Élőben a februári tanácsülésről: maradjunk függetlenek és ne szarjunk be!

Napirenden a könyvtár névadása, adókedvezmények, túlárazott közbeszerzések, márciusi rendezvények.
fotó: Gál Előd

9.00 Szeretettel köszöntjük olvasóinkat az Orbán Balázs tanácsteremből, ahol nagyon komolyan kezdődik a nap. Az MPP-frakció késve érkezik a terembe, a folyosón tartottak ad-hoc gyűlést, amit az utolsó percig ki is használtak. Jelen van 18 képviselő, indokolatlanul hiányzik Lőrincz Edit. Ellenőrzése van – zúdulnak fel a pártkollégák.

A szabály szerint köteles jelenteni a hiányzást a jegyzőnek vagy az ülésvezetőnek, ez pedig nem történt meg – tisztázza a jegyző szigorúan. Hajdó Csaba ülésvezető azt állítja, hogy kapott emailt a frakcióvezetőtől, ezt a jegyző kéri iktatni.

Ványolós István most sem hagyja ki a lehetőséget, hogy nyelvhasználati leckét tartson kollégáinak. Szóvirágokkal ajándékozza meg kollégáit, egyben ostorozva őket a gyomokért: dilemmákért, procedúrákért, optimalizálásokért, az obstrukciókért. Fájlalja, hogy Toplicának mondják Maroshévízt és Electricának az áramszolgáltatót.

9.08 Hajdó nem bánja, hogy Ványolós szót kér, de inkább azt javasolná, hogy inkább tűzze napirendre, mert ez már a harmadik-negyedik alkalom, és már nem számít rendkívülinek.

Ölvedi Zsolt emlékeztet arra a polgármesteri felhívásra, hogy tűzzék ki a székely zászlót házaik homlokzatára tiltakozásul a hivatal homlokzatáról levetetett lobogókért.

Mike Levente nem lesz annyira ünnepélyes, mondja. Fájlalja, hogy nem kapnak választ a tanácsosok kérdéseikre a hivataltól, pedig többször is feltette például a saját kérdését. Kéri, hogy ne hozzák ilyen frusztráló helyzetbe, tiszteljék meg válaszukkal őket lehetőleg a tanácsülésen kívül. Nagyon feszült, reszket a lába.

9.13 Értékes bethlenfalvi terület átkerült Szentmártonhoz, a közigazgatási határt a telekügyi hivatal 4518/13. 10. 2010. jegyzőkönyve szerint a két település akkori vezetői (Bunta Levente és Kerekes Péter) és intézményvezetői közösen állapították meg és fogadták el a határvonalat, az RDE vállalat által elfoglat területről van szó, erre építette az 1-es cellát. Az ártatlannak vélt hibák jogi következménye, hogy a 2. cella építkezési engedélyének kiadása a megyei tanács hatáskörébe tartozott. Jelenleg dolgoznak azon, hogy tisztázzák az ügyet.

A téma erős mediatizálásának apropóján románul olvas fel egy 2015. évi jelentést. “Olyan köd volt, hogy nem láttak semmit”, amikor a második cellát feltérképezték az akkori intézményvezetők, többek közt az akkori alpolgármester, Benedek Árpád Csaba és Jakab Mária, az urbanisztikai osztály vezetője.

9.24 Gálfi szeretné eloszlatni azt a vádat, hogy 5 millió eurós (magyarországi) beruházást akadályozna a városháza, egyszerűen szeretnének tisztán látni a cekendi szeméttelep zavarosában, mielőtt bármilyen döntést hoznának.

Benedek Árpád Csaba: Ha valakinek a neve elhangzik, akkor kapjon is szót. Megkapja. Azt feltételezi, hogy talán amiatt nem értette volna a polgármester, hogy miről szól a cekendi jelentés, mert románul van. Elismeri, hogy vannak benne nem szerencsés megjegyzések (utalás a ködre, ami akkor a helyszínen volt), de az nem volt több egy adminisztratív intézkedésnél, amelyet a főépítész szerkesztett és írt alá.

