A június sok változást hozott, amelyek, habár lehet, hogy elsőre nem tűnnek látványosnak, de jelentősek és messzehatóak. Vegyünk sorba párat:
- Harkivnál az oroszokat megállították, és egyre inkább úgy néz ki, hogy elszámolták magukat ezzel a művelettel
- Az amerikai habozás sokáig az oroszokat védte, de mostanra ledőlt egy tabu
- Az oroszok újra fújják az atomháborús nótát, de lényegében senki nem veszi komolyan, aki kicsit is ismeri őket
- Az oroszok politikai változtatásai mutatják, hogy eszük ágában sincs abbahagyni a háborúskodást
- Európában is otthonosan hajtanak végre szabotázst, fittyet hányra a szuverenitásra
Mostanra tisztán látszik, hogy Harkivnál megállt az orosz előrenyomulás. Amint elfogyott a nyílt és aknamentes terület, megtört a lendület, és nincs elég orosz katona ezen a szakaszon, hogy ezután jelentős áttörést érhessenek el. Ráadásul mostanra elég világossá vált, hogy lényegében sehol sem képes a mostani, leromlott orosz sereg kihasználni a helyben kiharcolt előnyöket – azaz, ha lenne is áttörési lehetőség, nem tudnak mit kezdeni vele, se elég ember, se elég fegyver.
Ebben a podcast epizódban elemzi Phillips O’Brien és Mikola Bijeljeszkov a harkivi műveletet, kiváló angol nyelvű sorozatuk részeként. Magyarul egy kicsit korábbi szakaszról írt első és második cikkben Takács Márk százados, akinek munkáit érdemes olvasni.
Forrás: Deepstate Map (június 6.)
A britek szerint az oroszoknak nem sikerült összekötniük az elfoglalt határ menti területeket, és a lendületük is kifogyott az ukrán ellenállás következtében. Az elfoglalt területek összekötése alapfeltétel lenne a Putyin által kijelentett ütközőzóna kialakításához, most csak két foltot uralnak az oroszok Harkivtól észak-keletre:
Amerika sokáig ellenezte,
olyan május 30-ig, hogy az orosz határon túlra lőjenek amerikai fegyverrel az ukránok (valószínűleg a korábbi belgorodi kalandozásokkor is sérült ez az elv, de az más téma). Az oka valójában csak annyi, hogy önmagát limitálta Amerika, hogy nehogy provokálva legyenek az oroszok, mert nem tudom, még a végén megtámadnak egy szomszédos országot vagy valami. Ezzel a saját maguk által felállított korláttal tisztában voltak az oroszok, olyannyira hogy viszonylag a határhoz közel gyülekeznek csapatok és járművek, szinte védtelenül.
Hiszen tudták, hogy a pontos és távolabbra elérő nyugati fegyverektől védve vannak – az ukrántól ugyan nem, de azzal nem is lehet olyan messze lőni. Így, ha hamarabb és bejelentés nélkül engedélyt kaptak volna a védők, akkor gyorsan okozhattak volna a támadónak jelentős károkat. Helyette folyton, de lassan növekedett a nyomás a Biden adminisztráción, hogy adjon már végre zöld utat, és szüntesse be ezt a szabályt, amely teljesen értelmetlen egy ilyen jellegű egzisztenciális háborúban. Többen is kiemelik, hogy az amerikaiak sem harcolnának sose úgy, hogy ne lőnének messziről az ellenségre, mielőtt bármilyen műveletet is próbálnának, védelemhez sem.
Végül megtört az ellenállás,
és az engedély kiszivárgott a médiába. Ennek a táncnak is megvolt a szokott lépéssorozata, példának okáért Phillips O’Brien, a stratégiai tanulmányok professzora a skóciai St. Andrews Egyetemen is úgy ítélte meg aznap, pár órával hamarabb, hogy meglesz a váltás. Abból következtett erre, hogy más, hasonló kaliberű döntések előtt is hasonló stílusváltás volt megfigyelhető az adminisztráció nyelvezetében, illetve az azt megelőző napokon szivárgások indultak a médiába, amelyek megágyaztak a döntésnek.
Érdekes módon, bár egy professzor egyedül is meg tudta ezt ítélni, az orosz államapparátusnak nem sikerült időben reagálnia a teljesen nyilvánvaló jelekre. És bár az amerikai vezetés elméletileg a nukleáris fenyegetéstől félt eddig, ennek nem igazán van alapja, hiszen mára már ezer kilométerre a határtól is lőnek (drónokkal) célpontokat, sőt, ukrán irányítás alatt levő (orosz állampolgárságú) katonák is végeztek rajtaütéseket a határ másik oldalán – mégsem lett atomháború.
Sőt, bár már nem emlékszünk rá, de korábban a Krímre irányított csapásokról volt köztudott, hogy bizony atom fog repülni, ha az ukránok akár csak csúnyán néznek a Krím általános irányába. Nem repült. Ráadásul az továbbra is áll, hogy egyszerűen nem tud hasznot kihozni az orosz állam a nukleáris fegyverekből, de cserébe magára haragítaná még az eddigi szövetségeseket is. És az sem igaz, hogy az orosz vezetést ne érdekelné a halál – nem akar öngyilkos lenni az a vezetői réteg, amely jachtokat harácsol össze és angol meg amerikai egyetemekre járatja gyermekeit.
