Előbb páncélos, majd motoros sisakot húznak

Időutazásra készülnek a bikafalviak, második alkalommal szervezik meg a Bikafalvi Középkori Napot. A július 29-ei eseményre sok újdonsággal készülnek, írják közleményükben a szervezők: bemutatkozik a középkori pénzverde, harcossá avatnak valakit, kalandoznak a bikafalvi középkori legendák világában. 

Program

A Középkori Nap szombaton 10 órakor kezdődik zászlófelvonással, középkori fegyver- és páncélmustrával, a hadi tábor bemutatásával, harcos avatással. Ezt követően 11 órától interaktív programokon lehet részt venni: megtanulhatod, hogyan kell hadrendbe állni és branle-t táncolni, illetve megnézheted, hogyan működött a középkori pénzverde.  

Déli 12 órától kínzó eszközöket nézve táthatod el a szád, lesz kaloda és deres. A középkori legendák nyomába 13 órakor indulhatsz, egy órával később elhangzanak majd a köszöntők, elkészül az ebéd. 

Hadi bemutatón 15.30-tól vehetsz részt, ahol lesz hadrend, íjászat, kard és lándzsa bemutató. Ezt követően középkori és reneszánsz viseleteket szemlélhetsz meg, történelmi táncokat láthatsz és tanulhatsz, illetve lesz táncház is, aminek terítékén moldvai, saltarello, ungaresca van. 

A zászlót már 18 órakor levonják, de ne siess haza, hallgasd meg Sashalmi-Fekete Tamás Szent László tisztelet a középkori székelyeknél című előadását.

„Majd a páncélsisakot motoros sisakra váltjuk”

– mondta Bardócz Csaba, Bikafalva református lelkésze és egyben a programok szervezője megkeresésünkre. Július 30-án, vasárnap élménymotorozást szerveznek főként fizikai vagy mentális fogyatékossággal élő személyek számára. 

A programra a bikafalvi imaház udvarán gyülekeznek 10.30-tól. 11 órától „akadálymentes” istentisztelet lesz, amelyen arra törekszik Bardócz Csaba, hogy a szellemi fogyatékossággal élők számára is érthető legyen a prédikáció. Ezt követően 12-től kezdődik a motorozás, ide várnak minden erdélyi, székelyföldi motorost, aki örömöt okozna, élményt szerezne olyan fogyatékkal élő személyeknek, akik egyedül sosem motorozhatnának.

A lelkész elmagyarázta, Bikafalván van egy egyenes, sík, leaszfaltozott utca, ahol probléma nélkül tudják majd vinni a motorosok néhány körre az érdeklődőket. A motorozás után bográcsozással zárják az eseménydús hétvégét.

Kiemelt kép: Bikafalvi Református Egyházközség Facebook-oldala.