Mike mégis felszólalhat, egyrészt nehezményezi Hajdónak, ahogyan vezeti az ülést, a polgármesternek pedig azt, hogy csak egy kérdésre kapott szót. Azzal vádolja, hogy valakitől utasításokat kap. Udvarhelyi ügyekben udvarhelyiek kellene, hogy döntsenek, nem másvalakik.

Gálfi visszakapja a szót. Emlékeztet, hogy a cekendi jelentést követően alig egy hónapon belül kiadták az építkezési engedélyt és kikéri magának, hogy mások utasításai szerint jár el, “én a tények és az előttem levő papírok alapján járok el” – mondja.

Sinkának olyan érzése volt, hogy annyira diktatorikus az ülésvezetés, hogy csak az ülés végén a különféléknek kapna szót. Hajdó: ne adjon ötleteket, kolléga.

Sinka rendreutasítja, hogy “ne vigye el nevetségesbe”.

9.35 Ő is még mindig várja a választ a hivataltól egy régi kérdésére. Venczel kéri, hogy tegyék le írásban, és akkor ő is, a polgármester is követni tudja, megígéri, hogy nyomon követik az interpellációkat és választ fognak kapni. Hajdó megjegyzi, hogy “komoly minőségi változás” van, mióta az új jegyző csatlakozott a városházához. Magának is szót ad, bár nem volt szándékában, mondja. Ezek az éles viták nem a jelenlegi vagy a korábbi polgármester kapcsán jelennek meg, hanem a feszültséget a Harvíz és az RDE ügyei kapcsán jelentek meg és az RMDSZ ezeket a témákat a saját javára használja fel. Viseljék a következményt azok, akik ezeket a tisztázatlan helyzeteket okozták.

9.37 Félórás vita után tér rá a jegyző a tulajdonképpeni napirendre, kéri annak jóváhagyását. Mivel közvitára kell bocsátani a 29. napirendet, amely a nem erdőalapba tartozó fák és bokrok kivágási szabályzatára vonatkozik, levennék a napirendről. Egy tartózkodással elfogadják a napirendet.

9.44 Első napirendi pont: három elmúlt tanácsülés jegyzőkönyvére jóváhagyást kér a jegyző, aki előre tisztázza, hogy nem került bele mindenféle részlet, de a törvény előírásait betartották a tartalomra nézve. Megkérdi, hogy van-e észrevételük?

Biró Jolánnak a novemberi tanácsüléssel van kifogása. Emlékeztet, hogy volt egy kérése a hivatalhoz: számoljanak be a pályázatokról, fejlesztésekről. Akkor az igazgató be is számolt, ez viszont hiányzik a jegyzőkönyvből. A jegyző azt javasolja, hogy a novemberi jegyzőkönyvet tegyék át a márciusi ülésre. Módosítják, a két decemberi ülés.

9.45 A polgármester bemutatja a napirendet. Kitér arra, hogy a költségvetésről most sem dönthetnek a Dâmbovița-parti politizálás miatt, ami kihat az egész országra. Emiatt csúsznak a fejlesztések, beruházások, közbeszerzések, de nem “ülnek tétlenül”. Készülnek a dokumentációk a közbeszerzésekre és a munkálatokra.

Emlékeztet, hogy Nyírő Józsefről neveznék el a könyvtárat, emlékeztet, hogy erről már tavaly március 15-én döntöttek.
Leadott 11 pályázati anyagból eddig kettőt hagytak jóvá Gyulafehérváron, Bányai János iskola felújítására 2,5 millió lejes támogatást kaptak, 1,3 millió lejt kapnak tömbházak hőszigetelésére.

A polgármester a március 15-i ünnepséggel kapcsolatban felhívást intéz a város lakóihoz: “Lobogjon minden házon székely és magyar zászló!” és azt ígéri, hogy székely zászlókat fognak osztogatni az ünnepségen, de nem közpénzből. Erről később értesíti a nyilvánosságot.

9.53 Kiemelt napirendi pontként említi a városi könyvtár elnevezését. Az alpolgármester a felterjesztő, bemutatja a javaslatot. Azt mondja, hogy közel egy év után minden feltétel teljesült, így megszavazhatja a tanács. (Megfeledkezik arról, hogy a prefektus negatívan véleményezte a névadást) Nyírő Józsefről azt állítja, hogy meghódította nem csak a magyarokat, hanem Európát is. Névre szóló szavazást kér Mike Levente.

