Élőben az októberi tanácsülésről

Jó reggelt kívánunk a városháza Szent István terméből, 9 óra elmúlt pár perccel, lassan mindenki elfoglalja helyét és kezdődik az októberi rendes havi tanácsülés, amelyet huszonöt napirendi ponttal hívott össze a polgármester. Van, aki kávézgat, más egyeztet még egy sort a társaival, kollégáival, egy jó vaskos paksaméta vár a tanácsosokra az asztalon.

Már 9 óra tizenperc, az utolsó simításoknál tartunk, a pódium és a terem is megtelik. Úgy tűnik, a covid-igazolványos szűrés nem okozott fennakadást, hiányzók nem nagyon vannak első ránézésre.

Fotók: GÁL Előd

A jegyzőt felkéri az ülésvezető, hogy állapítsa meg a kvórumot, előtte viszont a jegyző visszapasszolná a mikrofont a napirend előtt felszólalóknak. Nem jelezte senki, mondja Berde, de azért a mellette ülő polgármestert megkérdi, óhajt-e. Gálfi bólint, készült is egy lappal, szokása szerint köszönt minket és felolvassa a fontosabb pontokat: költségvetésmódosítás, zárszámadás, faanyag licitára, villany- és gázhálózat bővítése, néhány beruházási projekt mutatói lesznek többek között a határozattervezetek tárgyai. Jó munkát, bölcs döntéshozatalt!

Benedek Árpád Csaba egy perc néma csendet kér az elhunyt kollégáért, Simó Árpád volt önkormányzati képviselőért. Mindenki feláll, még ha nem is egy kerek percig. Benedek köszönömje töri meg a csendet.

Egészségügyi állapota miatt Szakács Tibor igazolt hiányzó, a többiek mind itt vannak, azaz 18-an a 19-ből.

9 óra 22 perc Változások történnek a napirendben, néhány pontot visszavonnak, másokat előbbre hoznak, mert meg kell, hogy előzzék a költségvetésmódosítást a törvény szerint. A jegyző úgy elhadarja az egészet, hogy képtelenség leírni, de menet közben jelezni fogjuk még a változásokat. A tanácsosok úgy néz ki, hogy jobban tudták követni, mert egyöntetűen jóváhagyják.

A Zöld liget lakópark közvilágítása így az első projekt, aminek a mutatóit a városmenedzser közli: 81 ledes oszlopot állítanak fel, ez 600 ezer lej, felszerelés további 500 ezer (áfával) lej. Mindenki támogatja.

A kórház mögötti ANL-s szolgálati lakások közművesítése és területrendezése a következő projekt, 747 ezer lej a teljes összeg, megvalósulása 7 hónap. A dokumentáció már tavasszal megvolt, eddig a műemlékvédelmi jóváhagyásra vártak. Megértően bólint rá mindenki.

Jöhet, vagyis jöhetne a költségvetésmódosítás, de Berde Zoltán RMDSZ-es frakcióvezető öt perc szünetet kér, hogy egyeztessen a POL-lal és a polgármesterrel. A főasztalnál gyűlnek össze, a végére már csak a POLgi és emberei maradnak, a két frakcióvezető és a városmenedzser. Gálfi hevesen bólogat, amíg Albert Sándor magyaráz. A gazdasági igazgatóságról Vass Szabolcs osztályvezető már melegít a pódiumnál, kicsit ő is egyeztet a polgármesterrel. A POL-os körhöz csatlakozik a jegyző és az alpolgármester is egy pillanatra, az RMDSZ-esek nincsenek a teremben.

9 óra 41 perc, mire visszatér mindenki a helyére, hadd lássuk, miben maradtak.

Eljött Vass Szabolcs ideje: 1 millió lejt áfavisszaosztásból kap a város az államtól, 120 ezer lejt az Eötvös líceumnak anyagi költségekre, 81 ezer lej „transzferre” kultúrában, 24 ezret a Művelődési Ház, a táncműhely a többit, 135 ezer lej szociális kiadásokra, a már említett villanyhálózat bővítése a Zöldligetben, 60 ezer lej közutakra. A színház további 735 ezer plusz pénzben részesül a kormány részéről, a jövedelemadóból.

