fotó: Mentor Kiadó Facebook-oldala
Isteni időzítésről tanúskodik, hogy Király Kinga Júlia kötetének vacsorával egybekötött bemutatója pontosan a Szukkót, a Sátrak ünnepének első napjára, szeptember 29-ére esett. A marosvásárhelyi B.EAT étterembe érkezünk egy négyfogásos, hagyományos zsidó ételekből álló vacsorára. Itt fogja bemutatni Az újrakezdés receptjei-nek második kiadását a szerző jelenlétében André Ferenc költő, műfordító.
A vacsora előtti nap találkozom Kingával egy rövid beszélgetésre, aki elmondja: kicsit izgul, hogy a vacsora és az emlékállítás a jóízlés határain belül maradjon. „Egy közösség elpusztításáról hogyan lehet úgy beszélni, hogy inkább az életszeretetről és a saját felelősségünkről legyen szó, és ne egy toros vacsorát üljünk?”, veti fel a kérdést a marosvásárhelyi származású író, aki jelenleg az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának munkatársa. Hadd szpojlerezzek: az ízléses emlékezés pontosan az öröm ideje volt, a házigazdáknak sikerült egy jó hangulatú, kíváncsisággal és lelkesedéssel fűszerezett, élő vacsorát összehozniuk.
fotó: Mentor Kiadó Facebook-oldala
Kinga bevallja, hogy kissé naivan állt hozzá anno a receptek gyűjtéséhez: azt hitte, hogy elmegy a beszélgetőtársakhoz, elkéri a recepteket, és a végén egy csinos kis kötettel távozik. Ehelyett azzal kellett szembesülnie, hogy ő voltaképp az „elveszett édesanyák” receptjei után kutakodik olyan idős emberek emlékezetében, akik a Holokauszt előtt javarészt gyerekek és kamaszok voltak, azaz nem voltak tapasztalt szakácsok, háziasszonyok. Lea néni (Kain Helena) például egy közös főzés után nyílt meg és beszélt a haláltáborban elszenvedett tapasztalairól, több mint hetven év után, mintegy megszegve az ugyancsak túlélő férjének tett esküt, hogy erről ők hallgatni fognak. „Lea nénihez nagyon sokszor elmentem, és mindig kijelentette, hogy nem, arról nem beszélünk! És egy közös főzés után történt, hogy felhívott és azt mondta, meggondolta magát, menjek vissza, és akkor elkezdett beszélni. Azt gondolom, hogy ha az a főzés nem lett volna, az egymásra figyelés, az őszinte érdeklődés, akkor ez soha nem történik meg.”, mondja Kinga, aki az azóta elhunyt Lea nénivel is egyfajta lelki szövetségen alapuló kapcsolatot alakított ki.
fotó: Kovács Bea
„Áldott légy Te, Örökkévaló Istenünk, a Világ Királya, aki megszentelt minket parancsolataival, s meghagyta, hogy sátorban lakozzunk”, ezzel az áldással szenteli meg az estét Kinga, majd hozzáteszi, hogy Isten hozott minket is ebbe a sátorba, és indul a vacsora. A menüt Kinga válogatta, kóser és párve (sem húst, sem tejet, sem ezek származékait nem tartalmazó étel, pl. tojás) ételek kerülnek majd terítékre, mind olyan receptek alapján, amelyek a kötetben is megtalálhatók. Ezek a receptek a falusi-paraszti, illetve az urbánus zsidóság asztaláról származnak: egy-egy receptet a család saját anyagi helyzetéhez mérten szaporított, vagy gazdagított, és aki figyelmesen vizsgálja a kötetet, észreveheti, hogy egy-egy hagyományos étel elkészítésében az adatközlők között sincs konszenzus. Ilyen a „titokzatos kugli”, egyfajta gombóc, a szombati csólent elengedhetetlen része.
Kinga elmondja, hogy a gazdag, „Rothschild-féle zsidó” toposza különösen Erdélyre nézve nem helytálló: a javarészt vidéken élő zsidóság élete és konyhája inkább szegényes és leleményes volt (a geringlihez, ami egy kacsa- vagy libazúzából készült húspaszta, 30 deka helyett olykor csak egy darab kóser zúzát szaporítottak a szegényebbek úgy, hogy az egy 6-8 fős család részére elég legyen). A kiváló kóser falatok (például liba) sokszor eladásra kerültek, aminek árából olcsóbb hozzávalókhoz juthatott egy-egy család.
Az asztalunkon már ott van az előétel, a májas-krumplis zsidótojás,
ami Erdélyi Anni néni galíciai receptje alapján készült. Jómagam hatalmas rajongója vagyok a zsidótojásnak, de májjal felturbózott, főtt krumplival lágyított verziót még nem ettem. Pirított, félbevágott toast kenyéren, pár zölddel hidegen felszolgálva a hagyományos zsidótojás tartalmas előétel, aminek kóserolt receptjét biztosan ki fogom próbálni.
fotó: Kovács Bea
André Ferenc remek kérdező, inkább a közös, valamennyiünkre jellemző életélmények és -tapasztalatok felől közelít a fogások előtt, ezáltal elkerülve a zsidóság, és főként az erdélyi magyar zsidó közösség muzeálissá redukálását. Mindenkinek vannak gyerekkori íz- és illatemlékei, ezeket tárják fel Kingával: míg Ferinek a margarinos kenyérre kent paradicsompaszta a régi kedves, Kinga a határtalan szilvásgombócok és főtt kukoricák emlékét őrzi szívesen.
A felkészült, profi pincérek közben kihozzák a levest, ami egy pitze, egy könnyed csirkehúsos zöldségleves, és az első kanállal már én is azt érzem: ezt biztosan kóstoltam valahol!
Nagymamám készíthette, és bár nem emlékszem, hogy valaha így nevezte volna a levest, ez a nyári délutánt idéző, citromos-ecetes „habarással” elkészített csirkés zöldségleves egyértelmű ízemlék számomra. Nagyon friss, nagyon eteti magát: a B.EAT-ben most úgy kanalaznak a vendégek, mintha az oviban lennénk,
csak a jóízű kanálcsörömpölés hallatszik, és a csend.
Ezen a ponton érzem azt, hogy Kinga előző napi félelme nem igazolódott be: itt élet van, az étel által éljük a hagyományt, nincs mese.
