Elérkeztünk a történet végéhez, ami ugyan valóban az udvarhelyi hip-hop táncmozgalmat bemutató sorozat utolsó epizódja, szereplőinek története most kezdődik el igazán.
Simény Annamáriának és Benedek Árvácskának eltért az útja az Zsombori Beátáétól – aki nélkül ma biztosan nem lennének ugyanazok – de továbbra is a tánc tölti ki a mindennapjaikat. És idén lehetőségek csöppentek az ölükbe, ők pedig éltek ezekkel, ezért most úgy tűnik, hosszú távon is ez tölti majd ki a mindennapjaikat. Idén kapták például
az első gólyabál-koreós
felkérésüket. Az UFF nagytermébe érkezem, ahol a Mezősök gyakorolnak, már a nagy nap délutánján. Árvácska nincs itt, ma egyedül Anna tanít. Jófej, kijön elém, hogy ne egyedül kelljen bemennem a „farkasok közé”, rögtön jelzi is, hogy nem bánja, ha Annának szólítom, ebben ki is egyezünk.
Élete első gólyabáltáncát koreografálja, van ismerőse a szervezők között, innen a felkérés. Ahhoz kétség sem fért, hogy ő magával hívja Árvácskát is. Mindent együtt csinálnak és jó dolgokat tudnak összehozni ketten, jó a harmónia, ahogy mondja.
Szükség is volt rá, mert ugyan novemberre volt kitűzve a gólyabál, valamiért előrehozták, és két hónap helyett két hetük volt a felkészülésre. Kevés volt a jelentkező a táncra, fel sem tudták rendesen mérni őket, de mint utólag belátják, ennyi emberrel könnyebb is volt dolgozni. Egyik nap koreóztunk, másik nap tanítottuk, aztán megint koreóztunk, megint tanítottunk és így tovább, mindig egyik nap állt össze a másnapi tanítanivaló – mondják.
A végzősök pedig tanulnak, nem csendesek, de legalább jók a poénjaik. Kíváncsi is vagyok, hogy mennyivel nehezebb elérni velük, hogy adjanak a szavadra, mint a táncoktatásra járó kislányokkal. Anna tizenegyedikes, Árvácska tizedikes, fel voltak készülve rá, hogy nem veszik mindig őket majd komolyan a végzősök, de mint mondják, „végül nem volt baj, rendesek voltak”.
„Nagyon határozottan kell
odamenni. Te belefektetsz időt, energiát, vagy komolyan vesznek, vagy nem muszáj ott lenniük. Úgy is kezdtük, hogy most csendet kérünk, elmondjuk, mi a koncepció, mit fogunk kérni tőlük, stb.” – meséli Anna.
A diákok meg is értették, és érezték is, hogy bele kell húzni – teszi hozzá Árvácska, megjegyzik, hogy azért kellett komolyan venniük őket, mert ha nem lesz jó, ők, a végzősök maradnak szégyenben, és ezt megértették.
Most, az utolsó napon, néhány órával a kezdés előtt vannak még problémák a szinkronnal főként amiatt, hogy izgulnak. „Csak addig fogtok izgulni, amíg el nem kezditek. Ez tánc, és együtt vagytok benne, mosolyogjatok össze és táncoljatok” – bátorítja őket Anna. És úgy tűnik, sikerrel, elégedettek voltak a végeredménnyel, mint a gólyabál utáni napokban mesélik.
A gólyabáltánc után felcserélődtek a szerepek, míg Anna az érzelgősebb, ő most rájuk hangolódott és felállva küldte nekik az energiát, addig Árvácska a habitusától eltérően elérzékenyült. Meg is szerették a társaságot a végére, próbálták úgy alakítani, hogy mindenki tudja megmutatni magát. Ügyesek voltak – vetnek számot első gólyabáltáncukról.
De mi van az első tánclépésekkel?
Árvácska otthon minden zenére táncolt már kisgyerekként, „csináltam ilyen kis koreókat a fejemben”, mondja, „már akkor koreókat csináltál, Csakira?”, kérdez vissza Anna. Kacagnak. Folyamatosan kacagnak. Csakirának hívják egymást kölcsönösen, egy TikTok videó kapcsán. „Klisés lenne azt mondani, hogy amióta tudok járni, táncolok, de kábé” – meséli Árvácska, akinek mint kiderül, a nővére is táncolt, ő is Beáékkal, de ő főleg a modernebb, kortárs vonalon.
Annánál egy kicsit másabb volt a forgatókönyv, nála az egész a zene szeretetével, ezzel kapcsolatos vágyakkal kezdődött, így emlékszik vissza:
