Épületszárnnyal és mesterszakkal bővül a SZÉK

A fejlesztés és bővülés éve lesz 2021 a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központnak: új épületszárnnyal gazdagodik, és egy új mesterszakra iratkozhatnak a diákok. A SZÉK sajtótájékoztatóján jártunk csütörtökön. 

Új épületszárnnyal bővül az egyetemi központ

Az egyetemi központ új létesítményének tervét Köllő Miklós építészmérnök ismertette a jelenlévőkkel, hozzátette, hogy nehéz, de izgalmas témát jelentett az új épületszárny tervének elkészítése. Mivel a város műemlék zónájában van, szempont volt az is, hogy a térről látható Szent Miklós templom tornyát ne takarja ki a város kulturális tájképéből, és stílusában a plébánia épületére is hasonlítson, valamint a Varga-patakon átívelő palló is megmaradjon jelenlegi helyén.

A fotók a szerző felvételei.

A négyszintes új épület alsó szintjén egy aula kapna helyet, mely nagy előadások megtartására lenne alkalmas, s melyet a városi könyvtár is használatba vehetne. Az első és második szinten két terem lenne, melyek gyakorlatok végzését, kisebb csoportos foglalkozás szervezését tennék lehetővé, de egybenyithatóságukkal a befogadóképességük növelhető lenne. Az épület manzárd részében interaktív termet alakítanának ki kevésbé formális képzéseknek – ismertette a terveket az építész.

A Kőkereszt teret is újragondolnák 

Az épületszárny tervezésének része a Kőkereszt tér újragondolása, funkcionális közösségi térré való átalakítása is, hiszen a jelenlegi állapotát tekintve „minden, csak nem tér”, nehéz és körülményes a gyalogos közlekedés a parkoló autók között. A névadó, tizennyolcadik századi műemlék sem érvényesül kellőképpen: „mára egy elszigetelődött objektumává vált a névadó kereszt a területnek” – mondta el Köllő Miklós, miért tartották szükségesnek a térrendezés ötletét is felvetni a megrendelő irányába, melynek tervét, tekintve, hogy jogi szempontból a város tulajdona, a városvezetéssel is ismertették, és pozitív fogadtatásban részesült. 

Eszerint öt parkolóhely elvesztésével járna a térrendezés, de a felületnek a lakosság venné hasznát, a könyvtár és az egyetemi központ is ki tudná használni a teret a közösségi programok megtartásának céljából, ami szellemi előrelépést jelentene – fejtette ki a tervező.

A beruházás „jelentős összeget” jelent – fogalmazta meg újságírói kérdésre, mennyire becsülhető a fejlesztések költsége, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet és a Székelyudvarhelyért Alapítvány elnöke. Kifejtette, amellett, hogy az alapítvány működteti az egyetemi központot, annak jövőjéről is gondoskodik, nem különben a magyar kormány, az innen jövő támogatás jól kiegészíti a forrásokat, az épületszárny tervének költségét pedig a Bethlen Gábor Alapból nyert támogatásból fedezték.

Az építkezés engedélyeztetése várhatóan nyár végéig befejeződik, a becslések szerint ősszel elkezdhetik a munkálatokat, mellyel ha jó ütemben haladnak, bő másfél év múlva használatba tudnák adni az új épületszárnyat.

Újra mesterszakkal bővül a kínálat

Az induló egyetemi képzések terén is lesznek újdonságok, jelentette be Ilyés Ferenc, az egyetemi központ igazgatója. 

A tavalyi évben három alapképzés indult, idén a bővülést egy mesterszak indítása jelenti. A megszokott három – kereskedelem és marketing (Edutus Egyetem), vidékfejlesztési agrármérnöki (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) és könnyűipari mérnöki (Óbudai Egyetem)  – szak mellett egy mesterképzés indul marketing szakon az Edutus Egyetemmel együttműködve. Tíz évvel korábban már volt ez a képzés, melyet egy ideig felfüggesztettek, de a megnövekedett igény miatt fontosnak tartották újraindítani – mondta el Ilyés Ferenc igazgató.

Az egyetemi központ által meghirdetett összes képzésre 160 helyből 90 államilag finanszírozott hely, az újrainduló marketing mesterképzésre csak tandíjas helyek vannak, ismertette az igazgató. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy ösztöndíjas keretet biztosítsanak a mesterszakra jelentkezők számára is, ennek támogatását már kérvényezték a magyar oktatási hatóságtól, a válasz még folyamatban van a részükről.

Az induló szakokról és a felvételiről bővebben a felveteli.ro oldalról lehet informálódni.