Derzsi reagálna, küldött egy levelet az MPP frakció tagjainak, emlékeztet, hogy “talán másfél éve”, hogy Kacsó Andrásról nevezzék el a Néptáncműhelyt. Ekkor azt kérte a koalíció, hogy kérjék ki az intézmény véleményét. Szerencsésebb lenne konzultálni egy szakmai vagy kulturális grémiummal vagy a szélesebb körű közvéleménnyel. Arra kéri az RMDSZ frakció, hogy halasszák el a döntést, kérdezzék meg az embereket, mielőtt döntenek. Arros Orsolya módosító javaslata az, hogy Kányádi Sándorról nevezzék el. Arros idézne pár sort, engedélyt kér a jegyzőtől.

Venczel tisztáz: ahhoz, hogy levegyék a napirendről, ahhoz a kezdeményező frakció bele kell egyezzen. Szerinte nem megalapozott ez a névadás, kedvezőtlen véleményezést kapott a megyei névadó bizottságtól, igaz, hogy ez csupán konzultatív. Kányádi Sándorról nem lehetne most dönteni, mert szükséges kikérni ugyanúgy a véleményezést az illető bizottságtól. Orbán Árpád: volt egy év erről gondolkozni, volt lehetősége beszélni mindenkinek, ő is egyeztetett a könyvtárigazgatóval.

Orbán Balázs egyetért azzal, hogy Kányádi is megérdemelné, hogy köztér, utca vagy intézmény viselje a nevét, de fenntartják a javaslatot a városi könyvtárra nézve. Úgy gondolja, hogy vannak kérdések, amelyekben határozott döntést kell hozzon, felelősséget vállaljon, irányt szabjon a városnak.

Derzsi: valóban volt szinte egy év, ellenben Kányádi potosan ez alatt hunyt el és a könyvtár volna a legméltóbb arra, ahova “százával-ezrével” járnak olvasni verseit. Nem Nyírő Józseffel szemben van kifogásunk, mi meg fogjuk szavazni, ha elvetik is a javaslatunkat. Úgy gondolja, hogy joguk van módosítani és arról szavazni, hiszen tavaly március 15-én is előzetes véleményezés nélkül fogadták el Nyírőt. Arros fenntartja javaslatát.

Venczel tisztázza, hogy a tavalyi határozat csupán elvi döntést tartalmaz, hogy elkezdik a törvényes névadási eljárást, így törvényes volt. Nem ért egyet azzal, hogy a konzultatív véleményezés nélkül döntést lehetne hozni, viszont figyelmen lehet hagyni. Ha módosítanák a napirendet, akkor már most kijelenti, hogy nem fogja ellenjegyezni. Hajdó Csaba megnyugtatja, hogy erre nem lesz szükség, mert nem fog egy Nyíró vs. Kányádi szavazást engedélyezni. Mivel az RMDSZ is kijelentette, hogy megszavazná Nyírőt, ezért sem folytatná a vitát.

Orbán Balázs zárszóként megismétli a korábban elmondottakat, már született egy döntés, ehhez tartják magukat, nem tartja megoldhatónak, hogy Kányádira váltsák, de kéri, hogy tegyenek javaslatot, állítsák össze a dokumentációt köztérre, utcára vagy más intézményre.

Derzsi sem akarja versenyeztetni a két nevet, csak egy hónapnyi türelmet kér a testülettől. Hajdó máris rátérne a szavazásra, de Venczel kéri, hogy döntsenek előbb a halasztási kérelemről. Az alpolgármester fenntartja kezdeményezését, nem halasztanak.

Ki ért egyet, hogy Nyírő Józsefről nevezzék el?  Arros Orsolya tartózkodik, Ványolós István nem szavaz, ami jogilag tartózkodásnak felel meg, az összes többi tanácsos igennel szavaz.

