Élőben a decemberi tanácsülésről

Most kiderül, mi lesz a jövő évi adókkal.
Fotó: GÁL ELŐD

9.00 Szép lassan begyűlnek képviselőink a terembe, alig látszanak ki az ajándékcsomagok mögül, amelyek az asztalra kerültek. Ott egy szép könyv, itt egy labda… A tanácsosokon kívül újra köztünk van az udvarhelyi vállalkozószövetség nevében Nagy György, aki minden bizonnyal az adók és illetékek miatt van itt, akárcsak a novemberi ülésen.

9.07 Teljesnek tűnik a létszám, a Venczel Attila jegyző úr köszönti a tanácsosokat, 19-ből 17-en vannak jelen, a hiányzók: Lőrincz Zsuzsanna és Szarvas Zsuzsanna. A törvény értelmében az ülés elején kell ülésvezetőt válasszanak, méghozzá tanácshatározattal. Mike Levente mandátuma lejárt a múltkori ülésen, Ölvedi Zsoltot javasolják egy havi időszakra. Nem csak 1-2 órára? – kérdi Ványolós „aggódva”.

9.09 Az ülésvezető átveszi a szót, de akad egy kis bibi. Orbán Balázs jelzi, hogy lenne holnap egy rendkívüli ülés, azt a polgármester kellene vezesse. Benedek Csaba azt javasolja, hogy akkor csak mára válasszák meg Ölvedit.

A jegyzővel nem értenek egyet abban, hogy az első vagy az utolsó napirendi ponton döntsenek erről. Hajdó Csaba azt kéri, hogy máskor, máshol rendezzék a nézeteltéréseket.

9.12 Ványolós megint szót kér, a múltkorihoz hasonlóan. Megismétli felhívását, hogy a magyar nyelvet helyesen használják a tanácsülésen. Adminisztrálás, szegmensek, ANL-s plafon – úgy gondolja, hogy még mindig ez a nyelvi favágás jellemzi az önkormányzati munkát.

„Móricz Zsigmond közvagyonba került” már meg se lepődünk az ilyeneken, mondja, barokkos szóvirágokkal díszítve mondandóját. Amit nem hozott el az óév, majd elhozza az újév reméli. Feléled Csipkerózsika-álmából a szép magyar beszéd.

9.16 Köszöni az ülésvezető az újságírók nevében is, hogy egy hónapra való munkát adott nekik. Nem is győztük mind leírni, mi tagadás…

9.17 Gálfi Árpád polgármester kap szót, felvezeti a napirendet, emlékeztet, hogy a novemberi ülésről átjött az adók és illetékek kérdése. Az érintettek számára kedvező döntést akarnak hozni, folytatják az adócsökkentést a vállalkozások számára. Az eredetileg 1,3%-os 1%-ra csökkenne, azaz fenntartja a koalíció a novemberi javaslatát. Zárójelben elmondja, hogy a vállalkozókkal folytatott megbeszélések során a bevételek és kiadások egyensúlyát kellett szem előtt tartsák.

Ha csökken a bevétel, csökkenteni kell a kiadásokat is. Ezért beszélni kell a fizetésekről, a jövő évi programokról, a beruházásokról.

Jelenti, hogy megnyílt a karácsonyi vásár, ahova feltöltődésre várja a tanácsosokat. Készüljünk együtt a megváltó születésére – mondja és bölcs döntéshozatalt kér, kíván a mai napra.

9.22 Az ülésvezető szót ad a városháza munkatársának, aki előterjeszti, hogy az  50 helyett 35 százalékos emelést javasolnak.

A bárok 800 lejt kell fizessenek 10 óráig, 2500 lejt éjfélig, saját programban és non-stop üzemmódban 4000 lejt, 340 lej a parkolási díj, a járműveknél is 35%-ot számoltak.

A szakbizottságok pozitívan véleményezték, Derzsi László szót kér a szavazás előtt. Az RMDSZ frakció újra megteszi módosító javaslatát.

Rendben volna a progresszív adócsökkentés, de szerintük nem normális, hogy egyik oldalon adunk, másik oldalon elveszünk. Mert erről szól, mondja, csökkentik a vállalkozók adóját, de a városlakók adóját megemelik cserébe. 0,9%-ra javasolják a jogi személyek gazdasági funkciójú ingatlanjainak… kvótáját (Ványolós csúnyán néz, az ülésvezető jelzi, hogy érti, amit mond), illetve a 2018-as szint megőrzését kérik a többi adóra nézve. Szerinte a városháza költségvetését kell hatékonyabbá tenni.

9.30 Hajdó Csaba szerint a politikai vita rendjén van az RMDSZ részéről, de hangsúlyozza, hogy kompromisszum eredménye az, ami ma az asztalon van. Úgy érzi, hogy a múltkor az ellenzék elérte célját: újratárgyalás történt, valahol félúton van a mai javaslat.

