Ez a családjuk, mégsem dönthetnek a sorsáról

Fotók: SZÁSZ ZSUZSI

Pénteken az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács tisztújító küldöttgyűlésre érkezek, amelyre nem hívtak meg a sajtót, de valakitől kapok egy infót, hogy izgalmas lehet. Erről árulkodik Imre Gábor elnök korábban megjelent Facebook-bejegyzése is.

Sok vívódás után úgy döntöttem, folytatom. A folytatás igénye irányomba a szervezet önkénteseitől és olyan helyi ifi szervezetektől jön, akikkel az elmúlt években dolgoztunk együtt. Ez a legfontosabb dolog, amivel magamnak el kell számoljak. Igen, engedve ennek az igénynek nem vitás, hogy alkukat rúgok fel, ám az alku tárgyát és lényegét nem én üresítettem ki, hanem a másik fél. Amikor baráti jobbot nyújtottam a hatalmas baráti pofonok után, ismét pofont kaptam. Van, aki nem tudja, hogy az az ember, aki kapja és bírja, és nem az, aki adja. (…) Kellemetlen, hogy régi kollégákkal kell rivalizálni, vitázni. Semmi kedvem hozzá, de megteszem, mert van egy új vízióm, aminek a neve UIET 3.0. (…) Nem biztos a győzelem, mert az elmúlt években a szakmai munka volt előtérben, nem a helyezkedés és a pozíció-biztosítás. De ha nem sikerül, akkor annyit tudok mondani: én mindent megtettem” – áll a sejtelmes és eléggé drámai hangvételű bejegyzésben.

A majdnem fél órás késéssel kezdődő küldöttgyűlés elején lesz világos számomra: Tornai Szilárd ügyvezető alelnök Imre Gábor kihívója. A még tisztségben lévő elnök az ülés első mozzanataként köszönti a meghívottakat: Bogya Anna államtitkárt, Antal Lóránt szenátort, Olteán Csongor MIÉRT-elnököt, és Bíró Barna Botondot, az udvarhelyszéki RMDSZ elnökét, akik természetesen

mind-mind beszéddel készültek.

Bogya Anna még nem tesz említést a levegőben érződő feszültségre, – szerinte minden megye ifjúsága irigy lehet az udvarhelyi fiatalokra, akik erőt és munkát mutattak fel a kampányban – Antal Lóránt viszont igen.

„Mint volt UIET-elnök, aki innen járt be nagy ifjúságpolitikai körutat, és lett igazi politikus, úgy gondolom, hogy jó, ha egy kicsit lazítunk és ifjúsági szervezetként viselkedünk, elkezdünk poénokat mondogatni, hisz nincs azzal baj, hogyha ifjúsági szervezeten belül a nézetek ütköznek, és azzal sincs, ha több jelölt van. Kellett volna legalább négy” – mondja a szenátor, majd mindent megköszön a szervezetnek, mert ma nem csinálhatná, amit csinál az UIET nélkül.

– Édesapám engem arra tanított mindig, hogy a hírem ne érjen hamarabb haza, mint én. Mondjuk ez mostanában nem sikerült – kezdi meg a beszédét Olteán Csongor, utalva ittas vezetésére. Beszédében azt emeli ki, hogy nem jó, ha az ifjúsági szervezetek működésébe beleszól a politika, még akkor sem, ha RMDSZ-es vezető, és sajnos ez megy Háromszéken jelenleg, utalt vélhetően a HÁRIT és Tamás Sándor megyeelnök közti csörtére.

A szóbeszédek,

amelyeket többen suttognak, és én főleg az önkéntesektől hallok, hogy a volt alelnök jelölése fentről érkező nyomásra történt, hiszen Imre Gábort, aki többek között a megyei elnök Borboly Csabával sem ápol jó viszonyt, kontrollálhatatlannak tartják, és Tornai Szilárdot kevésbé. Ráadásul a hozzá köthető Madvertising nevű cég az RMDSZ-es többségű megyei tanácsnak és az udvarhelyszéki RMDSZ-nek is dolgozik.