Gálfi Kányádi családjával már felvette a kapcsolatot, Székelyudvarhely és Budavár testvértelepülések tiszteletbeli polgára, folyamatban vannak az egyeztetések, hogy Kányádiról kellőképpen megemlékezzenek róla. Példaként utal arra a kiállításra, amely a Haáz Rezső Múzeumban megtekinthető.

10.15  Újabb félóra elteltével olyan épületek utáni adómentesséről szavaznak, amelyekben non-profit szervezetek vagy szociális tevékenységek működnek. Az első különbözik a többitől, a városi könyvtár épületéről van szó, viszont magántulajdonban van. 3118 lejes ingatlanadó eltörlését kérik. Egyhangúan elfogadják.

Hajdó egyben szavaztatná meg a hasonló javaslatokat, de a jegyző kéri, hogy egyenként vegyék. Érintettség esetén a tanácsosok tartózkodjanak.

A Bartók Sándor tulajdonában működő Szent Pió-ház, a Péter Attila tulajdonában levő Orbán Alapítvány, mely a Bice-Bóca gyerekotthont működteti, a Szent Gellért Alapítvány, a Civitas Alapítvány, a Székelyudvarhelyért Alapítvány (szakbizottságban 8-8 szavazat, tanácsban 3 tartózkodás), Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztára, Dr. Palló Imre Alapítvány, Harghita Business Center (speciális eset, mert a működtetője egy önkormányzati egyesület), Gyulafehérvári Caritas, Caritas Logistic, Kolping Kft., Udvarhelyi Fiatal Fórum élvez adómentességet.

Orbán Árpád külön megköszöni a tanácsnak a szavazást, hiszen ezzel is támogatják az így is erős udvarhelyi civil szférát, amelyre “méltán büszke lehet a város”.

Minimum 200 ezer feletti ingatlanberuházásnál 30%-os adócsökkentést tudnak felajánlani az Ing Service Kft.-nek, amely a Rét utcában található. Benedek Árpád Csaba azt kéri, hogy minél több cég értesüljön róla, sajnos csak ez a cég volt 2018-ban, amely teljesítette a feltételt.

Péter Balázs: jó lenne, ha nem csak ingatlan típusú beruházásokra járna a kedvezmény, mert sokan mások is fektetnek be, csak nem ingatlanba.

Szarvas Zsuzsanna: létrehoztunk egy nagyon jó programot, örüljünk, hogy van fiatal vállalkozó, aki ekkora beruházást létre tudott hozni, ne sajnálkozzunk.

Arros: 2018-ban egyetlen cég fektetett be 200 ezer euró értékben ingatlanba, ez kevés egy ekkora városhoz, reméljük, hogy 2020-ig többen lesznek, akik igénylik.

Hajdó: kérdezzük meg az RMDSZ parlamenti képviselőit, hogyan állnak, milyen együttműködése van a városházának. Ki mit tett hozzá, hogy több befektető érkezzen a városba? Minden más hozzászólás csak politikai szlogen.

Péter Balázs “táncba hívja” az RMDSZ-eseket (Derzsi nevet, Arros: mi is táncolunk? Hajdó: ha mi húzzuk a nótát, akkor semmi baj sincs). A romániai vállalkozó környezettel van baj, a székelyföldi infrastruktúra sem támogatja a külföldi befektetőket.

A vitát berekesztik, egyöntetűen megszavazzák.

10.38 A hibrid gépjárművekkel rendelkező magán- és jogi személyeknek 95%-os adókedvezményt javasolnak. Megszavazzák. Elrendelik a földvisszaszolgáltatással kapcsolatos közgyűlés összehívását, jóváhagyják egy 4,42 hektáros legelő bérbe adását, előnyben az udvarhelyi gazdák.

Eljárási szabályzatot kell elfogadni a közvagyon vásárlás útján történő bővítésére, ugyanez érvényes a bérlésekre is. Kétharmados többség kell, tehát 13 igen szavazatra van szükség. Mike hozzászólna: jogi szempontból nem kérdéses a szükségessége, de figyelembe véve az udvarhelyi ingatlanpiaci mozgásokat, nehézkes lehet a vásárlás a városnak. Ettől függetlenül megszavazza. Hajdó egyetért vele: ne bonyolítsuk el, ha nem muszáj. Ne legyünk katolikusabbak a pápánál. Venczel: minden közbeszerzés bonyolult, de szükséges a szabályzat létezése. A katolikusoknál is vannak bizonyos eljárások, amiket mindenki be kell tartson. Hajdó: igaz, még a pápa is.