Orbán Árpád kiemeli, hogy 100 ezer dolláros kiesést okozna a városnak az a 0,1%, amit kér Derzsi, és ez éppen a kreatív (kisipari) inkubátorház létrehozásához volna elengedhetetlen összeg.

Derzsi ezt diverziónak tartja, és azt javasolja, hogy máskor tárgyaljanak az inkubátorházról.

Gálfi Árpád tisztázni szeretné, hogy a párbeszéd útján haladnak, következetesen akarják fejleszteni a várost, mindenki érdekét szem előtt tartva. Egyetért Derzsivel abban, hogy ha adnak valakinek, akkor máshonnan pótolni kell a hiányt. A más adók emelésével kapcsolatban csak egy példát mond. A számokkal lehet dobálózni, főleg a százalékokkal, de nem mindegy, hogy az egy százalék vagy egy tized százalék mennyit is jelent. Ha viszont nő az adója egy ingatlannak, nő az értéke is, például ha külterületről belterületbe kerül. Úgy gondolja, hogy ezt az oldalát is el kell mondani, a város lakóinak és a sajtónak is.

9.35 Szavazásra bocsátják a módosító javaslatokat, a koalíció tartózkodása miatt elvetik mindkettőt. Az eredeti formában fordított módon történik, az RMDSZ-frakció tartózkodik, de hiába. A határozatot ebben a formában elfogadják, 2019-re változnak az adók és illetékek Udvarhelyen.

9.39 Költségvetéskiigazítás a téma. 77 ezer lejt fogadnak be ÁFÁ-ból a melegétel programba, visszajutattak 39 ezer lejt, amit újból elosztanak a megyén belül 2019-ben.

A Marin Preda és a Tourinfo részesül összesen 10 ezer lej szponzorpénzben.

Hitelátcsoportosítások is történnek, nem derülnek ki a részletek, de a szakbizottságok elfogadták, egyhangúan szavaznak mellette.

9.41 A Bányait a gyenge érettségi eredmények miatt líceummá minősítik át, ezért szükséges a névcsere. A Haáz Rezső múzeumban a kisegítő személyzeti posztot magasabb képzettségű állássá alakítanák. Jóváhagyják ezt is ellenszavazat nélkül.

9.43 Az RDE-vel kapcsolatban van egy bírósági ügy, meg akarják fellebbezni, ügyvédet fogadnának, ehhez a helyi tanács jóváhagyása is szükséges. Beszámolót kérnek az RMDSZ-frakció tagjai a jogi szolgáltatásokról. A jegyző tisztázza, hogy eleve jelentés alapján történik az ügyvéd kifizetése, és a tanácsosoknak jogukban áll ezt kérni és látni. Ígéri, hogy a rendelkezésükre bocsátja. Kéri tehát a tanácsosok bizalmát és szavazatát az ügyvéd fogadására, a szakbizottságok pozitívan állnak hozzá, mindenki mellette áll.

9.46 A tanárúr (Ványolós) kiment, most lehet nyugodtan idegen szavakat használni szól be az ülésvezető, mielőtt rátérnek a következő pontra. A városháza részéről bemutatják a tervezetet: 49 évre adnák át a Tompa László iskolának a volt UCECOM épületének egy részét, hat osztály működik itt. Ez sem okoz viszályt a helyi tanácsban.

9.48 A helyi közalkalmazottak és köztisztviselők alapbére kerül terítékre. Tudomásukra jutott a városházán, hogy 2019-től a decemberi szinten tartják (befagyasztják) a béreket, de ezek így is alacsonyabbak a megyei átlaghoz képest, ezért élnek a javaslattal, amiről további részleteket nem tudunk meg, de a tanácsosok magabiztosan szavaznak róla.

9.52 A jövő évi 2019-es fakészlet értékesítése következik, a referenciaárat kellene elfogadni. 6814 köbméter famennyiség áll a város rendelkezésére, amiből 5669 köbmétert lábon való értékesítésre javasolnak, a különbséget pedig a lakosság számára tennék elérhetővé.

9.54 Románra váltunk, a Margaréta utca környékének rendezéséről van szó. Megtudjuk, hogy 7 társasházat építenének, ehhez rendelnék a közművesítést, amihez zonális városrendezési tervet kell elfogadni. 8 méter szélességű az út, 7 parcellára osztják a telket.

9.56 A Szászok tábora közvilágítása következik. Puskás Katalin a beruházási osztály nevében elmondja, hogy 2500 méterről van szó összesen, több utca is érintett, köztük a Móricz Zsigmond is, 69 darab fémoszlop, ledes világítótestekkel, gyenge áramú hálózatot építene a város, amelyet a szolgáltatók bérelnének.