„Értékelni fogom, ha a mai gyűlés után egy olyan csapat fog tudni együtt dolgozni a helyi és a megyei RMDSZ-szel, ahol nem merül fel az, hogy ki kinek a kije” – folytatja Olteán, hozzátéve, hogy amióta ő a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöke, az UIET a legkiemelkedőbb tagszervezet.

Bíró Barna Botond is beáll a szenátor mellé azzal kapcsolatban, hogy legyenek lazábbak a fiatalok, ezért ő egy viccel kezdi beszédét, amelyben egy indiánnal, akinek már több alkalommal is elmondták, hogy vége az életének, szembeköpetik a törzsfőnököt, mire az előbb még buzdító hang megszólal: „na, most tényleg vége az életednek”. 

„Amikor úgy érezzük, hogy vége van a dolgoknak, nem biztos, hogy jó az a belső hang, ami minket cselekvésre ösztönöz” – vonja le a tanulságot, megjósolva a végeredményt, vagy reagálva Imre Gábor posztjára. Végezetül pedig kiemeli, hogy aki haragszik, ne egyik vagy másik jelöltre haragudjon, hanem az alapszabályzatra. Aki be akar inteni, az alapszabályzatnak intsen be, mondja.

De hol is van az az alapszabályzat?

Mind a 34 tagszervezet jelen van, és 67 küldött, így a gyűlés szavazatképes – állapítják meg a beszédek után, majd megszavazzák a küldöttek Darabont Gergőt, Pál Boglárkát és Dávid Endrét ülésvezetőnek.

Az új tagszervezetek bemutatása, azok felvétele és szavazati joguk megszavazása következne, de Fancsali János korábbi UIET-elnök jelzi, a szokás szerint a tagszervezeteket csak az elnök megválasztása után fogadják be.

Imre Gábor szerint ezek a szervezetek az UIET szerves részét képezték az utolsó másfél évben, de mivel a koronavírus miatt eddig nem tudtak küldöttgyűlést tartani, csupán ezért nem tagok jelenleg. Az új alapszabályt is ezen a napon tervezik elfogadni, s Gábor nem tudja, rendelkezik-e erről a régi, hiszen elnökként ő nem kapta meg, „nem létezik”, mondja. Fancsali János szerint a leköszönésük idején ezt is átadták. „Szeretném elkerülni a látszatát is annak, hogy bárki mellett is állást foglalnék. Nem vérre megy a játék” – ül le.

Olteán Csongor szerint nem kellene az új tagszervezetek azt érezzék, hogy nem tagjai az UIET-nek, de Fancsali szerint, ha a voksolás után fogadják be őket, azzal elkerülik az olyan hangokat, hogy „igen, mert te létrehoztál egy egyesületet, hogy még két szavazat érkezzen”.

Az ülésvezetők, hogy nyálazzák át az alapszabályzatot, máris elrendelnek tíz perc szünetet, amely után sokak örömére, és sokak bánatára, a módosítást megszavazzák a küldöttek: az új tagszervezetek küldöttei nem szavazhatnak. Hogy ezek a tagszervezetek küldöttei merre szavaztak volna, nem tudjuk, de többükben az Imre Gábor mellett álló önkéntesek is tagok, akik egyébként nem szavazhatnak annak ellenére sem, hogy lényegében

ők az UIET.

Az előző évek elnöki beszámolójával folytatódik a küldöttgyűlés. Imre Gábor szerint sikerült új alapokat lerakni a generációváltással és kilábalni abból a gödörből, amiben a szervezet volt.

Pályáztak, pályáztak és kunyeráltak, ebből szervezték meg többek között a Siculus fesztivált, a Föld Napját, a hagyományos UIET Gasztrofesztet, az #uietinsta fotóversenyt és kiállítást, önkéntesbörzét, a bukaresti parlamenti látogatást, a hivatali útvesztőt, vitaklubot, adománygyűjtést, hogy csak néhányat említsünk a felsorolt rendezvények közül. A legbüszkébb az általa kezdeményezett börtönlátogatásra, és az évtervező füzetre, amelyet minden udvarhelyszéki középiskolásnak kiosztottak.

„Sajnálom, hogy a képek nem jönnek be, úgy tűnik, hogy a rendszer nem támogat minket” – futtatja a prezentációját, utalva a helyzetére.

