Élő közvetítés a januári tanácsülésről

Jó reggelt kívánunk a Szent István teremből, pár perccel elmúlt 9 óra, kezd alábbhagyni a nyüzsgés, mindenki ügyesen a helyén várja, hogy kezdődjön el az ülés, amihez minden adott: polgármester, ülésvezető, jegyző, szemmel látható kvórum és paksaméták az asztalon.

Gálfi Árpád, Godra Zsolt és Venczel Attila
fotó: GÁL Előd

9 óra 6 perckor Godra Zsolt meg is töri a csendet, szót ad Gálfinak, hogy vezesse fel a napirendet.

Bár tudja, hogy eltelt már egy hónap, nem hagyhatja ki, hogy boldog új évet kívánjon nekünk. Mindenki a mobilját bújja, valószínűleg inkább az interneten követik az ülést.

Kiemel néhány fontosabb tervezetet: Urbana vezetőtanácsa, távhő ára, szelektív hulladékgyűjtés ára, faanyag árverési ára, ingatlanügyekről és fejlesztésekről is lesz szó, például a vár felújítási projektjét is frissítik.

Van egy bréking híre is, napirenden kívül: a Legfelsőbb Ügyészség átiratában értesítette a hivatalt, hogy eljárást kezdeményez a tavaly elfogadott városcímerrel kapcsolatban. A bűncselekményt a következőképpen határozza meg: állatok ellen elkövetett kegyetlenségre bujt fel az átszúrt medvefej. Amíg mi alig tudjuk visszafojtani nevetésünket, a polgármester nem billen ki, halálkomolyan folytatja: történelmi címer nem lehet egy ilyen vizsgálat tárgya.

A jegyző megállapítja, hogy négyen hiányoznak: Berde Zoltán, Biró Jolán, Péter Balázs és Kurtus István, de a testület döntésképes.

9 óra 14 perc Venczel Attila a napirend elfogadása előtt közli, hogy a távhő árát nem lehet napirendre tűzni, mert nem érkezett be az ehhez szükséges dokumentum. A különfélékkel együtt így 23 pont maradna mára, ezzel a módosítással kéri a napirend megszavaztatását az ülésvezetőtől. Nincsenek ellene a tanácsosok.

Az Urbana vezetőtanácsának üres helyeinek betöltéséhez folytatják a kiválasztási folyamatot, erre vonatkozóan két határozatot fogadnak el.

Minden év végén a tanfelügyelőség kéri, hogy küldjék el az iskolahálózat tervezetét, erre változtatások nélkül megkapták a jóváhagyást, most az önkormányzat áldására van szükség. Előtte egy kérdés Jakab Zoltántól (RMDSZ): tavaly a POL-tól elhangzott, hogy 2021 júliusára elkészül a hosszútávú oktatási stratégia. Tudja, hogy távoztak a szakemberek a csapatból, de valaki foglalkozik-e vele, milyen stádiumban van, tudnak-e segíteni? – kérdi a Palló tanára.

Pálfi Kinga válaszol: csak a tanügyminisztérium készíthet ilyet, de attól még megvizsgálhatják, a gazdasági stratégia külön fejezetben fogja tárgyalni, többek között a szakoktatás és munkapiac közti kapcsolatot. Tanulmányt fognak készíteni, az idén jóval nagyobb hangsúlyt fektetnek erre. Nincs több kérdés, elfogadják a határozatot.

A Marin Preda iskola részt vehet egy országos pilotprogramban, maximum 10 lejes étkezési támogatást kapnának a tanulók, lehet választani meleg étel vagy ételcsomag között. Pozitív a szakvéleményezés, támogatják.

Az otthoni gondozás önrészére vonatkozik a következő határozat, elfogadva. Nyomban utána a szociális tevékenységek éves tevékenységét is, részleteket nem osztanak meg velünk.

9 óra 25 perc Minden évben az RDE és a város között frissül a szelektív gyűjtésre vonatkozó költségvonzat. Idén 932 lejről 760 lejre csökkentik ezt az értéket tonnánként.