A VSK kérése alapján 100 ezer lejt csoportosítanak át személyzetről beruházásra, az urbanisztikai osztály részéről jelezték, hogy szerződést kötöttek, így 160 ezer lejt adnak a kültelkek ingyenes telekkönyvezésére. Új pozíciók kerülnek a beruházási listára, október 31-ével zárul ez a lehetőség, magyarázza az osztályvezető röviden.

Az RMDSZ-frakció részéről örvendenek, mondja Berde, hogy a kormánytól pénzt kapnak és a város befoglalja a költségvetésbe, ezt mihamarabb el kell költeni. Sajnálatos, hogy egy 18 pontos igénylistából egyetlen tétel van teljesen kidolgozva, amire pénzt lehet költeni, a többi gyerekcipőben jár, ezért kérik a hivatalt, hogy ezt gyorsítsák fel, mert valószínűleg még lesz pénz a kormány részétől év végéig. A Zöld Ligetet nem tartják prioritásnak, számos negyed van, ahol a 21. századnak nem felel meg a közvilágítás, azokat is fejleszteni kellene. Albert Sándor máris kivonul, készül egy válasszal, várja, hogy Berde fejezze be a mondandóját.

Az üzenetet megértették, mondja, de megvédené a hivatal becsületét azzal, hogy az említett listán távhő, szociális igazgatóság, alintézmények működése is szerepeltek, s már befoglaltak egy korábbi tanácsülésen 1,5 millió lejt a jövedelemvisszaosztásból, és a legsürgősebb költségeket ebből tudták már fedezni. A lista többi része folyó projektekkel volt kapcsolatos, ezek még nincsenek olyan fázisban, hogy önrészt kellett volna rendelni hozzájuk. Határozottan visszautasítja, hogy nem készültek volna el a tanulmányok, kivéve egy esetben, de az nem a hivatal sara. 25 utcára készítik elő most a terveket, hogy tudjanak pályázni. Maradt még összeg, hogy közvilágításra még rendeljenek tanulmányokat, örvendenek, hogy ez az RMDSZ számára is fontos.

Berde fenntartja, hogy összpontosítsanak a munkára. A szünetben sikerült tisztázni egy félreértést a POL részéről, de nem fejti ki bővebben, hogy mi is volt az. „Bocsánatkérés” elfogadva, így az RMDSZ is megszavazza a költségvetésmódosítást.

9 óra 53 perc A III. negyedévi zárszámadás határidős így október végére, Vass Szabolcs ismerteti a sarokszámokat. Felugrik Péter Balázs, harsányan pozitív a szakbizottsági vélemény. A POL át is viszi szavazataival.

Öt üres köztisztviselői állás átalakítása következik a hivatalon belül, a hiányzó Bindeán kívül mindenki támogatja.

Az országos rendelkezésekkel összhangba hozzák a tanulóknak járó ösztöndíjakat: a 2. félévtől a szociális 200 lej, tanulmányi 150 lej, érdemösztöndíj 200 lej, teljesítmény 500 lej. Elfogadva.

A tanintézmények igazgatói és aligazgatói versenyvizsgákra önkormányzati képviselőket nevesítenek: Pálfi Kinga (POL) tag, Jakab Zoltán (RMDSZ) póttag hangzik el javaslatként. Csak az érintettek tartózkodnak, kollégáik megszavazzák őket.

Egy szociális lakást kiosztanak a Cekend sétányon.

A város erdőalapjából származó faanyag licitárát Sándor Alpár ismerteti, közben a jegyző rászól, hogy emelje fennebb a mikrofont, „különben semmit sem ér”. 1824 köbméter fenyőfa mellé 425 köbmétert szeretnének értékesíteni, 130 és 300 lej között változik köbmétere. Mintha teszteredményt kiáltaná, olyan nyomatékosan mondja Péter Balázs, hogy „pozitív”, mármint a szakbizottségi vélemény.

