Előre elnézést kért a forgalom miatt, megígéri, gyorsak lesznek

László-Velin Zoltán, és Ferencz Csaba, fotó: GÁL ELŐD

A negyvenedik országos ralibajnokság, a Hargita Rali harmincadik kiadása, és a tizedik, amelyet ő és csapata, a Maxx Racing szervez – vezette fel az idei verseny sajtótájékoztatóját Ferencz Csaba. Talán a főtámogató, a Hargita Gyöngye kiszállásával még nagyobb szükség volt a mellette ülők segítségére, ezért azt meg is köszönte az Eurocar Toyota igazgatójának, László-Velin Zoltánnak, Sinka Arnold megyei tanácsosnak, Antal Lóránt szenátornak és a RMDSZ udvarhelyi elnökének, illetve Gálfi Árpád polgármesternek. Ők egytől egyig gratuláltak Ferencz Csabának az országos szinten is kiemelt fontosságú rendezvény szervezéséért, és további kiemelt támogatást ígértek a rendezvénynek a jövőre is.

Kívántak is, mégpedig, hogy tíz év múlva is ilyen sikeres legyen a rendezvény, amelynek a huszonöt percet késő szenátor szerint gazdasági jelentősége is van: „több tucat ember, úgy versenyzők, csapataik, és azok, akik ralirajongók, idejönnek és a pénzüket itt költik el Udvarhelyszéken”. Gálfi kicsit évnyitósra és nyekegősre sikerült beszédében úgy fogalmazott, ilyenkor szó szerint is megdobban a városnak a szíve. És ezután jött a lényeg,

végre udvarhelyi pilóta

is jelen volt a ralit megelőző sajtótájékoztatón, előtte azonban Sebastian Barbu, a tavalyi bajnokság második helyezettje – aki két év kihagyás után tér vissza a versenyre – mondta el gondolatait, például, hogy Bogdan Iancuval, navigátorával rajongói Hargita megyének, mindig nagyon szívesen jönnek.

A Skoda Fabiájuk első versenyét futja idén, nagyon várják már, mit tud majd a makadámos szakaszokon, és a lövétei szakaszt is külön kiemelte, amelyet a bajnoki szezon egyik legszebbjének tart. Ferencz Csabának ő is köszönetet mondott mind a meghívásért, mind azért, hogy egy igaz barát, és azért is, hogy mindig felveszi a telefont. Végezetül Barbu elnézést kért a városlakóktól a forgalom megnehezítése miatt, „gyorsak leszünk, két nap az egész”, mondta nevetve.

Jakab Attila, Jaxy közel húsz éve követi a Hargita Rali eseményeit, gyerekkori álma volt részt venni, eltelt azóta kis idő, és most hatalmas megtiszteltetésként éli meg, hogy a saját csapata által szervezett versenyen vehet részt és a saját közönsége előtt, ami plusz motivációt jelent neki a jó teljesítményhez. „Ha nem is a legszebb, a legtechnikásabb pályák vannak itt, Székelyudvarhely környékén”, mondta, és ezek kialakítását megköszönte Csabának.

A sajtótájékoztató végén Balázs Attila a csütörtökön, április 28-án 18 órától megnyíló kiállításról beszélt, amelynek beharangozóját itt olvashatod el.