Négy Mikulás-sapkás lány lép be a még gyilkosságszagú Budvár-negyed küszöbén megbújó hajléktalanszálló ajtaján. Edit néni, a szállófőnök tessékeli bennebb őket. Az ajtóban három idős bentlakó dohányzik, melegen üdvözlik a nem mindennapi jövevényeket. A fogadóbizottság három tagja közül a leglelkesebb Emma, a fehér hajú néni az előtérben. Kérem megfigyelni a haját, hogy legyen ez alap az előtte-utána összehasonlításhoz.
A lányokkal két tanáruk is érkezik. A képen középen a Mikulás-sapkás bácsi, akinek folyton cseng a telefonja, Csaba. Ő a fő hibás a mai akcióért. Csabát az udvarhelyiek inkább úgy ismerik, mint könyvelőt, könyvvizsgálót, pénzügyi auditort, felértékelőt, adótanácsadót, satöbbi, nem folytatom a sort, szóval ilyen pénzügyi akármicsodákkal foglalkozik, amikről a hozzám hasonló átlagember, akinek egy cége sincs, azt sem tudja, hogy létezik ilyen szakma ezen a világon. Szóval Csaba általában pénzzel foglalkozik.
De a változókor a férfiaknál furcsa tüneteket tud produkálni. Én például most készülök tanító bácsinak, talán három év múlva az leszek, ha időközben el nem vágnak az egyetemen, mert nem tudok magolni. Csabának több esze volt, ő közgáz tanár lett. Férjhezadható menyecskéket tanít, és magázza őket. Közben pedig doktorál, valami gazdasági-jogi izéből, amit nekünk, halandóknak, igencsak magas megérteni (zárójelben megjegyzem, a közgáz az nem az, amiért széttúrták a várost, az csak gáz, főleg ahogyan).
Csaba tanár bácsi azt merte volt mondani órán, hogy nagy marketingkampányok helyett időnként hatékonyabb, ha az ember egyszerűen jót cselekszik. Az egyik diáklány erre felvetette, hogy miért ne próbálnák ezt ki. És ettől az ötlettől kezdve egészen a hajnyíró gépnek a hajléktalan hajba való behatolásáig egyirányú volt az út, már csak le kellett szervezni az egészet.
Orsika, Andi, Adél és Aranka a Bányai végzős diákjai, tizenkettedikesek fodrászat szakon. Az egész osztályuk lelkesen vágott bele a mai projektbe. Aztán közbejött egy iskolai kirándulás is, amire voltak, akik nem akartak elmenni, csakhogy részt tudjanak venni ezen az akción. Végül csak elmentek, mert azt nem lehetett visszamondani, de helyettük pár lelkes tizedikes szállt be a projektbe. Ez a délelőtti hajléktalanszállós frizurakészítés csak a bemelegítés, a java az akciónak délután következik, amikor háromszor ekkora csapattal vágnak neki a Nyikó és a Küküllő mentének, hogy öt gyermekelhelyező központ lakóit örvendeztessék meg ünnepi frizurákkal.
Csaba tanár bácsi szerint ez az, amivel a szakiskola többet tud adni, mint az elméleti líceum, ezeknek a diákoknak már van, amit ajándékozniuk ma itt.
Kezdem szégyellni magam, picit elhanyagoltam mai főhősünket, Emma nénit. „Az internetbe írjátok be, hogy Udvarhely királynéja” – mutatkozik be Emma. Megpróbáltam, tényleg ő jön ki. „Az interneten ha megnyomatod, az arc az ez, de a frizura most már mesebeli lesz” – bőcselkedik a még félig sem kész frizurájával.
Judit néni már nem ennyire magabiztos abban, hogy mesebeli lesz a haja, sokkal aggódóbb. „Csak éppen kopasz ne legyek!” – mondja az elején, aztán mikor a fodrászok biztosítják arról, hogy olyan frizurát készítenek neki, amilyet szeretne, akkor azt kéri, hogy minél kevesebbet vágjanak ki a hajából. Andi szívesen teljesíti kérését, elvégre az a legfőbb cél, hogy a kuncsaftok örüljenek az ajándéknak.
A mesternő, Babi tanár néni megköszöni a kuncsaftoknak, hogy megmosták előre a hajukat, ez nagyon fontos higiéniai szempontból. „Head & Shoulders-szel mostuk meg” – mondja büszkén Judit néni. A vágás előtti hajmosás azért is fontos, mondja a mesternő, mert akkor a szálak úgy állnak, ahogy majd később is állni fognak minden mosás után.