Amit még külön kiemel, hogy az UIET pályázatírási kapacitása megtízszereződött az elmúlt három évben. Első évben 30-40.000 lejt sikerült lehívniuk, ez 2020-ban 300.000 lej felett volt. „Miért futtatom ezt meg? Azért, mert ma akasszák a hóhért. Ma az én karrierem, vagy hobbim pecsét alá kerül. Hallottam olyan hangokat, amiket ezelőtt sohasem, hogy nem dolgoztam jól, nem dolgoztam eleget” – ecseteli. 2018-ban, úgy gondolja, ő volt az, aki azt mondta, hogy lehet ezt jobban is, megszervezi a csapatot, a csapat megszervezi a munkát. Ez százszázalékosan megvalósult.

2018-ban egy négyszer hat méteres irodánk volt, ami akkor a célnak megfelelt. Az elmúlt évek fejlesztésével sikerült leraknunk 60 négyzetméter parkettát, 25 négyzetméter csempét, kimeszeltünk egy 300-450 négyzetméteres felületet, egy fürdőt teljesen szétvertünk és felújítottunk, egy másodikat használatba vontunk. Kialakítottunk egy működő konyhát, egy nagyelőadót, teraszokat. Egy olyan ifjúsági központtá vált az UIET iroda, ami azelőtt nem volt. Erről nagyon sokat tudnának mondani az önkéntesek, akik bejárnak” – fejezi be a mondandóját.

Beszámolója után nevesítik a szavazatszámlálókat, és jöhetnek

a jelöltek kampánybeszédei.

Az ifjúsági szférában lehet hibázni, ezt ki is maxolták Szilárd szerint, például amiatt, hogy nem fektettek elég hangsúlyt a tagszervezetekre, aztán mond még ilyeneket, hogy munkát ígér, hogy „együtt”, hogy „nem az számít, hogy ki mondja, hanem hogy mit”. Ő három lépésben képzeli el a jövőt, először egy helyzetfelmérést kell tartaniuk, majd jöhet a cselekvés az elkezdett rendezvények futtatásával és újításával, és az érdekképviselet. „Nem ígérek semmi csili-vili megvalósítást, csak az előbb felsorolt lépéseket, és önzetlen munkát. Mindezt azért, hogy jó legyen Udvarhelyen fiatalnak lenni” – olvassa fel a már „igazi politikusoktól” is irigylésre méltó kampánybeszédét, mielőtt Imre Gábor veszi át a mikrofont.

„Miért vagyok ma ilyen elegáns? Mert akasszák a hóhért (…) Nekem van gerincem, és vannak elveim. Kőkemény gerincre és elvekre lehet világot felépíteni, gumigerincre és gumielvekre nem” – kezd bele.

Úgy gondolja, hogy amikor átvette a szervezet vezetését, az iroda nem volt alkalmas arra, hogy egy udvarhelyszéki ernyőszervezet irodája legyen, és a szervezet, ami gyengébb volt önkéntesállomány és anyagi források szempontjából, mint néhány tagszervezet, nem volt alkalmas arra, hogy ernyőszervezet legyen.

– Ezután jöttek a vidéki tagszervezetek. Elhanyagoltam őket? 2018-ban, amikor nem volt erőnk, hogy kellett volna csináljam? – teszi fel a költői kérdést. Nagyon sokan vannak itt, akiknek megmondták, hogy mi nem volt jól csinálva, és mit hogyan kellett volna csinálni, de az is tudja legbelül, hogy jól volt ez csinálva – folytatja.

Szerinte mindig kiálltak azon tagszervezetek mellett, akik részéről volt akarat, és nem csak akkor jönnek, amikor kell. „Ha megkérdezitek a kollégákat, akiket ma itt nem vettetek be a fiatalság, a nyitottság és a partnerség jegyében, ők el tudják mondani” – vélekedik, a mellette álló önkéntesekre mutatva. Szerinte az az út, hogy az elnök jár valakinek a nyakára, hogy szervezze meg az adott tagszervezet ifjúsági életét, pláne úgy, hogy még ő sem tudja, hogyan kell, nem járható, ezt meg kellett előzze azt, hogy kitapossák az utat. Amíg a hitelezők üldözték az első időszakban, és arra sem volt pénzük, hogy küldöttgyűlést szervezzenek, hiába foglalkoztak volna a tagszervezetekkel, gatyába kellett rázni az UIET-et.

