Beléptem a karzatra és a szenátorok tapsolni kezdtek.

Fotó: TORNAI ISTVÁN

Több mint negyven diák társaságában mentem Bukarestbe, és amennyire az elején féltem tőlük, annyira fiatalodtam meg a végére köztük. Az UIET által szervezett parlamentlátogatáson vettünk részt. Először a kormányépületbe látogattunk, ahol Borbély László államtanácsos Románia új fenntartható fejlődési stratégiájáról beszélt, majd következett a várva várt parlamentlátogatás. Erről mesélnem kell.

Ugyanis igencsak szeretnek dicsekedni vele.

Látogatásunk alatt legalább tízszer hangzott el, hogy a Parlament a Pentagon után a világ második legnagyobb épülete, és láthattuk, nem csak kívülről, belülről is elég grandiózus.

Idegenvezetőnktől, Cristitől megtudtuk, a 270 méter hosszúságú, és 240 méter szélességű épület magassága a föld felszínétől 84, mélysége 90 méter; és a Richter-skálán 9 foknál erősebb földrengést is megbírna, ebből a szempontból az épületet az FBI épületéhez hasonlította.

Mesélt az alattunk lévő márványmozaikról, amelyet az Isztriai-vár, a lépcsőről, amelyet a szentpétervári Ermitázs Múzeum ihletett, és azokról az oszlopokról, amelyek a Ceașescu által leromboltatott monostorból kerültek ide.

A nagy vezetőnek készített irodának természetesen csak az ajtaját néztük meg, most a szenátus elnöke, Călin Popescu Tăriceanu használja a helyiséget, amelyben egy Harley Davidson is helyet foglal, ezt ajándékba kapta a román politikus.

Rekord rekord hátán

A román parlament nem csak azzal dicsekedhet, hogy a második legnagyobb épület a világon, Cristi felsorolt még néhány rekordot, amelyet a befejezetlen épület tart.

„Mit gondoltok hány csillár van az épületben?” – kérdezte.

Ceașescu törekedett arra, hogy az épület minden eleme csupa hazai nyersanyagból készüljön, és hiába ajánlottak neki kristályt a szlovákok a csillárokhoz, ő visszautasította, azzal az indokkal, „hogyha ők tudnak előállítani kristályt, akkor Románia még jobb minőségűt kell, hogy tudjon előállítani”.

Medgyesről 350 tonna kristályt szállítottak fel a parlament épületében levő tizenötezer csillárhoz, amely a legtöbb a világon egy épületben.

Az egyik, a legnagyobb ezek közül, hét és fél tonnát nyom. „Nekem is van egy ilyen otthon” – viccelődött Cristi. Az említett csillárok körül 24 karátos aranyból készült virágminták díszelegnek.

A legtöbb fiatalt az érdekelte, hogyan cserélnek körtéket. Megtudtuk, felülről ereszkednek le villanyégőt cserélni.

Egy másik rekord a szőnyegekhez köthető: kétszázhúszezer négyzetméter gyapjúszőnyeg van az épületben. Van olyan is, amelyik akkora és olyan súlyos, hogy nem tudták behozni az épületbe, ezért helyben szőtte negyven ember a körülbelül négy tonnás szőnyeget.

A 250 kilós függönyön már meg sem lepődünk, ezt sem lehet megmozdítani, helyben tisztítják gőzölővel, és naná, hogy aranyszálak vannak beleszőve.

Kapcsoljuk le a villanyt!

„Hallod-e Isti? Le kell kapcsolni a villanyokat, ezek égetik egész nap” – beszélte meg a két újdonsült cimborám a kérdést, amely a csoport többi tagját is foglalkoztatta. Sokszor elhangzott, hogy spóroljunk kicsit az állam pénzén a villanyok lekapcsolásával, miután Cristi elárulta,  havonta egymillió euró körüli összegbe kerül a parlament víz-, gáz- és elektromos energiafogyasztása.

„Előreengedjük-e az idős urat?”, kérdezték folyton a fiatalok a politikusok láttán, én ezt mindig magamra vettem. Ezen is nagyokat nevettünk.

Megnéztünk néhány termet, éppen plénum volt, ezért a legizgalmasabb a nagy szenátusi gyűlésterem volt, amelyben a szenátorok éppen szavazgattak. Síri csendben kellett lennünk, és a karzatból figyelhettük a döntéshozókat, akik hangyányinak tűntek a hatalmas teremben.

Antal Lóránt udvarhelyi szenátorunk egyszer csak egy papírral lépett oda az ülésvezető hölgyhöz, aki bejelentette a szenátusban, hogy fiatal udvarhelyi vendégek vannak a parlamentben, erre a szenátorok tapsolni kezdtek. Bevallom, jól esett.

Antal szenátorral a plénum után a folyosón is összefutottunk egy kép erejéig, elmondta, örül, hogy vendégül láthatnak Bukarestben, de nem volt ideje hosszabb eszmecserére.

Megtudtuk, eseményekre is kiadnak bizonyos termeket, robotikai és IT-vásárok voltak itt, sőt itt házasodott Nadia Comăneci olimpiai bajnok tornász is. Az egyik, hatalmas képernyővel berendezett üléstermet például diplomaták azért bérelték ki, hogy megnézhessék a világbajnoki Németország – Dél-Korea labdarúgó mérkőzést.

A fényűzőbb fogadótermeket is megnéztük, ahol az államelnököket, nagyköveteket fogadják, mellettük a báltermet, amelynek hatalmas üvegteteje elhúzható, hogy a helikopter le tudjon szállni ide.

Egy másik teremben lyukakat láttunk a plafonon, és rá is kérdeztünk, mi célt szolgálnak. „Hogyha biológiai támadás történik, akkor legyen egy olyan rész, amelyben bentről a szellőztetést meg lehet oldani és oda ideiglenesen meghúzódhatnak” – mesélte Bodó Margit, másik idegenvezetőnk. Ceașescu menekülő útvonalként alagutat is építtetett a parlament alá.

Állítólag volt már olyan, hogy a Bukarest csatornarendszerében élő gyerekek addig mászkáltak a csőrendszerben, hogy bejutottak a házba.

„Ebben a teremben próbálta az RMDSZ mindig a kisebbségi törvény tervezetét átvinni, elég lassan ment, de fő az, hogy próbálták” – mondta Bodó Margit belépve egy másik terembe, eszünkbe juttatva, hogy a politikusok természetes élőhelyén vagyunk.

Honnan volt erre pénz?

– kérdezte látogatásunk végén egy diák az épület belső elemeit pásztázva. Mivel Ceașescu elhatározta, hogy ez fel fog épülni, a pénz nem volt kérdés. Három váltásban dolgozott több mint húszezer ember a nép házán, többen ezzel töltötték a katonaéveiket.

Ottlétünkkor jó néhány terem le volt zárva, jövő ősztől lehet ezeket megtekinteni, felújítások, átalakítások vannak bennük. A nép házát folyamatosan újítgatják, most is rengeteg pénzt fektetnek az épületbe, és talán sohasem fog elkészülni, magyarázta búcsúzásunkkor Bodó Margit. Bár sok szárnya nincsen készen a nép házának, így is lejártuk a lábunkat, amíg körbevezettek bennünket.

Végezetül meglátogattuk képviselőinket, és búcsút vettünk a parlamenttől.