Bálint Annamária, akit a legtöbben Babiként ismernek és itt mindenki mesternőnek hívja, gyakorlati oktatóként mutatkozik be, sorba jár a lányok között, mindenkinek segít, aki kéri. Közben elmagyarázza nekem, hogy mi az a stil fodrászat, mert kiderül, a lányok azt tanulnak, és én nem tudom, hogy mi az.
Még mielőtt rátérnénk a stil-fodrászatra, el kell árulnom, hogy megkérdeztem, hogy stíl vagy stihl, hogy írják? Ugyanazt kérdezte egyik szentegyházi munkatársam is, érthető okokból.
Aztán kiderül, hogy a stil-fodrász az az, akit a fényes női lapokban úgy emlegetnek, hogy hair stylist. Hát így már sokkal egyértelműbb! Babi tanárnő szerint ez a stil-fodrászat, amit a lányok a Bányaiban tanulnak, nem a tervezésről, hanem a szaktanácsadásról szól. Harmadik szintű oktatás.
Emma néni végig szórakoztatja a társaságot. Ilyen axiómákat mond, hogy „a könny nem segít a bánaton”, vagy, hogy „Isten tervez, ember végez!”. „Úgy telivagyok Isten adományával” – teszi hozzá. Azt mondja nekem, hogy „nem jöttél közelebb, hogy mondjak valamit”. Közelebb megyek. „Most nem tudok odahajolni, mert munka van a fejemen”. Hozzáér kezével a térdemhez. „Amikor simogatlak, a mezge megmozdul bennünk” – mondja huncut szemmel. „Nagy huncut maga, Emma” – bókolok én is neki. „Született” – válaszolja büszkén. Azt nem mondtam eddig ugye, hogy Emma néni 76 éves? Vagyis annyinak vallja magát.
Emma néni megtekinti a még nem végleges haját. Meg van elégedve magával. „Az én hajam természetes haj, valódi náturál.” „Az ördög fél tőlem.” „Olyan lesz, amilyen még sohasem volt.” Ezt ejsze a hajáról mondja, nem az ördögről, de nem vagyok benne biztos.
A jótékonysági akció a vége felé közeledik.
Emlékezetes lesz a mai nap. Tizenéves csajként egy hajléktalan férfi hajában turkálni, elég komoly kóstoló lehet a valós életből. Főleg, ha az illető végig rezdüléstelen arccal, szótlanul üli végig az egészet.
Lelkesedik Emma néni mindenki helyett. Az összes Istennel kapcsolatos jókívánságot rákívánja a fodrászokra, sőt, még annál is többet. Hosszasan búcsúzkodik, érződik, hogy hálás. Hozzám is intéz pár szót: „ami köztünk történt, az kettőnk titka”. Megnyugodtam, mert eddig nagyon aggódtam, hogyan fogom megmagyarázni otthon az asszonynak, hogy a királynő megsimogatta a térdem. De sokat nem tudok örülni a megnyugvásnak, mert Emma hajbakap egyik szobatársával, akinek picit más jellegű az alkata. Addig-addig mondanak szebbnél szebb dolgokat egymásról, hogy végül Edit néninek, a hajléktalanszálló-felelősnek kell rendre utasítania őket.
Csend lesz. Vége a műszaknak. A Mikulás-sapkák lekerülnek. Épp ideje volt, mert nagyon meleg volt alattuk.
A sok ősz hajszál kupacba gyűl. A hajléktalan idősekkel jótékonykodni érdekes és vegyes érzés. Vannak, akikből csak úgy dől a hála cserébe, és vannak, akik annyira be vannak keseredve magukba, hogy nem képesek már semminek örülni. El kell tudni ezt is fogadni. Szerencse, hogy az ember nem másért jótékonykodik, hanem saját magáért. Kíváncsi lennék arra is, hogy a fiatalok, a gyerekek miként fogadják ezt a jótékonykodást. Úgy válunk el, hogy délután is megyek a csapattal fotózni, de felhív délben Csaba, hogy nem szabad fotózni a gyermekelhelyező központokban. Így arról képeink nincsenek, egyébként is az a legszebb jótékonykodás, ami titokban zajlik, még akkor is, ha marketing szempontból nem a legelőnyösebb.
Ez mai utolsó fotónk, az előtte-utána összehasonlítás kedvéért még egy kép Emmáról, Udvarhely királynőjéről.
Éljen a királynő!
