Előnyből várja a visszavágót az SZFC

A vâlecai stadionban lépett pályára Mihai Ianc együttese, fotó: Székelyudvarhelyi FC Facebook-oldala

A másodosztályba való feljutásért zajló első osztályozójának első mérkőzését játszotta le a Székelyudvarhelyi FC idegenben a Viitorul Dăești ellen, legalább 1.500 szurkoló előtt a Vâlcea-i stadionban. Mihai Ianc együttese a Popa – Kilyén, Merdariu, Marucza, Criștiu, Savin, Guță, Simó, Bobea, Petra, Pop kezdősorával lépett pályára, a hazaiaknál több elsőosztályt is megjárt rutinos játékos volt a keretben.

Ennek ellenére a félidő elején inkább az udvarhelyiek akarata érvényesült, és inkább a hazaiak térfelén folyt a játék, bár sokáig komolyabb helyzet egyik oldalon sem volt. Az első veszélyes helyzeteket is a vendég udvarhelyiek alakították ki, két perc alatt kettőt is. Először Petra lövését mentették a gólvonalról a hazaiak, majd a kapusuk tolta a lécre Bobea fejesét. A félidő végén is veszélyeztettek az udvarhelyiek, de maradt a 0-0-s állás a szünetre.

A második játékrészben, pontosabban az 56. percben a passzívan játszó hazaiak megfizették ennek az árát, Simó futott el a bal szélen, továbbított Guțănak, aki az átvétel után átemelte az egyik védőn a játékszert, majd öt méterről a hálóba bombázott (0-1). A gól után csereként Manole, majd Antal Barna érkezett az ekkor kicsit beszoruló udvarhelyiekhez, de hiába nyomott Dăești, a 81. percben Mocioaca megkapta a második sárgáját, ezzel emberhátrányba kerültek, és naná, hogy így ki is húzta az SZFC kapott gól nélkül, 0-1 arányban nyertek.

A mérkőzés visszavágóját szombaton, május 28-án 17 óra 30 perctől rendezik a sétatéri stadionban. Hazai győzelem, vagy döntetlen esetén a Székelyudvarhelyi FC továbbjut, 1 gólos vendég győzelem esetén hosszabbítás, majd, ha azalatt sem dől el, tizenegyesek következnek, ha nagyobb arányú vendég győzelem születik, a Viitorul Dăești lesz az aki a Slatina-Pucioasa párharc győztesével játszhat a feljutásért.