„Gondolkozzatok el. Nagyon sokan vannak, akikkel nem tudtam leülni és nem tudtam elmondani, hogy mik az én nagy hibáim. Az én nagy hibám az, hogy bíztam, és hogy nem emeltem fel a szavam, amikor fel kellett volna emeljem a visszásságok ellen” – emeli meg a hangját. Tudja, sokan diktatorikusnak nevezik, de ez szerinte nem diktatúra, meg lehet kérdezni az önkénteseket. Úgy érzi, csak azért mondják diktatorikusnak, mert van egy jól kijelölt iránya, és nem fog mindenkit pátyolgatni azért, hogy népszerű legyen. Ha népszerű szeretne lenni, Instagram-karrierbe kezd, ő dolgozni szeretne.

– Nekem egyetlenegy bizniszem van, ezt jegyezzétek meg. Lehet, már csak volt. Hogy az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács premier legyen a Magyar Ifjúsági Értekezletben, az erdélyi magyar ifjúsági ernyőszervezetek között. Remélem, hogy ez a munka, és amit a napokban hallhattatok amiatt a vihar miatt, ami van, meggyőz, hogy támogassatok engem – fejtegeti. Azokat a problémákat meg kell oldani, ami miatt oda jutott a szervezet, hogy egymás ellen indulnak barátok.

„Demokrácia?

Ha ennyire demokratikusak vagyunk, akkor az új szervezeteket miért nem szavaztátok meg, hogy szavazhassanak? Mert valaki azt mondta. Az önkéntesek miért nem szavazhatnak? Miért nem vezettük be az alapszabályzatba, hogy létezzen UIET-tagság? Ezeket gondoljátok át, mielőtt bementek s pecsételtek. Ez nem volt fiatalos. Mi a baj ezzel? Mi fiatalok nem tudunk jobbak lenni, s jobban dolgozni, mint az idősek, mert fiatalok vagyunk? Az életben minden döntésnek meglesz a következménye. Ha a lelkiismeretetek alapján döntötök, s nem az alapján, hogy ki mit súg, az fel fog szabadítani” – zárja beszédét, amelyet az önkéntesek tapsvihara követ.

Egyikük szót is kér, és rögtön beszéde elején el is törik nála a mécses. „Győrfi Antónia vagyok, akinek az volt az agymenése, hogy tegyük zöldebbé a várost, mert környezeti szorongásom van, félek, hogy kihalunk a francba. Gábor segítségével ez sikerült. Az első Föld Napja úgy valósult meg, hogy nem tudtunk már pályázni, úgyhogy Gáborral nekiálltunk kunyizni. Kunyiztam Botitól pénzt, kunyiztam Lócitól pénzt, cégektől, akiket elértünk. Két héttel a rendezvény előtt kétezer lejt elcsesztem. S Gábor mit csinált? Először lebaszott, de a következő reakciója az volt, hogy a spórolt pénzéből kitette azt a kétezer lejt, amit elbasztam, s ezt nem mondta el senkinek” – mondja könnyeivel küszködve.

„Gábor erős szájú, kimondja azt, amit ki kell mondani, és ez azt eredményezte, hogy több mint száz önkéntes lett az első két évben. Az önkéntesekkel együtt egy család voltunk. Bármilyen problémám volt, segítettek. Ezt Gábor hozta össze. Lebaszott, amikor kellett, de taknyos kölykök vagyunk, le kell baszni minket néha. Gábor mindig ott volt. Nem szoktam ennyi ember előtt sírni, Gábor előtt ki sem mertem volna ennyi ember elé állni. Amúgy nem értem, hogy mi miért nem szavazhatunk, amikor a mi családunkról van szó. Na, de mindegy” – folytatja.

Felszólalását Tornai Szilárd köszöni meg, kihangsúlyozva, hogy ő nem Gábor ellen van, egy csapatként vannak itt, és reméli, akármi történik, egy csapatként is mennek tovább.

