is mondjon erre, végül így szólt: „Legtöbbször bennünk van, hiszen ösztönösen a legjobbak akarunk lenni és mindig szeretnénk legyőzni az ellenfeleket. Szeretnénk bizonyítani a csapatunknak, a támogatóinknak, szeretteinknek és legfőképpen magunknak is, hogy mire vagyunk képesek”.
Beszélgetésünk során előjött az a téma is, hogy melyik helyezésekre a legbüszkébb a sok közül. Az Európa-bajnokságra és a világbajnokságra való kvalifikáció, válaszolta, a következő szezonra meg az a terve, hogy egyre jobb eredményekkel térjen haza.
A végén kicsit lementünk az aszfaltról is, és kezdetét vehette a szórakozás, még az a kis sár is jól esett, amit kaptunk. Miután letakarítottuk a bringákat, haza indultunk. A dugóba érve még eszembe jutott, hogy vajon inkább autóval vagy biciklivel szokott-e közlekedni a városban. Nem volt meglepő a válasza: „Legszívesebben kerékpárral közlekedek, nagyon jól lehet haladni, abszolút nem függ az autós forgalomtól, mivel most az új kerékpársávok lehetővé teszik a dugó melletti elhaladást.
Én mindig használok sisakot még városon belül is, bárhová megyek. Murphy törvénye nem kivételez!”