A faanyag ára következik. A tűzifa ára: 130 lej/méter, 210 lej köbmétere. 10 méter tűzifát tudnak biztosítani a sikaszói gáttól, a szállítást az igénylő személy oldja meg, a kérések iktatása sorrendjében szólítja a jogosultakat. Támogatják.

A Tompa László utcában van egy lakóházhoz tartozó terület, amely a román állam nevén van. Tanácshatározattal javasolják a „főispánságnak” (prefektusi hivatal), hogy a tulajdonos kérésére telekkönyvezzék a nevére a telket a földtörvény alapján. Egyöntetű.

9 óra 33 perc Közvagyonból a város magánvagyonába helyeznek két területet, melyek átminősítése már megtörtént korábban. A határozattervezetből tudjuk, hogy ezek célja egy-egy jövőbeli telekcsere. Benedek tartózkodik az elsőnél, a másodiknál mindenki megszavazza.

 

Belterület köztulajdonná minősítése következik. Egy 65 négyzetméteres területet magánszemélyek adnak le a Széldombon, egy 235 és164 négyzetméteres területet egy ki nem mondott és a térkép alapján fel nem ismerhető zónában, mindkét esetben a cél az, hogy közberuházást (járda, utca) tudjon a város megvalósítani. 

Hét utca és egy híd felmérése történt meg, nagyobb felületet mértek, mint amennyi korábban szerepelt a leltárban. Tanácshatározat szükséges az utcahálózat frissítéséhez. Elfogadva.

9 óra 37 perc A Zöld Liget lakópark a közvilágítási projekt után a szennyvízhálózatra való csatlakoztatását is megkapja. 2024 méteres új vezeték, 500 fő kiszolgálására, 1,8 millió lejes beruházás – sorolja a sarokszámokat a városmenedzser. Megszavazzák.

A kórház mögött, a Tábor utcában épített új szolgálati lakások villanyosításának tanulmánya egy új trafóházat és vezeték lefektetését írja elő. 500 ezer lejbe kerülne, felét az Electrica, felét a város állja. Jóváhagyják ezt is.

A városi strandra is elkészült tavaly egy megvalósíthatósági tanulmány: a medenceterekbe új medencéket terveznek, vízforgató és -tisztító gépeket, új játékelemeket, csúszdákat is. 8,95 millió ÁFA nélkül a beruházás, 18 hónap kivitelezéssel.

Benedek Árpád Csaba hozzászól: a nagy medencének 1,5 méter lenne a mélysége, legalább 1,8 vagy inkább 2,1 méterest javasol az RMDSZ, hogy legyen egy medence, amelyben lehet úszni, ezen kívül még van 4 medence, amiben pancsolhatnak az emberek. Az RMDSZ frakció, amíg ez nem teljesül, tartózkodik. Albert Sándor azt válaszolja, jelzik a javaslatot tervezőnek, és majd újra elfogadja a tanács, amennyiben módosít rajta, de most ebben a formában kéri továbbra is elfogadni.

9 óra 44 perc Frissítették a vár projektjét,  mert nőttek a bérek és az építőanyagok árai. 30 millió lejről van szó, ebből 21 millió elszámolható, a többi a várost terheli, ehhez kérik a tanács jóváhagyását. Megkapják.

Templom utcában található terület zonális rendezési tervét mutatják be, lakóövezetre. A térkép alapján lakóparkról lehet szó. Elfogadják. 

9 óra 52 perc A rendes napirend végéhez értünk, ügyvédet fogadna a polgármester, a jegyző vezeti fel.A szejkei beruházás kivitelezője perbe hívta a várost, ki nem fizetett számlákat kifogásol. A tanácsosok kérték a peranyagot, de ez a jelző szerint az nem nyilvános információ. A Macops kft. különböző számlákat állított ki, ezek ki nem fizetése miatt beperelte a várost. Emlékeztet, hogy korábban is pereltek, miután az átvételi bizottság nem vette át a beruházást, az át(nem)vételi jegyzőkönyv még érvényes.

