Erre költik a pénzüket a Szabad Emberek

Emlékszel még a POL önkormányzati képviselőinek ígéretére, miszerint lemondanak tanácsosi jussuk kétharmadáról, és azt valamilyen jótékony ügyre fordítják? Szerdán, január 26-án kiderült, hová lesz a pénz.

Albert Sándor városmenedzsert, Pálfi Kinga alpolgármestert, és Godra Zsolt önkormányzati képviselőt a Bizalomtőke Alap támogatójaként mutatta be a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány elnöke, Csáki Rozália az eddig összegyűlt pénz felhasználásáról szóló sajtótájékoztatón, amelyen Lázár László, a Homoród Küküllő Leader Egyesület vezetője is jelen volt.

A helyhatósági választások óta, 16 hónapja gyűl az említett alap, 6.300 lej körüli összeggel nő havonta, de ehhez már nem csak a tizenkét jelenlegi tanácsos járul hozzá, hanem például András Lehel korábbi frakcióvezető is, aki azóta kilépett az önkormányzatból, de az összeget továbbra is utalja havonta, ahogy Pálfi Kinga és Albert Sándor is.

„Ezzel tulajdonképpen megköszönjük a bizalmat, innen jön a Bizalomtőke Alap neve” – fogalmazott Godra, hozzátéve, hogy a tanácsosi díjukról való lemondás idején még nem konkretizálódott bennük, pontosan hogyan és mire fogják fordítani ezt az alapot. Végül Albert Sándornak, az SZKA kuratóriumi tagjának, és városmenedzsernek volt az az ötlete, hogy az SZKA tudná nekik ebben a legtöbb segítséget nyújtani, olyan kereteket biztosítva, hogy ez az alap kipályáztatható legyen átláthatóan, letisztult játékszabályok mentén. Picit tudathasadásos állapot – mondta Albert Sándor annak kapcsán, hogy része annak a közösségnek is, aki gyűjti az alapot, és mellette kuratóriumi tag az alapítványnál.

Az adományozók 2021 végén már az SZKA-val közösen kezdtek gondolkodni az összeg felhasználásnak módjáról, amellett, hogy direkt finanszírozások is történtek ebből a pénzből, szintén a Közösségi Alapítványon keresztül vásároltak kórházi eszközöket: egy újszülött betegőrző monitort, egy kórházi fokozatú mellszívót, két váladékszívó készüléket, egy gyermekeknek gyártott automata vérnyomásmérőt, valamint egy EKG-készüléket.

Egy nyitott ötletbörze létrehozása 

a Homoród Küküllő Leader Egyesület egyik eseményéről ugrott be, így került a képbe Lázár László is. Albert Sándor ugyanis részt vett a Vidékfejlesztési Maraton zsűrizésén, ami annyira tetszett, hogy már akkor szívesen adaptálta volna Udvarhelyre. Az Ötletfonónak keresztelt program módszere egyébként az Udvarhelyen már bejáratott Digitális Kaláka mintáját is követi.

A városmenedszer szerint sikerül egy akkora összeget áldozni erre, ami bőven eléri a civil szervezetek ingerküszöbét. Ez 50.000 lej, amit egyelőre nem tudni, hogy egy vagy több projektre fordítanak, de úgy gondolja, hogy abból az intenzív munkából is nyerni lehet, amely itt fog történni: „olyan készségei fejlődnek civil szervezeti tagként, amelyeket majd későbbi forrásbevonások esetén is kamatoztathat”.

Ötleteket várnak tehát, nem kész projekteket, inkább olyan akadályokat, gondokat, amelyek civil szervezetek, egyesületek vagy éppen baráti körök által megfogalmazódtak családbarát, környezettudatos és élhető Udvarhely témakörökben, avatott be a részletekbe Lázár László. „Szakmai segítséggel csapatokban megpróbáljuk a módszertan mentén annak a problémának a megoldását megtalálni” – magyarázta.

Csapatok vagy egyének jelentkezhetnek ötlettel, amennyiben több fős egy csapat, a saját projektjük mellett legfennebb hárman maradhatnak, a többiek egy más ötlet mellé kell, hogy csoportosuljanak. Ennek Albert Sándor szerint az is a célja, hogy a civil szervezetek közel kerüljenek egymáshoz.