A nehéz hangvételű felszólalások után

jöhet a szavazás,

név szerint hívják a fülkéhez a küldötteket, akik végül 26-24 arányban Tornai Szilárdnak szavaznak bizalmat. Az új elnök székfoglaló beszéde közben az önkéntesek kivonulnak a teremből.

Szilárd úgy szeretne együtt dolgozni azokkal, akik rászavaztak, mint azokkal, akik nem szavaztak rá, és szeretné biztosítani az önkénteseket, hogy az UIET egy egységes, vagány szervezet lesz velük együtt. Most jön az ideje, hogy megbeszéljék az új irányt, mondta, majd felsorolja leendő elnökségét: Imre Gábor ügyvezető alelnök, Pál Boglárka kommunikációért felelős alelnök, Pál Kinga pályázatokért felelős alelnök, Kedei Csenge – a Régió Rádió műsorvezetője – Keresztúr térségért felelős alelnök, Czika Arnold ifjúsági programokért felelős alelnök, Dávid Endre önkormányzatokért felelős alelnök, Elekes Dániel közéletért felelős alelnök.

Az ülésen úgy tűnik, hogy minden alelnökjelölt vállalja a tisztséget, de az ülés után Imre Gábor kérdésünkre elmondja: még nem szeretne semmit nyilatkozni, sem az általa is említett viharról, sem a betöltendő új funkcióról, át kell gondolnia a dolgokat.

„Kicsit úgy jártunk, mint a szigeti veszedelemben, vesztettünk, de győztünk. Most túl friss, félek, hogy nem tudnék érzelmek nélkül beszélni” – próbálom sikertelenül megállítani a mellettem elrobogó Darabont Gergőt.

Tornai Szilárdot sikerül elcsípni néhány szóra, aki először azt mondja, hogy azért jelöltette magát, mert a verseny jót tesz a szervezetnek, majd azt, hogy amikor három éve átvették az UIET-et, egy szerepcserével beszélték a következő tisztújítást, és lényegében ez történt meg. Ehhez képest döntött úgy Imre Gábor az utolsó percben, hogy mégis elindul, de ő ezt tiszteletben is tartja.

„Ami látszik, hogy Gábor megpróbált egy tábort maga mögé állítani, akik valószínűleg hangosabbak, mint az én táborom, de ezzel nincs probléma. Szeretném, ha ezt a következő hetekben letisztáznánk. Az önkéntesek nem ellenem vannak, hanem Gábor mellett. Remélem, Gáborral közösen visszük az UIET-et tovább, és az önkéntesekkel megbeszéljük, hogy miért hoztam ezt a döntést (a jelöltetést – szerk. megj.), mi a probléma, és hogyan tudjuk orvosolni. Tény, hogy Gáborral teljesen más típusú emberek vagyunk, és az önkéntesek most vele tudtak azonosulni, és úgy érezték, hogy én ki akarom túrni a rendszerből. Én csak azt akartam, hogy legyen egy egészséges verseny” – mondja még.

Szerinte a tagszervezetekkel kell elsősorban foglalkozni, és noha ez az előző mandátumban is megtörtént, voltak hiányosságok, Udvarhely központúvá lett az UIET az elmúlt időszakban. Ő szeretne egy vezetőtanács testületet, ahová bekerülnének az olyan aktív fiatalok, úgy a vidékiek, mint az önkéntesek, akik már elég rég benne vannak ebben, hogy döntéseket hozzanak.

A küldöttgyűlés végén még bemutatják, majd befogadják az új tagszervezeteket: a Siculus 2020 Egyesületet, a Bögözi Fiatalok Fórumát, a Székelyszentkirályi Ifjúsági Szövetséget, az Agyagfalvi Ifjúsági Klubot, a Szentegyházi Ifjúsági Egyeztető Tanácsot, Kápolnásfalusi Ifjúsági Társaságot, az Udvarhelyszéki Fiatal Gazdák Egyesületét, a Betfalvi Ifjúsági Spotklubot. Végezetül nevesítik az udvarhelyszéki RMDSZ soron következő választmányi ülésre delegálandó tagokat és az új elnök egy nagy eszem-iszomra invitálja a jelenlévőket a Street 31 Bisztróba, de az önkéntesek és Imre Gábor máshová indulnak, hogy folytassák az estét.