10.48 Jóváhagyják a legeltetési szabályozást, miután Mike Levente a jegyzővel együtt arra törekedtek, hogy egyszerűsítsék az eljárásokat mind a gazdák, mind a városháza javára.

Szociális tevékenységekkel kapcsolatban három napirend is következik. Egy rövid, de külső szemmel annál nehezebben követhető matematikai nézeteltérést követően elfogadják az otthoni ellátásra szorulók juttatásáról szóló tervezetet.

Alpolgármester: a szociális szervezetekkel történt egyeztetés után született meg az éves fejlesztéseket érintő terv. Az a cél, hogy ne intézetbe kerüljenek a rászorulók, hanem otthon lehessen kezelni őket, ebben segít főleg a Caritas és a Diakónia.

10.57 “Elnézést, a családi erőszakot kihagytam” – kiált fel Hajdó, picit félreérthetően, kollégáival elnevetik a dolgot.

Viccet félretéve, Biró Jolán: a gyerekek a leginkább elszenvedői a családon belüli erőszaknak. Kikből tevődik össze, mi a hatásköre, és mikortól fog működni, hogyan értesülnek róla? Tanácsosként nem lenne tagja a bizottságnak, mert csak “tátaná a száját”, de szívesen ellenőrizné a működését mondjuk egy félév elteltével. A városháza részéről a szociális igazgató válaszol: a bizottságot a szociális osztály, a helyi rendőrség és jogi osztály képviselői alkotják, akik segítik az áldozatot és fellépnek az agresszor ellen.

Arros arra kíváncsi, hogy az agresszort hogyan tudják távoltartani a bántalmazott személyektől. Az állami rendőrség rendelheti el a távoltartást, az önkormányzat pedig köteles szállást biztosítani. Udvarhelyen a hajléktalanszállót jelölték meg erre a célra. A vitát bezárják, megszavazzák.

11.06 Márciusi programok következnek: március 8, március 15, IT-program, víz napja. Hajdó nem hagyhatja ki, amint többen kimennek a teremből: Lám, őket is hívja a természet. Mosolyogva szavazzák meg, Sinka Arnold tartózkodik.

11.09 Pályázatot nyújtott be a város a sétatéri minifocipályára és a játszótérre, ezért szükséges a parcellázás a telekkönyvben. Venczel megjegyzi: ez is egy kétharmados döntés. A hiányzók miatt szűkös a kvórum, ezért Orbán Árpád arra kéri az ellenzőket, előre szóljanak (hogy tudjanak még visszahívni kollégákat kintről). Elfogadják. 12,66 szavazat is elég lett volna – jegyzi meg utólag Ölvedi Zsolt.

11.11. Az UCECOM iskola földszinti részét adnák át az óvodának, játszóteret sikerült felújítani, ezt rendelnék hozzá. Orbán Árpád megjegyzi, hogy magyarországi támogatásból valósult meg. Azt ígérik, hogy szép időben meg is mutatnák a nyilvánosság előtt.

11.14 Az önkormányzat tulajdonában levő szociális lakások bérleti szerződésére vonatkozóan hoznak döntést. A polgármester beszámolója szerint a jelzett probléma a következő: 21 család tartozik két vagy több havi elmaradással, mert többezer lejekről van szó, két esetben elkezdték a kényszerkilakoltatást, két peres ügy is folyamatban van.

Arros: Jó, de az új ANL-s lakásokba mikor költözhetnek be? Gálfi nem mondana dátumot, hanem “konkrét dolgot”: -5 fok feletti időjárás megengedi az áram bekötését, napok kérdése. Amint ez megtörténik, ki is osztják a lakásokat. Ezt a jelen levő műszaki igazgató, Fülöp-Székely István is megerősíti. A megosztás megtörtént, a kulcsok átadása maradt hátra, mondja. Egyöntetűen támogatják.