Közben vizsgálják annak lehetőségét, hogyan lehetne peren kívül megoldani a helyzetet, vagyis a pertől függetlenül át lehessen venni a beruházást. Szerinte a hivatal nem tudja ellátni a jogi képviseletet, egyrészt leterheltség, másrészt összeférhetetlenség miatt. Nem a város perel, hanem a várost perelik, hangsúlyozza szavazás előtt.  Az ellenzék 6 képviselőjének tartózkodásával, a Szabad Emberek 9 jóváhagyó szavazatával elfogadják a határozatot.

9 óra 56 perc Kérésre beszámolnak a Számvevőszék legutóbbi jelentéseiről és döntéseiről. Egy régebbi döntés végrehajtását ellenőrizték, jogtalanul kifizetett fűtéspótlékot, új határidőt adtak a hivatalnak, 2022 év végéig be kell hajtani az összegeket.

A másik ügy az Urbanát érinti: különböző büntetéseket kifizetett a cég, útadó, parkolási díjak, amik kifizetése a vállalat alkalmazottait terheli, tőlük kell behajtani a Számvevőszék szerint. Egy nagyobb kárt, 187 ezer lejt azzal okozhattak, hogy építkezési engedély és műszaki-gazdasági mutatók nélkül hajtottak végre építkezési munkálatokat, ráadásul ezek a beruházási listán is kellett volna szerepeljenek, amit az önkormányzat jóvá kell hagyjon.

Nem szeretne személyes véleményt mondani, nem tudja, hogy megtámadta-e a cég a döntést, de ilyen szintű papírhibák nem fordulhatnak elő egy ilyen szintű cégnél. Az ülésen jelen lévő gazdasági igazgatónak adna lehetőséget a jegyző, hogy felszólaljon, de nem él a lehetőséggel. Benedek unszolására csak feláll, és elmondja, hogy a következő közgyűlésen beszámol róla, „természetesen van álláspontunk”. A közgyűlést tájékoztatja, de elmondhatja most is ugyanazt, veti fel a vállalat vezetője a tanácsosok kérésére. Az ellenzéki és nem csak tanácsosok szerint ráér a közgyűlésen a tájékoztatás. Öreg hiba. Erről a közgyűlésről valószínűleg nem tájékoztatják a nyilvánosságot, amit most helyben megtehettünk volna. 

10 óra 4 perc Benedek Árpád Csaba még egy kérdést feltenne: a csereháti lakások eladásával kapcsolatban érdeklődnek az ellenzéki tanácsosok. Azt az ígéretet kapta a városmenedzsertől, állítja, hogy hétvégéig megkapják a kiértesítést az árakról a lakók, de ez tudomása szerint nem történt meg.

Venczel örül, hogy felhozta, mert kiment a fejéből. Higgyék el, ma mennek ki postán, tegnap a polgármester aláírta az új árajánlatokat. Emlékeztet a háromhetes késés körülményeire: a novemberben megjelent módszertan kidolgozói sem értették, hogyan kell kiszámolni az árakat.

Ezért kértek írásbeli álláspontot az országos lakásügynökségtől (ANL), 4-5 ezer eurós különbségek voltak lakásonként, “nem tudtunk volna nyugodtan aludni, ha tévedünk”. A válaszból kiderült, hogy módosítani kell a törvényen, ez alapján számították ki az új árakat. Ha ezeket elfogadják a bérlők, és leadják a szükséges iratokat, majd külön-külön tanácshatározattal adhatják el az ifjúsági lakásokat.

Benedek kérdi, hogy jó, de bár egy hozzávetőleges árat mondjanak, azt már lehet tudni, hogy más városban 20 ezer euró körüli egy garzon.

A garzonok ára Udvarhelyen is 20 ezer euró alatt és akörül, a kétszobás lakásoké 20-40 ezer euró körül fog mozogni, így emlékszik a jegyző. Nem lehet különbségekket vonni, figyelmezteti az ellenzéket a polgármester, az árak helység, évjárat és sok más tényező függvényei.

10 óra 11 perc Ennyi volt, köszönjük a figyelmet, a tanácsosok még maradnak az Urbana említett közgyűlésére.