A polgármester azzal indokolja a felterjesztést, hogy Bukarestből zöld jelzést kapott, lehetőség nyílik bizonyos pénzösszegek lehívására, ezért aktuális most ez a beruházás. Elhiszik neki, meg is szavazzák.

10.00 Az új csereháti lakások (enyhén módosult, átcsoportosított) műszaki-gazdasági paramétereit fogadják el, részletek nem is árulnak el erről sem, a szakbizottságok és a tanácsosok is szemlátomást tudják, miről szavaznak.

Orbán Árpádot javasolják a holnapi rendkívüli tanácsülés vezetésére, támogatják ebben.

10.02 Egyebek. Leengedik a vetítővásznat, kíváncsian várjuk, mivel lepnek meg.

Jakab Attila elmondja, hogy könnyíteni akarják a városlakók dolgát, minél kevesebbet kelljen bejárjanak a hivatalba. Virtuális hivatalnokot szeretnének foglalkoztatni, egy facebook oldalt nyitottak neki: Alfrédnak hívják, és az a feladata, hogy válaszoljon a gyakori kérdésekre.

A városháza munkatársa bemutatja az oldal működését. Pofonegyszerűnek tűnik: facebookon rákeresni Alfrédra, üzenet küldése, indítás gombot megnyomva automatikus üzenetet kapunk. Chatbot, azaz chatrobot válaszol, még tanul, fejlesztés alatt áll.

Választani lehet az ügyintézés tárgyai közül, pl. adóügyek, de jobbra kattintva megjelennek a további kategóriák (szociális, anyakönyv, lakosságnyilvántartó, mezőgazdaság). Rákattintunk az urbanisztikára, kidobja az alapvető információkat: nyitvatartás, hol található, és konkrét problémát is lehet választani.

Mondjuk: „Építkezni szeretnék” és máris lehet igényelni a bizonylatot vagy éppen az engedélyt. Kattintáskor máris megtudjuk Alfrédtól, hogy milyen iratok szükségesek, mit hol kell befizetni. Elvileg a végéhez értünk, illedelmes polgárként meg is köszönhetjük, vagy előlröl kezdhetjük vagy megmondhatjuk Alfrédnak, ha nem kaptunk választ kérdésünkre.

Sikeresnek könyveli el az ötletgazda, Kakassy Norbi: Alfréd elégedett, hogy ki tudta elégíteni Attila igényeit röhög az egész terem, lehet, hogy nem épp az ügyvitelre gondoltak.

Gálfi Árpád méltatja a városháza munkatársat, hogy munkaidején kívül dolgozott rajta.

10.13 Kissinger adomáját idézi Derzsi: ha baj van az Unióval, nem tudja, kit kell hívni. Azért kérdi, mert a minap megalakult az MPP önkormányzati csoportja, ezért kérdi, hogy ha a koalíciós frakcióval szeretne egyeztetni, akkor kit keressen.

Mike örvend, hogy aggódik „Derzsi kolléga”, de jelenti, hogy nem változott semmi. Derzsi megismétli: jó, de kit kell hívni? A polgármester tisztázni szeretné, hogy az MPP helyi elnöke még mindig ő maga, és úgy gondolja, hogy „reggeltől estéig, estét nappá téve” dolgoznak és elérhetők, de belátja, hogy pártja keveset foglalkozott a lakossággal, ezért hozták létre az említett alakulatot. Tehát ez elsősorban a pártról szól, ettől függetlenül a koalícióval változatlan az együttműködés.

Ölvedi megerősíti, hogy a Néppárt továbbra is erősíti a városháza munkáját. Orbán Balázs a kellő helyen, kellő időben szeretné tájékoztatni az RMDSZ-frakciót a változásokról, de inkább formai változásról van szó, amit akár egy sör mellett is megbeszélhetnek. Derzsi köszöni a lehetőséget, és szót vált.

10.18 Reagálna a polgármester ülés eleji szavaira, hogy mennyivel több határozatot fogadnak el. Szerinte ez irreleváns, az a kérdés, hogy a lakók érzik-e ennek a hatását, hogy az életük jobb vagy sem. Gálfi röviden válaszol: nem akar számokba bocsátkozni, de 302. napirendnél tartanak, ha már „kiprovokálta Derzsi”, amivel azt szeretné hangsúlyozni csupán, hogy komoly döntések vannak mögötte. Hozzáteszi azt is, hogy az elmúlt napokban is folyamatosan tájékoztatott a közösségi hálókon arról a többnapos delegációról, amely során anyaországi képviselőkkel találkozott, egyeztetett.

