Nagyon munkás, aktiv hetünk volt kedves Tilos-hallgatók! Miközben az állam egyelőre azzal ijesztgeti a saját alkalmazottait, hogy leépíti őket, visszafogja a gyeplőt a költésekből, addig az államelnök választási szappanoperánk tovább folytatódik úgy, hogy közben még mindig nincs érdemleges magyarázat semmire.
Persze, ismét indulnak a függetlenebbnél függetlenebb felmérések, amelyek egyre nagyobb arányban vetítik elő Călin Georgescu győzelmét. A héten Szíjjártó meglátogatta a pénzügyminiszterünket, Borboly Csaba ismét nagyon etikusan live-ozott egy medvetámadást túlélő személlyel, ahogy szokott, egyenesen a kórházból, János Zsigmond-díjjal tüntették ki Kövér Lászlót, Antal Árpád meghirdette a gondoskodó város programját, messze nem lesznek készen időben a vasúthálózati beruházások, 18 év után lesz műjégpálya Marosvásárhelyen és elrendelték a gyermekotthonok lakóinak az áthelyezését, na meg elkezdődött a bentlakás-ügy pere is.
Sziasztok, ez itt a Tilos a Bé, az uh.ro zajcsökkentő műsora, én Kiss Anna vagyok.
Simion teljes mellszélességgel nem indul
Bukarest egyre inkább a cirkuszi parádé helyszínévé kezd alakulni,miközben a politikusaink még égnek abban a lázban, hogy megmutassák nekünk, nem hiába küldették oda magukat. Két szálon érdemes követni az eseményeket, amelyek sokszor, lévén politikáról van szó, összegabalyodnak.
Egyik szálon tehát folyamatosan történik valami az elnökválasztás tematikájában. Ilyen például az, hogy a héten George Simion bejelentette, nem indul a májusi választásokon, mert a pártja teljes mellszélességgel támogatja Călin Georgescut. Mármint ők első sorban azt támogatnák, hogy az alkotmánybíróság vonja vissza a decemberi döntését és tartsák meg a második fordulót a Georgescu vs. Elena Lasconi forgatókönyv alapján. De ha ez nem valósulna meg, akkor nem állna Georgescu sikereinek kereszttüzébe.
Mindeközben a PNL készül hivatalosítani, hogy Crin Antonescut támogatja a választásokon, amit egyébként az RMDSZ is készül abszolúte formálissá tenni. Egyelőre viszont egyedül a PSD felől nem hallani ilyesmit, még a végén kiderül, Antonescunak igaza lesz, és a PSD saját jelölttel megy.
Annyi biztos, hogy még sok idő van májusig, bármi történhet. Természetesen a szuverenista oldal a felmérések szerint egyre inkább erősödik. A héten az Avangarde kutatása látott napvilágot, a Libertatea szemlézte az eredményeket, amelyek azt mutatják, hogy Călin Georgescu a teljességel befutó jelölt, a felmérésben forgatókönyvek alapján is mértek, amelyből kiderült, egyik jelenlegi potenciális jelölt sem győzné le Georgescut.
Mindezek után természetesen nagy kérdés, hogy az a hatalom, amely már egyszer megállította Georgescut ebben a versenyben, második alkalommal egyáltalán engedi-e rajthoz állni. Elképzelhető, hogy Simion épp erre a fordulatra várva mondott le nagyvonalúan az indulásról, hogy majd, amikor kizárják mindkét szuverenista ellenfelét, a népharag majd őt repítheti a Cotroceni palotába. Persze most csak spekulálok. De ma már semmit sem zárhatunk ki.
Már annyiszor hallottuk, de még sohasem láttuk
Mindezek mellett közben zajlik természetesen a napi politika. A héten az EU jóváhagyta, hogy a költségvetési deficitet a négy helyett, hét év alatt kelljen 3 százalék alá visszahozni, erről maga Tánczos Barna számolt be egyenesen Brüsszelből. A megegyezés továbbá azt is tartalmazza, hogy a jelenlegi nagyon magas költségvetési deficit miatt nem vágják el az uniós támogatásokat, a befektetések elméletileg folytatódni fognak.
A deficitcsökkentés egyik módja pedig a kiadások csökkentése, és mint oly sokszor hallhattuk, csak épp megvalósulni nem láttuk még, az államapparátus megnyírbálásával fog ismét kezdődni. Legalábbis ezt mondják. Ilie Bolojan, a Nemzeti Liberális Párt és a szenátus elnöke, egy 200 fős leépítést jelentett be a héten, ami így a majd 800 fős intézményt 600-ra szűkítené, illetve a gépjárműparkot és az üzemanyagköltségeket 20%-al csökkentené. Hadat üzent továbbá a nepotizmus jószokásán keresztül munkához jutott alkalmazottaknak kihangsúlyozva, hogy ezentúl kizárólag igazságos versenyvizsgákon keresztül lehet majd elnyerni ezeket a pozíciókat. Bolojanról sokan mondták, hogy egy buldózer, úgyhogy most lehet tényleg kiderül, hogy mennyire.