A nukleáris radarrendszerek sem sebezhetetlenek
Sőt, olyan szinten biztos benne Ukrajna, hogy nem lesz atomtámadás, hogy május 23-án egy jelentős dél-oroszországi radarállomást is megtámadtak Armavir közelében.
Ennek, pontosabban ezeknek, mert kettő van, lényege, hogy Kínától Marokkóig „lát”, és elsősorban az atomfegyverek szemmel tartására volt felépítve. A Szovjetunió széthullása után az újonnan független államokba kerültek fontos szovjet radarállomások. Az armaviriak felépítése az így elvesztett állomások pótlását célozta. Mivel a nukleáris hadászatban fontos szerepük van, a szakértők egy része tartott attól, hogy majd ez a kiiktatás növelheti a nukleáris háború esélyeit – csakhogy ez továbbra is figyelmen kívül hagyja azt, hogy az atomcsapásból nem lenne haszna az oroszoknak. Sőt, megkockáztatható az is, hogy ha az oroszok nem látják, honnan jön az atomtöltet, talán még csökken is az étvágyuk az ilyen fegyverek bevetésére, hiszen ők most rosszabbul jöhetnek ki egy ilyen versenyből.
Lehetséges, hogy pont ennek a demonstrálása is része volt az ukrán számításnak, azaz, bemutatni azt, amit ők, és az oroszokkal szomszédos országok gondolnak: hogy a nukleáris fenyegetés pusztán taktika, valós lépések nélkül. Továbbá azt sem feledhetjük, hogy bár névleg az atomfegyverek a fő területe ennek a radarállomásnak, attól még teljes értékű radarról beszélünk – azaz lehetővé teszi az oroszoknak, hogy pásztázzák a szélesebb környéket. Ebbe a pásztázható régióba beleesik Ukrajna egy része, meg a Krím is. És egy másik nukleáris radarállomást is dróntámadás ért, Orszknál. Ez rekord távolságra, 1800 km-re, Orszk a kazahszáni határhoz közel fekszik, ebben a régióban volt nemrég árvíz is, amint beszámoltunk róla.
De kicsit térjünk vissza arra, hogy
igazából mitől fél az amerikai vezetés.
Nem lehet teljesen kizárni azt sem, hogy lényegében tartanak attól is, hogy ha túl nagyot nyerne Ukrajna, akkor az az oroszok destabilizációjához vezethet. Ami ugyan valahol igaz, csakhogy a Nyugat nem tehet ez ellen sokat, az orosz vezetés beleállt egy irányba, és minden nap csak ráerősít. A döntés az ő kezükben van, bármikor visszahívhatnák a csapatokat, vagy komolyan vehető béketárgyalásokat kezdeményezhetnek – ha lesz rá szándékuk.
Addig viszont eszkalálni fognak, nem atombombával, hanem a civilek terrorizálásával, mert igazán egyébre nem képesek már. Illetve mert sosem volt az oroszoknak a civilek gyilkolásával, bántásával problémájuk, sem ma, sem kétszáz éve, amint azt az őseink is el tudják mesélni.
És valószínűleg a jövőben sem lesz, amíg nem kapnak egy olyan szintű ütést, ami az európai birodalmakat is leszoktatta a mészárlásokról. Ezzel szemben a mostani, gyenge amerikai reakciók csak bátorítóan hatnak az oroszokra, és ez a bátorítás sem egy békés megoldást, sem egy normálisabb jövőbeli Oroszországot nem hoz közelebb. Sőt, egyelőre inkább erősíti a mostani rezsimet.
Mindenki elkötelezett marad
Az orosz védelmi minisztériumban további letartóztatások történtek.
Ezeket névleg korrupció miatt hajtották végre, de aki kicsit is olvasott az orosz kormányról, az tudja, hogy olyan ember, aki nem korrupt, az Oroszországban gyakorlatilag nem is kerülhet magasra. Hiszen, amint az valamelyest ismerős a mi tájékunkon is, a paranoid vezetők meg sem bíznának olyan emberben, akit korrupciós vádakkal ne tudnának kordában tartani.
Úgyhogy jóval valószínűbb az, hogy egyfelől ezek az emberek túlmentek a tolerált határokon, másfelől új vezetést akar Putyin, akik gazdaságilag hatékonyabbá tudják tenni (értsd: kicsit kevesebbet lopnak) a hadigépezetet. Azaz bármit is mondjanak, egyáltalán nincsen tervben a békekötés, hiszen akkor nem akarnának hatékonyabb hadi költekezést. Az orosz államapparátus mára gyakorlatilag létkérdésként kezeli a háború fenntartását, mert pénze és túlélése múlik rajta. A brit hírszerzés további letartóztatásra számít. Tegyük hozzá, az új miniszter is minden bizonnyal igyekszik majd mindenkit lecserélni a saját embereire, még Geraszimovot is, ennek továbbra is jó módja marad a letartóztatás.