10.21 Arros Orsolya előre elnézést kér, hogy hosszan szándékszik beszélni. Szerinte nem csak mennyiség, hanem a minőség is számít. Idézetet nem mond, de ha bolond felé fut is elfárad az ember, s ha jó felé, akkor is. De ha lehet választani, akkor inkább az utóbbit. Örül a bemutatott applikációnak, idézi a polgármestert: a mondanivaló mellé tegyék oda a számokat.

A tavalyi rendkívüli tanácsülést emlegeti, amikor saját frakciójával ment szembe, hogy megszavazzák sürgősen azokat a beruházásokat, amelyek meg kellett volna valósuljanak. Arros megfigyelte, hogy lebontották a házakat a terelőúton, csak nem érti, hogy miért telt egy évbe, hogy nekifogjanak a projekteknek. A kérdése tehát az, hogy mikor valósulhatnak meg a nagy tervek. Jó lett volna egy beszámoló a projektekről, ha már évet zárunk. Nem tudja azt sem, hogy milyen befektetők érkeztek a városba, emlékeztet, hogy szó volt egy kedvezményről azoknak, akik 200 ezer euró felett ruháznak be.

Igaz, hogy Kolozsvár sokkal gyönyörűbb, ott látta, hogyan működnek a dolgok, és azt kérdi, hogyan működhetne Udvarhelyen is jobban a fejlesztés?

10.26 Gálfi reagál: csak azt lehet javítani, ami elkészül. Két és fél esztendőből, ha nem tükröződik a minőség, akkor valamit rosszul csinálnak, de ezt tűzték ki célul a városházán. Hogy miért csak decemberben bontották le a szóban forgó házakat a terelőúton, azzal magyarázható, hogy a törvényes kereteket be kellett tartani, a telekkönyvezést, az engedélyeket el kellett intézni. Ígéri, hogy a városmenedzser segítségével elkészítik és bemutatják az éves beszámolókat is a tanácsnak. Addig is bátran jelezzék, kérdezzenek, nem hiszi, hogy bárkit is visszautasított volna.

10.30 Arros: értsem úgy, hogy 12 hónapra van szükség egy házbontáshoz?

Gálfi: értse, ahogy akarja, de az eredmények láthatók, meg lehet nézni.

Arros: Mi van a részvételi költségvetéssel?

A gazdasági igazgató válaszol a polgármester helyett: nyilvános, hogy ki nyert, mennyit nyert, 2019-re vállalta a város a kivitelezést, a jövő évi költségvetésbe bele kell foglalni a legtöbb szavazatot nyert projekteket.

Arros Orsolya egyre elkeseredettebb, még mindig nem tudja, mi történik azokkal a befektetésekkel, amelyekre korábban is rákérdezett, például az Éltetőkút utcai beruházásra.

10.33 Gálfi nem szeretne rossz döntést hozni, ezért nem sieti el a dolgokat, úgy gondolja, hogy figyelembe kellene venni minden körülményt. Ismétli, hogy nem hiába járja Budapestet és Bukarestet, onnan jönnek a támogatások, folyamatosan lépegetnek előre.

10.35 Ványolós a székelyudvarhelyiek nevében szólal meg: Túlélési kaland télen a járdán közlekedni, ezért sokszor az úton kénytelen kerülgetni az autókat, mondja. Szeretné, ha a helyi rendőrség intézkedne és lehetőleg ellenőrizzék, felszólítsák, büntessék a kapuk elejét, a járdákat elfoglaló parkoló autókat is.

10.37 Gálfi szerint mindenki tisztában van a forgalommal, és reméli, hogy február végére buszok érkeznek Budapestről, amellyel próbálják csökkenteni a dugókat. Ami a járdákat illeti, reméli, hogy az is jövőben rendeződik.

10.39 Az alpolgármester jelentené, hogy a múltkor nem visszavont határozatot (csatlakozás az egészséges magyar városok szövetségéhez), a „főispán” (prefektus) máris megtámadta.

Ő is szereti Kolozsvárt, de Udvarhely számára a legszebb, és örül a Kaláka-koncertnek, méltatja a szervezőket. Díjazni szeretnék az alkotókat, az aktív polgárokat, Pro Urbe díjakat adnának át holnap, a rendkívüli ülésen.

10.41 Biró Edith kap szót, jótékonysági koncertre hívja kollégáit és a város lakóit, hogy három gyerek műtétjét tudják támogatni. Balázs Ferenc Vegyeskar, a Palló Imre IV. osztályos tanulói lépnek fel. Adni jobb, mint kapni – idézi a gyerekeket a tanácsos asszony, erre biztatva mindenkit.

Szombaton évzáró buli lesz, jelenti be a városmenedzser. Újságírók ezúttal nem kapnak meghívást. Gálfi azért megköszöni a munkánkat és kellemes ünnepeket kívánva berekeszti az ülést.