Másodikként állunk be a sorba a jelzőlámpánál a Fernengelnél. Közben beszélgetünk a gyerekekkel, nem számolom a perceket, csak az tűnik fel egyszer, hogy sok perc eltelt és mintha csak jobbról és balról jönnének az autók az útkereszteződésben, szemből sem jönnek, s mi sem megyünk.
Igen, a lámpa csak a terelőúton haladókat engedi, a központ és Szejke irányából közlekedőket nem. Minden nap minimum kétszer áthaladunk ezen az útkereszteződésen, már kívülről tudom, hogy melyik után melyik jön, mi a szembejövők után indulunk.
Csakhogy a szembesor most nem mozdul, és mi sem. Mögöttünk már hatalmas sor nyomul(na) türelmetlenül, és a szembesor még hosszabb és türelmetlenebb, mint mi, de zöld sehol. Az egyik sofőr a negyedik-ötödik autóból kiszáll, odamegy az első autóban ülő hölgyhöz, elkezd neki ingerülten integetni. Az kiszáll, látszólag vitáznak. Mindenki visszamegy az autójához, még pár perc eltelik, autók jönnek jobbról-balról, ismét jobbról-balról, zöld nuku, kezd elfogyni a cérna.
Előveszem a telefonom, s elkezdek filmezni. A többi már a filmen látszik. A szembesorban a negyedik-ötödik iparos tovább agitál, az első autóból a hölgy ismét kiszáll. Közben, aki teheti, a Homoród utcán keresztül elhúz, de aki túl elől van a sorban, az nem teheti. Egy duba megpróbál megfordulni, de nem sikerül neki időben. Hirtelen mindenki beül az autóba, s elindulnak. Hogy végre zöldet kaptak-e, vagy csak sikerült meggyőznie a negyedik-ötödik pasinak a legelső fehérnépet, hogy hajtson át piroson, nem tudom, de gyanítom, hogy végre zöldet kaptak. De mi nem.
Közben az előttünk álló autó is belefárad a pirosba, s elhúz, áthajt a piroson. Mi várunk. Ismét jobbról mennek, aztán balról. Közben egy gyalogos is elunja, hogy hiába várja a zöldet, ő is átsunnyog a piroson, arckifejezéséről az okoslámpa dicsérete süt le.
A legkisebbik fiamat ki kell vennünk az oviból, s elkésünk, ha nem lesz már végre zöld. Lezárom a filmezést, lerakom a telefonom. Hogy lett-e zöld, vagy mi is a piroson mentünk át, nem árulom el.