Egy erdei út a Szarkakő dűlőn külön telekkönyvbe kerülne, hogy tudják fejleszteni, ehhez fogadják el a friss kataszteri dokumentációt.

Széldombon út, járda és közterület céljára leadott a magántulajdonos egy területet a város köztulajdonába, elfogadják.

Befejeződött az utcák felmérése, plusz felületre derült fény, telekkönyvezéshez szükséges, hogy szavazzanak róla. Ez is pozitív!

Cinege utcában villanyhálózatbővítés, gázvezeték bővítése az Éltetőkút, Kuvar, Rákóczi utcákban szükséges. Beleegyeznek.

A Budvár utcai projektnél a nagyobb felülethez egy kisebbet akarnak hozzácsatolni, ehhez kell megbízást adni az okirat aláírásához a polgármesternek.

10 óra 12 perc A Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás részére tagsági díjat kell fizetnie a városnak. Pozitív!

A közbeszerzési tevékenység kiszerződését javasolja a hivatal az életszínvonal javulását elősegítő projektnél, 55 ezer lej ÁFA nélkül, ennyivel nőne az önrész.

Csak ennyi, vagy van még? – kérdi Benedek Árpád Csaba. – Nem, a Tompa Lászlónál is – érkezik a válasz.

Városmenedzser: négy egyszerűsített, nyitott közbeszerzést kell lebonyolítani egyszerre, de reméli, hogy a közbeszerző irodába találnak majd új munkatársakat, hogy ne kelljen az összeset kiszerződni.

– Mi javasoljuk elfogadásra, mert az a lényeg, hogy minél hamarabb el kellene induljanak a projektek, nem ezt az ötvenezer lejt kellene sajnáljuk – szól hozzá Péter Balázs. Berde nem is vitatkozik, csak érdeklődtek. Az RMDSZ-frakcióból egyedül Benedek tartózkodik a szavazásnál.

Valami fordítási hiba lehet, mert nem a vár bővítése, hanem felújítása a cél – folytatja a hivatal munkatársa a következő határozattal. 50 ezer lejjel növelik itt is az önrészt, ugyanabból a célból, mint az előbb. Ezúttal észrevétel nélkül hagyják jóvá.

Az új inkubátorháznál 30 ezer lejjel növelik a devizt. Ez is átmegy, „természetesen pozitív”.

10 óra 23 perc Végeztünk a napirenddel, a különfélék következnek. Benedek lép elő.

Sajnálja, hogy 250 ezer lejt azért szavaztunk meg, hogy külsős cégek végezzék a hivatal munkáját, nem hiszi, hogy ilyen jól állna a város, hogy ezt megengedné.

De nem erről akar beszélni, hanem hogy készüljön fel a város az ifjúsági lakások eladására, hiszen erre kormányzati döntést hoztak, és úgy tudja, a környezetvédelmi alaphoz (AFM) is le lehetne adni 5 millió lejes pályázatot közvilágításra. Nem 500 ezer lejekről kellene vitatkozni Benedek szerint.

„Tanácsos úr optimista, ha novemberre vár egy ilyen határozatot, még ha jóvá is hagyta a kormány a módszertant. Várjuk, hogy jelenjen meg a Hivatalos Közlönyben”, mondja Venczel Attila főjegyző. Kéri, hogy jelezze, ha látja valahol. – Át fogom küldeni, válaszol Benedek.

Gálfié az utolsó szó, a közvilágítással kapcsolatban megrendelt egy előtanulmányt a város, amivel majd tudnak pályázni az AFM-hez. – Ez nem bővítésről, hanem lámpacseréről szól, 2 millió lejre pályázhat, egészíti ki a jegyző.

10 óra 28 perc Berde nem hagyja annyiban, csak levonja a saját konklúzióját: a projekteket a hivatal finalizálja, hogy tudják a pénzeket elkölteni.

Mára, erre a hónapra végeztünk, a viszontlátásra.