Illusztráció: Pyotr Pavlensky orosz performansz művész alkotása, Carcass, 2013. forrás: cnn | Courtesy Pyotr Pavlensky
Anno Domini 2100-ban a világ nagyhatalmai, tehát Amerika, Kína, Oroszország és … Erdély – és itt az egész osztály akkora röhögésben tört ki, hogy szegény diáktársunk, ha folytatta is a házi feladatát, hogy írj egy tudományos-fantasztikus novellát, szóval, ha folytatta is a szöveg felolvasását, kétlem, hogy bő húsz évvel később bárki emlékezne a többire. Ennyi maradt meg belőle: Erdély mint nagyhatalom, mint vicc.
Annódomini 2022-ben a boltban ukrán családokba botlok. A kereszteződésekben figyelem az ügyetlen autósokat, hogy ott most pedig már lehetne menni, hát ukrán a rendszámuk. Az állomás előtt ukránok tájékozódnak, gyalog. Szórakozóhelyeken és gyorsétkezdékben, mert ugye lejárt a vírushiszti, és szabad élni, a poharak emelését kísérő szlává ukrajni után néha románul, néha magyarul folytatódik a beszélgetés, de legtöbbször ukránul. Pedig Kolozsvár elvileg nem is esik útba. Illetve: ki tudja, hová mennének.
Szóval újra előveszem ezt a házi feladatot
a nagyhatalmakkal. Az amerikai fejlesztésű interneten közölve, egy kínai kütyün pötyögve, miközben fűtök az orosz gázzal. Azzal az orosz gázzal, amiért rubellel vagy nem rubellel fizetünk, kedves Hamlet, dán királyfi, ez itt a kérdés.
Azért is veszem elő az Annódomininagyhatalmakat, mert miközben darálják az emberéleteket, egyre-másra jelennek meg a cikkek a bütykös ujjakkal markolt vastag ceruzákról, amint épp átrajzolják a térképeket: osztozkodnak. Ki kitől mit vesz el, ki kitől mit kap meg, miért cserébe. Hová megy a Kuril (Japán mellett), hová megy a Taiwan (Kína mellett), és hová a Krím, ha már úgyis ott van. Valamint a Donbasz, ott az oroszok mellett és miért ne, hol landol például Kárpátalja. Ezeket, sajnos, nem én találtam ki, még Kárpátalját sem, évek óta témázgatnak erről különböző rangú atyafiak, Európán szinte biztosan már túl, de még az Urálon innen. És mindezért milyen arányban kell amerikai dollárban, orosz rubelben, kínai renminbiben
vagy a saját lelkünkben fizetni.
Következzen tehát egy kis tudományos fantasztikus agymenés. Annódomini a jövőben, kis erdélyi donbász, fehér rakétán lovagolva beüget a gombász. Íme az ember, kattogja a geiger, s a mindennapi jódtablettánk add meg nékünk ma. Fehér rakétán lovagolva beüget Kolozsvárra, vagy legalábbis interneten élő adásba, a képernyő meg méd in Csájna. Egyik zsebemben megcsörren a rubel, a másikban megzizzen a dollár, a mellkasomban lélek helyett a tüdőm zörög, és a gerincem is, mint frissen nyomott bankó, ropog, hisz mennyit ér a gerinc, ropog, mint a gépfegyver, egyre ropog, pont mint oly sok éve, a homályos ’89 után, vagy a zavaros Koszovó után, amikor az emberek azt hitték, végülis lehet béke a Kelet és Nyugat határában.
Van az a vicc, hogy mennyi 2+2. A kiskereskedő tudja, hogy 3.99, a valutázó ha eladja 5, ha megveszi 3, a könyvelő meg megkérdezi, hogy mennyi legyen.
Nos, kedves sivít pácsém parabellusaim, már ha a béke a cél, és nem a háború, ebben a nagy készülődésben. Értem én, hogy bonyolult a világ, hogy a jóság oktánszáma elmarad az üzemanyagétól, és hogy felnőtt párnacsatákban vérnek kell folynia. Értem. Csak kéne tudnom, ha már valuta, hogy mennyi a lelkiismeret ára. Ha eladom, ha megveszem. Illetve ki vezeti a könyvelést, és mit ír az illető portéka, a lelkiismeret rubrikájába, van-e a lelkiismeretre adókedvezmény például, ha eladom, ha megveszem.