11.20 Hajdó: – Egyet kihagytam. – Kérjél bocsánatot – szól be az egyik kolléga. Arros Orsolya, Berde Zoltán, Szabó Gyula és Lőrincz Edit lemondásáról tudomást vesz a testület. Arros kellene tartózkodjon, rászól a jegyző, amikor emeli a kezét saját ügyében.

11.25 Biztosítani kell a hozzáférést azoknak a cégeknek, amelyek a város közterületén elektromos eszközöket, kábeleket helyeznek el. Most az árszabáson módosítanak, mind egyetértenek.

Az Unicons kivitelező cég egy közbeszerzési szerződés ki nem fizetése miatt beperelte a városházát, sürgős az ügy, öt napon belül válasziratot kell letenni, ezért ügyvéd felfogadását javasolja a polgármester. A jegyző is úgy találja, hogy szükséges intézkedés a megfelelő jogvédelem érdekében.

Derzsi kér és kap szót: többszörös elolvasás után sem érti, hogy miről van szó, s nem azért, mert románul van. Az derül ki, hogy a Kipi-Kopi területrendezéséről, a kutyamenhely létesítéséről és a szejkei közművesítésről szól. A szerződések 2016-ban és 2017-ben voltak aláírva, utólag vesszük észre, hogy törvénytelenül hagyták jóvá, és nem fizetjük ki a már elvégzett munkálatokat? – teszi fel a kérdést.

Biztos benne, hogy a polgármester is jóváhagyta ezeket a közbeszerzéseket. Jegyzőkönyvbe kéri venni, hogy kéri a három dosszié kiadását, mert érthetetlen számára, különösen, mert van saját jogi osztálya a hivatalnak. Ezért határozottan ellenzik, hogy az eddigi kárt még ügyvédi költséggel is tetézzék.

Venczel: mivel három külön probléma van, három külön indoklás, három külön határozat kellene, ámde a különben is rendkívüli, sürgős javaslat lévén kellett egy napirendi pontként tárgyalni. Szerinte mindig jobb később megtenni a lépéseket a hibás szerződésekkel kapcsolatban, mint sohasem tenni semmit, ha már tudomást szereztek róla. Hosszasan magyaráz, fárasztó a mai ülés, a tanácsosok is fáradnak, próbálnak értelmesen nézni.

Hajdó: ennél az asztalnál az egyetlen közigazgatási szakjogász a jegyző úr, ne magyarázzunk bele dolgokat, válaszolni kell a keresetre, ügyvédet kell fogadni. Névre szóló szavazást kér.

Derzsi azt kéri, hogy ne banalizálják el a dolgot, törekedjenek a közvetlen megismerésre, mielőtt szavaznak.

Ölvedi arra kéri a jegyzőt, hogy magyarázza el, ha nem fogadnak ügyvédet, mit kockáztat a város. Venczel nem emlékszik a pontos számokra, de nyilvánvaló számára, hogy törvénytelenség történt. Például a késedelmi kamatot a szerződés teljes összegére számolják, nem csak az elmaradt részre. A városnak valószínűleg megítélnek egy bizonyos összeget, amit ki kell fizessen az elvégzett munkáért, de nem mindegy, hogy mekkora a kamat.

Biró Jolán elismeri a jegyző szakértelmét, de következetességet kér. Ha most egyetlen határozattervezetet kell megszavazni, akkor a többi szerződés miért szerepel az indoklásban? Ő sem tud eligazodni rajta.

A jegyző igyekszik tisztázni: valóban három ügy szerepel az indoklásban, most viszont csak azt kérik, hogy az egyetlen sürgős ügyben döntsenek, a másik kettő még ráér.

Derzsi most még annyira sem érti. Azért kérik a szerződés felfüggesztését, mert illegális kamat van a szerződésben? Ha elvégezték, igazolják a munkát, akkor az időben benyújtott számlát ki kell fizetni. Milyen kamatról van szó, kinek a mulasztása?

Hajdó: ha nem érti a kolléga, akkor annál inkább szükséges a hozzáértő szakember felfogadása.