A társadalmi elégedetlenség továbbra is nő.
Ami biztosan körvonalazódni látszik a felmérések és az új/régi kormányból is, hogy a társadalmi elégedetlenség továbbra is nő. Bármennyire is tesz úgy ez a kormány, hogy csinál dolgokat, itt valójában a politikacsinálás mímelése folyik, mondja Horváth István szociológus, aki szerint Călin Georgescu egy hangulatot képvisel, amely válasz arra az ideológiáktól és közösségi céloktól mentes politikára, amelyet a mainstream pártok az elmúlt években folytattak.
Magyarul, a PSD-PNL-RMDSZ koalíció kifordulhat önmagából is, akkor sem fogja már senki elhinni nekik, hogy nem a saját politikai hatalmuk megőrzése, a status quo fenntartásának céljából csinálják azt, amit csinálnak. És igen, ez a magyar szavazókra is egyre inkább érvényes. Érdemes beleolvasni az RMDSZ Facebook-oldalának komment szekcióiba.
Szíjjártó is kipróbálta a laza határátkelést
És ha már január elseje óta mi is a schengeni övezet tagjai vagyunk, akkor Szíjjártó Péter is kipróbálta a laza határátkelést, habár neki eddig is laza lehetett a diplomata útlevéllel, de mna. Egyenesen Bukarestig ment, ahol az RMDSZ minisztereivel találkozott, meg persze Emil Hurezeanu külügyminiszterrel.
A látogatás célja elvileg a gazdasági kapcsolatok még szorosabbra fűzése volt, úgyhogy a magyar külügyminiszter arról számolt be, hogy ezentúl is azon fognak dolgozni, hogy Románia és Magyarország között a lehető leggyorsabb legyen az átkelés.
A csatlakozással 22 határátkelő lett a román magyar határon de még többet terveznek, továbbá a magyarcsanádi Szent Gellért hidat is újraépítenék, na meg vasútvonalat terveznek Temesvár és Szeged közé.
Nagyon síntelen
Mondjuk vasút témában szkeptikusoknak kell lennünk. A Pro Infrastruktúra civilszervezet felmérései és beszámolói szerint egyetlen PNRR-s vasútfejlesztási beruházás sem fog idejében elkészülni.
Egyetlen egy megkezdett szakaszon sem halad úgy a munka, ahogy az előirányzott volt: a Kolozsvár-Nagyvárad útvonalon vannak szakaszok, amelyeknek még neki sem fogtak, a Maros völgyében, Hunyad és Arad megyében történő korszerűsítések nem érték el a 8%-os előrelépést, a Brassó-Segesvár szakasz áll, mert a fúrógépek meghibásodtak.
De például az Arad-Karánsebes útvonalon azért állnak a munkálatok, mert a művelődési minisztérium nem adta ki az élesdi vasútállomásra a felújítási engedélyeket. És ez további esetekben is jellemző, ami kapcsán a Pro Infrastruktra Egyesület azt a következtetést vonta le, hogy a román intézmények egyszerűen képtelenek ekkora falattal megbirkózni, amit a PNRR-s támogatás jelent. Tehát az ország elveszít egy felfoghatatlan mennyiségű pénzt, mert az intézményekben dolgozó embereknek egy része inkompetens.
A medve hirtelen kiszaladt, Borboly hirtelen beszaladt a kórházba
Borboly Csaba úgy tűnik, igyekszik alelnökké való lefokozása ellenére is aktív maradni a közösségi médiában, úgyhogy kapva kapott az alkalmon és egyenesen a kórházba szaladt megmutatni a követőinek – és másoknak is – egy ágyban fekvő és a sérüléseiből lábadozó személyt, akit a medve támadt meg.
A 33 éves férfira kutyasétáltatás közben támadt rá a nagyvad amely hirtelen szaladt ki az erdőből.
Borboly Csaba nehezményezte, hogy nem lehet azonnal kilőni a medvét, mivel a törvény azt írja elő, hogy szabályos riasztásnak kell történnie ahhoz, hogy megkapják az engedélyt, az nem elég, hogy rátámadt egy emberre. Természetesen távol álljon tőlem, hogy az emberi élet fontosságát megkérdőjelezzem, de kicsit az az érzésem, hogy Borboly Csabának az sem elég, hogy arra már van törvény, hogy szétnyessék a medvepopulációt, és jó lenne ezt a teljesen fölösleges bürokratikus részt is átugrani, ha már maradt valami ebben a rendszerben, amely adott esetben védheti a medvéket.
