Emelkedő szemétdíj, sportpályázatok újratöltve

fotó: ILYÉS Zalán | archív

Mindössze tizenhét, de annál fontosabb napirendi ponttal hívta össze a polgármester a júniusi rendes havi tanácsülést a hónap utolsó csütörtökére.

Újra napirenden a sportpályázatok elfogadása, miután az egy hete tartott rendkívüli tanácsülésen egy jogi probléma miatt elhalasztották a döntést. A határozattervezetben a jogosultak és az összegek mindenesetre változatlanok.

Ugyancsak visszatérő elem, hogy koncesszióba adnának egy közterületet, műfüves sportpálya létrehozása céljából, a sportcsarnok környékén (Bányai utca 6.). Erről legutóbb az áprilisi tanácsülésen volt szó, most a kiírást fogadnák el és megalakul az elbíráló bizottság.

Előrelépés történhet több olyan területen is,

amelyek kulcsfontosságúak a város fejlesztése, a közügyek szempontjából.

A következő fázishoz érnek az új csereháti ANL-lakások építésében, közművesítenék őket, azaz a víz-gáz-villany vezetékekre való csatlakoztatás következik, ehhez el kell fogadniuk a megvalósíthasági tanulmányt és a projekt mutatóit.

Napirenden az utóbbi hónapokban már emlegetett, Hargita Közösségi Fejlesztési Társuláshoz való csatlakozás, amely bizonyos beruházásokra nyújthat finanszírozási lehetőséget. A 2009-ben alapított ADI Harghita (Asociația de Dezvoltare Intercomunitară) elsősorban a turizmus fejlesztésében érdekelt, hozzá tartozik a Visit Harghita projekt is, megyei és helyi önkormányzatok lehetnek a tagjai.

Egy másik társulásból máris profitálhat a város, ugyanis az egyik határozattervezet annak a fejlesztési alapnak a felhasználásáról szól, amely a Harvíz Egyesülethez való csatlakozás óta gyűl, az ivó- és szennyvízhálózat fejlesztésére. Összesen 388,533 lej értékben történhetnek újítások, javítások, ha jóváhagyja a listát a tanács.

A közszállítás is téma a városházán, új tender kiírása várható, ugyanis a Balint Trans-szal való egyéves szerződéshosszabbítás augusztusban lejár. Az új kiírás most azért szükséges, mert március-április során nem volt jelentkező, a hivatal pedig kevesebb járattal próbál érdeklődőt csalogatni. Hogy nincs jelentkező, egyébként annak is betudható, hogy a februári tanácsülésen már nyíltan beszéltek arról, hogy a város idővel átvehetné ezt a közszolgáltatást, de addig is szükségük van egy olyan szolgáltatóra, amely kártérítési igény és tiltakozás nélkül átadja a városi cégnek, amint az létrejön.

Hogy van mozgolódás ez ügyben, bizonyítja, hogy egy másik tanácshatározat éppen azt készíti elő, hogy rendeződjön az Urbana Haáz Rezső utcai udvarának jogi helyzete, ami később a buszok parkolója lehet.

Ami viszont kifejezetten fájhat

a városlakóknak, hogy a hulladékszállító vállalat kérésére megnőhet a szemétdíj. Kérésüket a minimálbér és a hulladékadó emelésével, az infláció mértékével indokolták. „Cserébe” ingatlanadó-kedvezményre számíthat az a nyolc jogosult személy, aki ezt igényelte a városházán, szociális alapon.

Intézményi változások is történhetnek, két előléptetés miatt a hivatal javaslatot tett a színház személyzeti felépítésének módosítására, illetve létrehoznának egy – hivatalnokokból és művészekből, művészettörténészekből álló – bizottságot, amely a köztéri emlékművek elhelyezését véleményezné a jövőben.

Az ismerős kategóriából lesznek most is: gáz- és vízhálózat bővítéséhez szükséges engedélyeztetés, útszélesítés miatt egy magánterület közterületté válhat, illetve egy kihasználatlan, „gyakorlatilag nem létező” útfelületet kivennének a közvagyonból, hogy elcserélhessék más telekre. Utóbbi onnan lehet ismerős, hogy a Rét utcáról nyíló sávról van szó, ami a Bunta-féle Boróka lakópark mentén húzódik, és ami már 2020 januárjában téma volt tanácsülésen. Az akkori MPP-RMDSZ ellenzék negatívan szavazott egy telekcsere-javaslatról, viszont utólag, júliusban a zonális rendezési tervet (PUZ) már úgy fogadta el a tanács, hogy ez a jövendőbeli cserét lehetővé tegye.

A Pál Dénes helyére lépő tanácsos beiktatására még várni kell, ugyanis még csak kedden adták le az iratcsomót a bíróságon, így elképzelhető, hogy rendkívüli tanácsülést kell majd összehívniuk, tudtuk meg Venczel Attila főjegyzőtől.

A tanácsülés június 24-én, csütörtökön 9 órától kezdődik a városháza Szent István termében.