Ez nagyon gáz: Udvarhely, a lidércek városa

Kibelezték az egész várost, lassan könnyebb azokat az utcákat felsorolni, ahol még nem ástak a gázasok. Állítólag igyekeznek visszaállítani a rendet az ünnepek előtt.
Fotó: Dávid Anna Júlia

Ha nem lett volna elég, hogy a főbb útvonalak mellett már a főtéren is ásnak, és dugó van a központban, csütörtökön reggel arra ébredhetett Székelyudvarhely, hogy a Sziget utca friss aszfaltját is fel kellett törni, pedig egy hónapja sincs átadva. Az ásatásokat végző Delgaz Grid (volt E.ON) és a tömésekért felelős Viking Kft. képviselőit kérdeztük.

Száz fölött a gödrök száma

Albert Csaba, a székelyudvarhelyi Viking Kft. vezetője elárulta, hogy a gázasok öt csapattal ásnak folyamatosan, naponta átlagosan tizenöt lyukat, amelyet ők három csapattal tudnak követni, minden erőforrásukat latba vetve.

“Megyünk utánuk szorosan, de váratlanul ért minket is, pedig már hat éve dolgozunk nekik, de még ilyen nem volt” – mondta Albert Csaba, akinek a becslése szerint már száz lyuk felett tartanak. Tudomása szerint a nagyszabású beavatkozást egy új, szivárgást mérő műszer és a nagyon elavult rendszer tette szükségessé.

Nem tudná megmondani pontosan, hogy mikor fejezik be a munkálatokat, de az ünnepek előtt mindenképp fel akarják szabadítani a fő útvonalakat a városban. A gödrök helyreállítása már az időjárástól is függ, de jó minőségű hidegaszfalttal vagy piskótakővel fedik be, helyzettől függően.

Január első felében tömnek

Mihai Predulescu, Delgaz Grid (volt E.ON) szóvivője afelől biztosítja a város lakóit, hogy biztonságuk érdekében történik a beavatkozás, és igyekeznek minél hamarabb elhárítani a potenciális veszélyforrásokat, minden erővel ezen dolgoznak. A korábbi állapotba való visszaállítás január első felében várható, ha kedvez az időjárás, és minden felmerülő költséget a gázszolgáltató áll.

Tehetetlen a városháza, de próbálkozik

A városháza részéről Fülöp-Székely István műszaki igazgatót egyelőre nem sikerült elérni, de cikkünk frissül, ha új információk birtokába kerül szerkesztőségünk.

Frissítés: 2018.12.13., 12:00 Fülöp-Székely Istvánnal a cikk megjelenése után sikerült kapcsolatba kerülnünk. Elmondta, a polgármesteri hivatal megbeszélést kezdeményezett a polgármester és a gázszolgáltató munkatársai között. Megértik a lakossági panaszokat, hogy a gödrök zavarják az autós és gyalogos forgalmat, hiszen még az is megtörtént, hogy családok záródtak ki a saját udvarukról úgy, hogy a kapujuk előtt ásták ki a vezetékeket.

A városvezetés felszólította a gázvállalatot, hogy igyekezzenek a gödrök visszatömésével és hordják el a keletkezett szemetet.

A rendőrséget felkérték, hogy ellenőrizze, megfelelően jelölték-e ki a gödröket, és szükség esetén bírságoljanak. A helyi rendőrség a gödrök törvényességét felügyelő szerv, ők ellenőrzik, hogy megfelelően ki vannak-e jelölve, és határidőig eltüntetik-e azokat. Minden ásatásról jegyzőkönyv készül.

A városvezetés elismeri, hogy szükséges a beavatkozás, ugyanis a 90-es években már volt rá példa, hogy gázrobbanás következtében három ember súlyosan megsérült, de a beavatkozás módjával nem értenek egyet, mert ez a helyzet kellemetlen az egész város számára. Januárra új tanácshatározatot készítenek elő, mely a hasonló esetekre szigorúbb büntetéseket és felügyeletet irányoz elő – nyilatkozta az uh.ro-nak a műszaki osztály vezetője.

Egyelőre tehát nem igazolódott be, hogy világuralomra törnének a vakondok vagy dák maradványokat keresnének a föld alatt.