Esőben is tud a diák napozni

Esőben mutatta be a diáknapok első kilenc csapata produkcióját a Patkóban. A rossz idő abszolút nem zavarta meg a bulit, az ernyővel a kezükben vacogó diákok töretlenül végigülték a showt.

Persze, volt, aki csalt és a Peda ablakaiból nézte végig a bemutatkozókat. Tizenkilenc csapat 330 diákja és több mint negyven szervező gyűlt össze az első napon, de sok olyan diák is megfordult, akik nem diáknapoznak idén, vagy csak nem itt. Volt, aki azt mondta, komolytalan a rendezvény és „semmit nem lehet csinálni”, ezért nem csatlakozott egyik csapathoz sem, volt, aki inkább a kolozsvári diáknapokat választja, hiába, hogy még csak középsulis.

„Mivel már három óra elmúlt és biztos mindenki éhes, hoztunk nektek egy kis kekszszalámit” – kezdte meg bemutatkozóját a felvonulás után a Protecshion csapat, és szét is szórtak néhány csokikolbászt a tömegben. Rögtön le is dobatták volna a kekszszalámi nyújtotta plusz kalóriákat, ezért közös táncra hívták a közönséget.

A tánc után Török Andrea diákpolgármester-jelölt mutatta be a csapatot, majd céljait: diákmunka-lehetőségeket, egyetembörzét, tematikus tábortüzes bulikat és ötletdobozokat szeretne az iskolákba. Azt is megtudtuk a bemutatkozójuk végén, hogy szerdán a csapat másik két csapattal, a Trashionnel és a Stillerekkel együtt bulit szervez a Mokkában, ahol 50 ingyen Jägermeister shotot kínálnak fel a résztvevőknek.

Másodikként a Trashion csapat mutatkozott be. „Az elmúlt időszakban milliónyi szandás-zoknis érkezett hazánkba. Ez veszélyes!” – kezdődött a köztévés közérdekű közleményt ironizáló produkciójuk.

A szandálzoknisok “illegitimalizálását” foglalja magába pártjuk programja, és felszámolnák az évente százakat érintő negatív diszkriminációt, avagy a rosszul öltözők lenézését. A sárgapólós csapat is készült egy jól kivitelezett tánckoreográfiával. Az viszont a produkciójukból nem derült ki, hogy kicsoda Bartha József diákpolgármesterjelölt.

Ezelőtt jó pár évvel borús idők uralták országunkat, mindenki egyforma volt, szenvedett az ifjúság – kezdődött a LifeSocks nevű csapat előadása. A csapatnevek közül az övék a nagy kedvenc. Fantáziavilágukban a fiatalok fellázadtak a színes zoknikat betiltó király ellen, és kiálltak Asztalos Ágota mellett, aki visszahozta a színeket öltözködésükbe. „Szeretnétek egy jobb életet?” – tette fel a kérdést a jelölt, míg csapatuk tagjai néhány színes zoknit hajigáltak a közönségbe.

Ezt követően a HeavyTúsz csapatának jelöltje, Bucur Zsanett a színpadon gyónta meg a bűneit. „Gyónom a mindenható közönségnek, hogy utolsó bűnözésem óta ezeket a bűnöket követtem el: loptam, gyilkoltam, csaltam és elraboltattam öt fiatalt. Más bűnömre nem emlékszem. Kérlek, titeket, kedves közönség, oldozzatok fel bűneimből, hogy együtt élvezhessünk a diáknapokat” – mondta, mire a közönség egy kis színpadi segítséggel reflektált: „megbocsájtottuk bűneidet, békével távozhatsz”.

A Raveolution csapat volt az első, akik igazán kitűntek az addig felvonult csapatok közül. Míg Kazi és Bence a színpadon pihenték ki a rave buli okozta fáradalmakat, néhány csapattag lejött a közönségbe és a csapat menő kézfogását tanítgatta. Nekünk is megtanították, semmi extra, de „jó kényelmes, nem?” – kérdezték.