Az orosz háborús elkötelezettség másik jele, hogy a gazdagokra és vállalatokra egy új adót terveznek kivetni, hogy fűtsék a háború gépezetét. Ez jelzi azt is, hogy a pénztartalékok fogyása gyorsabb lehet a tervezettnél, többek között az energiaexportból várt bevétel jelentős elmaradása miatt.
Az Ukrajnának nyújtott támogatások nem maradnak el, Belgium és Svédország is egy-egy milliárd körüli összeget ad (0,997 és 1,3 milliárd). Ezekből kiemelkedik a 30 darab belga F-16-os (2028-ig lesz ez a mennyiség leszállítva, de idén is kellene érkezzen néhány) és a svéd radarrepülő (Saab 340 AEW) – emlékezhetünk, hogy januárban és februárban az ukránok a légtérellenőrző repülőgép két orosz megfelelőjét, Beriev A-50-eseket hatástalanítottak. Úgyhogy az a fura helyzet áll majd elő, hogy az ukránok nem lesznek olyan jelentősen lemaradva az oroszoktól. Eddig a nyugati radarok segítették őket abban, hogy ne vakon repüljenek, a saját kapacitás viszont mindig hasznos. Persze kézhez kapni magas technikai fejlettségű repülőt nem ugyanaz, még időbe kerülhet megteremteni a földön is a megfelelő technikai feltételeket, de nem valószínű, hogy a köz és az oroszok orrára kötik a pontos részleteket. És ha már az F-16-osokat is említettük, nemrég három pilóta befejezte a képzést Arizonában.
Miközben a magyar kormány hívei többször is hivatkoznak arra,
hogy az ukránok a nyelvtörvény miatt akár meg is érdemelhetik, hogy halomra gyilkolják őket, az oroszok nem húzzák az időt, nem szűkítik a nyelvi jogokat, hanem egyszerűen betiltják az elfoglalt területeken az ukránt. A posztoló egyébként kazak, érdemes követni, sokszor foglalkozik ő is nyelvi kérdésekkel.
A normandiai partraszállás nyolcvanadik évfordulójának ünnepén pedig Macron bejelentette, hogy Dassault Mirage 2000-5 vadászbombázókat fognak adni Ukrajnának, a pilótákat Franciaországban fogják kiképezni. Számokat nem tudunk, de Macron szerint év végére befejeződhet a pilóták képzése. És ha már képzésről beszélünk, Ukrajna szuverén területén megjelenhetnek francia kiképzőtisztek, de egyelőre senki sem mond biztosat. Gyorsabb lenne helyben képezni a katonákat, és a nemzetközi jogban teljesen helye van annak, hogy egy ország külföldi képzőket fogadjon – egyébként az oroszok meg Fehéroroszországban képeznek katonákat.
Az oroszok a spájzban vannak
És végül, de nem utoljára, az oroszok egyre több szabotázsakciót végeznek Európában. A háború 2014-es kitörését is az okozta, hogy az ukránok nem akartak az oroszokhoz, de annál inkább Európához tartozni, és most is bántja az orosz vezetés lelkét, hogy Európa továbbra is sokkal vonzóbb jövőképet nyújt, mint az orosz birodalom bármikor a történelem során.
A lengyelek már letartóztattak 9 embert egy áruház rejtélyes kigyulladása kapcsán, de a The Guardian értesülése szerint a kontinensen Londontól Vilniuszig zajlanak nyomozások, Athénban meg egy iskolát ürítettek ki bombariadó miatt, amit aztán orosz szerverekig sikerült visszaszálazni. Nem csak kémek és bűnözők dolgoznak nekik, az észt és finn határon az oroszok határjelző bójákat mozgatnak, finom utalásként arra, hogy mit is gondolnak más országok szuverén határairól. Ráadásul ezen túl is kiderült, hogy több európai infrastruktúra szabotázsánál is orosz szálat találtak a nyomozók, de nem merték az oroszokat megnevezni. Ez a gyengeség is olaj a tűzre az oroszoknál, de úgy tűnik, lassan kezdik néven nevezni az elkövetőket.
Mindezekkel egyébként az oroszok az európai egységet és elkötelezettséget gondolják megtörni, csakhogy arra nem gondolnak, hogy míg a demokráciák maguktól könnyedén rá tudnak unni dolgokra, az viszont kifejezetten serkentőleg hat rájuk, ha fenyegetve érzik magukat. A szovjet módszereken nevelkedett oroszoknak viszont nem nagyon fér a fejükbe, hogy néha az a jó módszer, ha bizonyos dolgokat hagynak elhalni. Így hát folyton maguk ellen dolgoznak, például a civilek elleni öldöklésekkel sikerült a nyugati hezitálást fegyverszállítmányokra változtatni, gazdasági kényszerítésekkel pedig a teljes európai energetikai függetlenedést elérni.