Sinka: a tanácsnak ehhez semmi köze, ez a polgármesteri hivatal sara. Nem tudja, hány jogász dolgozik, de jó sok pénzbe került létrehozni az osztályt Gálfi nyomására, ezért nem hajlandók részt venni ebben.

Mike: Nem látjuk tisztán ezt az ügyet, ezért nem is tudunk szavazni róla.

11.45 Gálfi sajnálattal állapítja meg, hogy abban nem látnak tisztán, amelyben a város ügyeiről, a lakók érdekeiről kellene dönteni. Ha nem értik ezt a problémát, akkor szakemberre kell bízni a kérdést. “Valóban indítottunk jogi osztályt, de kezdő jogászokkal, mert a fiataloknak adtunk esélyt.” Nem szívesen bíznák rájuk ezt a bonyolult munkát, ezért javasolnak ügyvédet. Bizonyos személyek nem megfelelő előkészítésben hozták a polgármester és általa a tanács elé, és amikor a felszínre kerül, akkor lépni kell. Úgy gondolja, nem szándékosan történtek ezek a hibák, de meghaladja a hivatal munkatársait, ezért kérnek segítséget. Emlékeztet, hogy az RMDSZ-frakció nem szavazta meg a szemétszállítóval kapcsolatos ügyben sem az ügyvédfogadást.

Hajdó lezárná a vitát, ha nincs személyesen érintett az ügyben. Derzsi azt állítja, hogy szemébe nézett a polgármester. Hajdó: amíg valakivel táncolunk, addig ne szemezzünk mással. Azzal vádolja a helyi RMDSZ-t, hogy központi nyomásra szavazik így vagy úgy bizonyos ügyekben, például a szemétügyben (utalva arra, hogy magyarországi kormánytámogatás érkezik a beruházásra, az országos RMDSZ pedig a magyar kormánypártok partnere).

A tények makacs dolgok, vannak fizikai következményei a hanyagságnak (utalás a cekendi kólára). Szerinte rossz döntés, hogy bármilyen indok mentén megtagadják az ügyvéd fogadását. Ne engedjünk a jobbról-balról érkező nyomásoknak, félve attól, hogy bizonyos pénzek nem jönnek be. A sajtó figyelmébe ajánlja ezeknek az ügyeknek a boncolgatását, legalábbis a sajtó egy részének, mert mindannyian tudjuk, a sajtóra is nyomást gyakorolnak, csak ezekről a dolgokról nem illik beszélni. Ne szarjunk be, maradjunk függetlenek, az utókor a tetteink nyomán fog megítélni bennünket! – mondja Hajdó.

Derzsi történelmi kiselőadást tart a Rubiconról meg az elvetett kockáról. Hajdó: rendben, lépjünk át a folyón, vállaljunk felelősséget.

Gálfi: nem a kivitelező céggel van problémája a városnak, ezeket meg lehet oldani. De ha a kutyamenhellyel közel 700 ezer lejt meg tudott spórolni azzal, hogy nem építette meg a tervezett részt, hanem konténerekkel váltotta ki és nem volt megfelelően jóváhagyva a beruházási osztálynál, akkor azzal fogalkozni kell. A megkötött szerződést tehát kellett volna módosítani, az összeg is kellett volna csökkenjen. Ennek tekintetében nem valós a kifizetési igény. Mike és Arros elégtelenkednek, mert nem kapnak szót, pedig félórája tartják a kezüket.

Arros: “Álljon meg a verekedés, polgármester úr” – alkalma volt olyan emberekkel dolgozni, akikkel szeretne, de akkor vállaljon felelősséget. Tegyék meg, fogadjanak ügyvédet, de ne úgy, hogy a tanácsosokra mutogassanak ujjal. Ölvedi fontosnak tartja megemlíteni, hogy a néppártiakra semmilyen felső ráhatás nem létezik. Szavazás: Igennel 6, nem és tartózkodás: 9 (RMDSZ-frakció nemmel, tartózkodott: Biró Jolán és Mike Levente). Elutasítva.

12.04 Utolsó napirendként megválasztják Péter Balázst, “kevésbé diktatorikus” munkát kíván neki. Ványolós: rapszodikus voltál, enyhén nőies.