Közben Szigyártó Nikolett ismertette a céljait, szeretné, ha lenne egy szabadtéri szórakozóhelyük a fiataloknak. Mondjuk, az esőben ázva nem vett meg ezzel, de nem is csak minket próbált, hanem sokkal nagyobb célközönséget: angolul is elmondta céljait jelöltjük, sőt törökül is. „I love Erdogan” – fejezte be előadását. Csak sejtjük, hogy ez a zsűriben ülő két török önkéntesnek is szólt. A csapat egyik tagjának menő napszemcsijét is felpróbálhattuk, hadd lássuk, hogyan néznénk ki 2090-ben.

Jöjjön diktátorunk, Szabi. Csípős, mint a wasabi – mutatta be jelöltjét a következő csapat, a SaloMoon, akik hasonló stílusban konferálták fel minden csapattagjukat a színpadra. „Na me’, tessék, Dani, utána soha nem jön meg a havi”, „most jön Nagy Tamás, aki nem nagy, de legalább Tamás”, „ejj, te Katika, húzós este után irány a patika”, hogy csak néhányat említsünk. A csapat bemutatkozója pikk-pakk le is járt, mielőtt elkezdődött volna. „Ez, de gáz volt” – csíptük el az egyik csapattag szájából, amint levonult a színpadról.

A COOLtúra csapat röpdivatbemutatót szervezett a színpadon. „Ezek nem fáznak?” – tették fel többen is a kérdést a tömegben, amikor meglátták a fűszoknyás lányt a színpadon. Egy-egy kultúra jellegzetes ruhadarabjait prezentálták a csapattagok. Volt itt hawaii, skót, francia és orosz viselet. A közönség szavazhatott a kedvencére, és naná, hogy az oroszba öltözött páros volt a befutó, hiszen ők egy davaj-davaj bulit is lenyomtak a színpadon.

Megismerhettük Ambrus Krisztina jelölt céljait is. Autósmozival, színes sulinapokkal, élvezhetőbb kulturális programokkal csábítja a szavazókat, és a suliban felszerelt víztartályokkal.   

A Stillerek még egy olyan csapat, amelyikre emlékezni fogunk még akkor is, ha előre begyakorolt koreográfiájukat nem sikerült szinkronban előadniuk.

A csapat tagjai egyedi és jellegzetes maszkokat viseltek, így minden diáknapozó tudja, hogy kik a Stillerek, akkor is, ha éppen a szennyesben csücsül a csapatpóló. A csapat két tagja sakkozott a színpadon, a többi tag a sakkfigurákat imitálta. „A bástya a futó mellé lép. Nem te, bátyja. A bástya” – mondta egyikük, mire bejött Székely Tamás, a csapat jelöltje és felborította a sakkasztalt.

Ezután jött a koreográfia olyan refrénekre, mint a „ha szereted a bablevest, tédd fel a kezed, tédd fel a kezed, ha szereted a brokkolit, vedd le a kezed, vedd mán’ le a kezed”. Az egyik csapattag részéről volt még egy kis rap a végén, és a csapat levonulásakor egy zöld füstbombával még színesebbé tették a showt.

„Bună ziua, szerbusztok” – érkezett fel utolsóként a KorsOKK csapata a színpadra. Balázs Diána diákmenüt szeretne a Szarvas étterembe, a hajléktalanokon is segítene, és egy gyertyafényes vacsorát is szeretne a csapatával a diáknapok után.

„Immá’ jó lesz! S akko’ jól vagytok-e na? – nyomta a showt Diána, aki talán a leglazábbra vette a figurát egész délután és ez marha jól állt neki. „Gyere fel te is Zsuzsi, na, elosszátok” – vetette oda a két lánynak, akik egyszerre rohantak a közönségkérdésre. Az ő produkciójukkal le is jártak az első nap bemutatkozói, de szerdán délután 3 órától újabb tíz csapattal ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Vigyázat! A cikk nyomokban véleményt tartalmazhat, de mi a tiédre is kíváncsiak vagyunk. 

 Betöltés ...