Habár kizárták soraikból Gálfit, mégsem értenek egyet új pártja megtámadásával. A kép azon a 2019. július 15-ei gyűlésen készült, amelyen Gálfi Árpádot (háttérben) leváltotta Mike Levente (előtérben).
Fotó: Egyed Ufó Zoltán
Közleményben reagált a Magyar Polgári Párt (MPP) székelyudvarhelyi szervezete arra, hogy Koszta Attila, „a párt korábbi tagja” megtámadta a bukaresti törvényszéken Gálfi Árpád bejegyzés előtt álló pártját.
Az MPP helyi szervezete állítólag a sajtóból értesült a Koszta által benyújtott beavatkozási kérelemről, melyben többek között etnikai szeparatizmussal és alkotmányellenességgel érvelve a Székelyudvarhelyért Párt bejegyzésének elutasítását kéri – olvasható a Mike Levente pártelnök, helyi tanácsos által aláírt, március 3-ai levélben, amelyben
elutasítják Koszta akcióját, két okból is.
Az MPP „az erdélyi magyar politikai pluralizmus és sokszínűség elkötelezettjének” és „Székelyföld területi autonómiájának következetes szószólójának” tartja magát, ezért elutasítanak minden olyan törekvést, cselekedetet, mely ezekkel, a pártprogramba foglalt elvekkel ellentétes.
A Magyar Polgári Párt Székelyudvarhelyi Szervezetének meggyőződése, hogy nézetkülönbségek esetén sem lehet ilyen eszközökhöz nyúlni, azok feloldását a választásokon való megméretkezéssel a szavazópolgárok döntésére kell bízni.
Koszta Attila önként, 2019 szeptemberében lépett ki a pártból, amelybe júniusban kérte felvételét – tudtuk meg telefonon Mike Leventétől.
Koszta ahhoz a 17 fős csoporthoz tartozott, amelynek belépése a pártba a Gálfi leváltásához többséget biztosított.
Mint megtudtuk, nem Koszta Attila az egyetlen, aki megtámadta a párt bejegyzését.