Azt gondoljuk, hogy azok az egyesületek, baráti körök, akik ide bejelentkeznek, elég sokat találkoznak egymással. Nincs amiért annak adjunk teret, hogy ugyanazt beszéljék meg, amit ugyanazokkal az emberekkel meg szoktak beszélni a saját környezetükben. Ha végül hárman maradnak a csapatban, azáltal, hogy külső személyeket kell a piacozáson (lásd alább – szerk.) bevonniuk, már egy társadalmi tőkeépítés történik és innováció is, mert olyan emberek kerülnek a csapatba, akik másképp látják azt a problémát, mint ők. Azt is szeretnénk, hogy egy szakmából egy csapatban maximum kettő legyen. Azáltal, hogy többféle szempontból közelítünk meg egy dolgot, az teljesebb képet ad” – mondta Lázár László.

5-7 fős végleges csapatokkal, körülbelül 50-70 emberrel számolnak összesen, ezen kívül 10-12 olyan mentor segíti a munkát, akiket már kiképeztek arra, hogyan vigyenek végig egy hasonló folyamatot. A pénzügyi tőke mellett társadalmi tőkét is lehet ebből kovácsolni és nem mellékes az a tudástranszfer sem, ami itt megtörténhet. „Nem biztos, hogy valaki a végső támogatást megnyeri, de az ötlete kivilágosodik, és látja, hogy más tudást is be kell vonni” – fogalmazott.

Amit még tudnod kell

Akár egyedül, akár csapatban jelentkezel az ötleteddel, azzal a problémával, amire megoldást szeretnél, a pályázati felhívásban található űrlapot kell kitöltened február 15-ig.

A jelentkező csapatoknak egy előeseményt is szerveznek, ahol felkészítik őket, hogy tudják majd az ötletüket két percben pontosan és ütősen bemutatni. Ez azért fontos, mert az április 1. és 3. közötti esemény első mozzanata egy toborzóbeszéd tartása lesz az ötletgazdák részéről, akik bemutatják, hogy milyen problémára figyeltek fel, milyen megoldási lehetőséget látnak, továbbá jelzik, hogy milyen szakmai tudással bíró személyre lenne szüksége a csapatában.

A következő fázis a piacozás, amely során a bemutatott ötletekhez személyek társulnak. Az ötlettel jelentkező 1-3 fő mellé minimum ketten, maximum négyen társulhatnak. 

Csak azok az ötletek jutnak tovább és kapnak lehetőséget az ötlet kidolgozására, amelyek köré csapat épül, azok az ötletek, amelyekhez nem sorakozik fel legalább 5 fő, ezen a ponton kiesnek a versenyből. – Ha valaki úgy látja, hogy az ő ötlete mellett nem lesz meg az öt fő, eldöntheti, hogy hazamegy, vagy társul egy másik ötlethez – magyarázta kérdésünkre az SZKA elnöke. Olyanok jelentkezését is várják, akik ugyan nem hoznak ötletet, szeretnének a tudásukkal beállni valaki más ötlete mellé és segíteni annak kidolgozását, tette hozzá Lázár.

Minden csapat kap egy mentort, s amennyiben szükséges, további szakemberekkel való konzultációs lehetőséget is, hogy az ötletét részletesen kidolgozza, tevékenységekre és költségvetési tételekre bontsa, továbbá, hogy felkészüljön arra, hogy ezt a 48 órás rendezvény végén bemutassa a zsűrinek. Erre a záróeseményen 3-3 percet kapnak a versenyben maradó csapatok, és még további 7-7 percet, hogy válaszoljanak a – Bizalomtőke Alap támogatóiból összeálló – zsűri kérdéseire. Miután vasárnap délután a zsűri meghozza a döntést, a nyertes csapattal vagy csapatokkal támogatási szerződést köt az SZKA, és 2022-ben megvalósíthatják tervüket. A többieknek Csáki Rozália szerint még lesz lehetőségük akár idén forrást szerezni a hétvége alatt összeállt terveikre.

A helyszínt illetően még nincsen konkrétum, majd jelzik, ígérik a szervezők, akikhez bármilyen jellegű kérdéssel az szka@szka.org e-mail címen vagy a 0741.655.773-as telefonszámon lehet fordulni.