Elnyerte az Uniter-díjat a Rövidek

Fotó: Az UNITER Facebook-oldala

Az idén huszonkilencedik alkalommal rendezték meg a Román Színházi Szövetség (UNITER) díjkiosztó gáláját, melyen a 2020-as év kiemelkedő színházi teljesítményeiért járó díjakat adták át. Idén májusban a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Beckett Rövidek című, Zakariás Zalán rendezte produkciót a legjobb televíziós/teleplay színházi előadás kategóriában UNITER-díjra jelölték.

Az idei jelölő zsűri tagjai Oana Cristea Grigorescu, Claudiu Groza és Cristina Rusiecki színházkritikusok voltak, a nyerteseket kiválasztó zsűri pedig Puiu Antemir díszlettervező, Alina Epîngeac színházkritikus, Eugen Jebeleanu rendező, Dorina Lazăr színésznő és Octavian Saiu színházkritikusokból állt.

Benyomni a gombot és újratervezni

Az eredetileg Lendvai Zoltán magyarországi rendezővel tervezett, Furcsa pár című vígjáték helyett Beckett rövid írásaiból összeválogatott produkcióról bővebben is olvashatsz.

A díjra a Beckett Rövidek mellett jelölték még a Román Televíziós Társaság Gottlieb című, Max Frisch Biedermann és a gyújtogatók művének adaptációját Andrei Măgălie rendezésében, valamint a temesvári Állami Német Színház V.I.P. – Very Isolated Person című, Anton Pavlovics Csehov Sirály művének adaptációját Paula Lynn Breuer és Török Olga rendezésében.

A hétfőn, július 19-én tartott bukaresti ünnepélyes díjátadón a díjat Dálnoky Réka, a színház művészeti vezetője vette át, aki úgy fogalmazott „a díjak segítenek abban, hogy merjünk nagyot és merészet álmodni”.

A társulat első filmes színházi kísérlete, a Rövidek egy kreatív, lelkes csapatmunka eredményeként kimondottan az online térre készült, érzékenyen reagálva a járványhelyzet teremtette körülményekre, írják a színház közleményében. Az előadást 2020 decemberében mutatta be először a társulat.

A díj örömére július 21-én szerdán, este 19 órától a színház Facebook-oldalán láthatja a közönség a Rövidek produkciót román felirattal, és egészen július 28-ig lesz elérhető a felületen.

Az előadás dramaturgja Dálnoky Réka, a jelmezeket Lőrincz Viola tervezte. Játsszák: Albert Orsolya, Barabás Árpád, Bekő Fóri Zenkő, Dunkler Róbert, Esti Norbert, Fincziski Andrea, Jakab Tamás, László Kata, Lukács Emőke, Nagy Xénia- Abigél, Pál Attila, Pál- Varga Márta, Szűcs- Olcsváry Gellért, Tóth Árpád. A produkció a Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ „Kulturális Programok Hargita Megyéből” programjának részeként jött létre, a filmet a Székelyföldi Stúdiót készítette.