Ha már annyi pénzt idetöltenek
Múlt pénteken Kövér Lászlónak adott János Zsigmond-díjat a Magyar Unitárius Egyház a vallásszabadság napja alkalmából. Az elismerés az egyház mindenkori támogatóinak szól. A magyar Országgyűlés elnöke köszönő beszédében kifejtette, hogy ez az elismerés számára megerősítést és elköteleződést jelent, hogy ahogyan eddig is, majd ezután is a nemzeti szuverenitásért, a Kárpát-medencei magyar megmaradásért és a közép-európai érdekközösség erősítéséért dolgozzon. Ha már annyi pénzt idetöltenek, legalább faplakettekkel ajándékozzuk meg őket.
Eljött az ideje, hogy a város lakóira fókuszáljanak
Év eleje van, és Antal Árpád is város stratégiát hirdetett. A 2025-ös év Sepsiszentgyörgyön a gondoskodó város éve lesz. A polgármester elmondása szerint az eddigi években a nagyobb beruházásokat megvalósították vagy legalábbis vágányra helyezték, így most eljött az ideje, hogy a város lakóira fókuszáljanak.
A cél, hogy a következő négy évben egy gondoskodóbb, egészségesebb és szolidárisabb közösség alakuljon. Ennek érdekében egy sor olyan programmal készülnek, amely ennek a célkitűzésnek a szellemében valósul majd meg.
Ilyenek lesznek például az egészségszűrő- és prevenciós programok, az egészséges életmódot és az egészséges étkezést ösztönző programok. A drog- alkohol és egyéb függőségekkel küzdők és azok családjainak a rehabilitációs kezeléseit részlegesen vagy teljesen megtérítik, továbbá segítenék a családon belüli erőszak áldozatait, komplex szociális csomagokat állítanának össze, hogy senki ne maradjon egyedül, segítség nélkül.
A tervek szuperül hangzanak, tény, hogy ritka, hogy ilyen jellegű programjavaslata legyen egy városvezetésnek, és valóban érdemes lenne végre komolyan foglalkozni az alkoholizmussal, a családon belül és a nők ellen elkövetett erőszakkal, hiszen az ilyen statisztikákban bizony Székelyföld nagyon az élen jár. Szóval nagyon kíváncsian várom, hogy a valóságban ez hogyan fog megvalósulni, és reménykedem benne, hogy a jószándék mellett szakértelem is lesz.
Műjég Marosvásárhelyen
A héten olyan hír is napvilágot látott, amellyel kapcsolatban gyerekkori emlékek törtek fel belőlem. Valamikor 18-20 évvel ezelőtt marosvásárhelyiként minden téli vakációt a Ligetben lévő korcsolyapályán töltöttünk, éles emlékek a korabeli slágerek és az 1-2 lejes tömény cukor ízű, de meleg tea, amit a sokadik kör után ittunk.
Aztán 18 évvel ezelőtt bezárták a létesítményt, hogy felújítsák. Sokáig nem volt ahol korcsolyázni telente, mert a város képtelen volt megoldani. Végül ugyan nyíltak más, ideiglenes helyek a városban, a ligeti pályát azóta sem sikerült befejezni. Vagyis úgy néz ki, hogy most már az idén szeptemberben végülis beüzemelhetik. Csekély 18 év kellett, kedves hallgatók egy teljesen átlagos méretű pálya befedésére, berendezésének beszerzésére és beépítésére, illetve a gépek megvásárlására.
Mindezek közé számos városi háttérharc, érdekellentét, pénzhiány, bürokrácia és egyéb felfoghatatlan emberi hanyagság, nemtörődömség, és érdektelenség ékelődött. De akkor talán majd idén év végén ismét elmehetek és kipróbálhatom a 18 éve nem látott pályát.
Áthelyezik a gyermekotthonok lakóit
Ha már vásárhely: a Maros megyei kifizetési és szociális felügyeleti ügynökség felszólította a Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóságot, amely otthonaiban a Jogi Forrásintézet elfogadhatatlan körülmények között találta a bent lakó fogyatékkal élő gyermekeket, hogy 30 napon belül helyezzék át a 63 gyermeket más otthonokba. Az intézménynek öt napja van egy vészhelyzeti stratégiát kidolgozni, amely pontosan leírja, hogy melyik gyermek hova kerül majd.
Elkezdődött a bentlakás pere
És ha már ilyen szép körütat tettünk ma kis hazánkban, akkor érkezzünk meg Székelyudvarhelyre is. Csütörtökön írta meg Ufó kollégám az uh.ro-ra, hogy a Hargita megyei Törvényszéken megkezdődött a bentlakás ügy pere. A bűnügyi dossziét 2024. december 18-án iktatták, három vádlottal: Várday Zsolt tervező, László Szilveszter Sándor kivitelező, és Stefán Károly Róbert, az érsekség által megbízott ügyintéző szerepelnek benne. Egyelőre időpontot a tárgyalásra nem tűztek ki. Reménykedjünk benne, hogy nem várják meg, ameddig elévül majd az ügy.
Ez volt a Tilos a Bé mára, én Kiss Anna voltam, legyen kellemes hosszú hétvégétek.
Sziasztok!