Elmarad idén a karácsonyi vásár?

Idén csupán három alkalommal volt Hagyományos Helyi Termékek Vására a szokásos tizenegy helyett, ráadásul az alkalmi vásárok, mint a húsvéti vagy Szent István-napi is elmaradtak, panaszkodnak a termelők a csütörtök délre összehívott sajtótájékoztatójukon. 

A helyzetet Sinka Arnold, Hargita megyei önkormányzati képviselő vázolja, akit a helyi kézművesek és kistermelők kerestek meg, és kérték a segítségét a vásárok újraindításában. 

Arra jutottak, hogy egy beadványt nyújtanak be a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalhoz, a termelők közül 36-an írták alá a hét pontba foglalt igényeiket. Ezt Sinka továbbította ímélen egy levéllel együtt a két frakcióvezetőnek, Berde Zoltánnak és András Lehelnek, valamint a főjegyzőnek és a polgármesternek. Emellett a prefektusnak és közegészségügynek is írt, utóbbitól kaptak csak választ, azt írták, hogy a törvény szerint az élelmiszervásárok (piața agroalimentară) és a mozgópiacok (piața volantă) rendezhetőek meg.  

Mit kíván az udvarhelyi termelő? 

Mindenekelőtt vásárt, áll a beadványban, hogy a fennmaradásukhoz és a létfenntartásukhoz szükséges jövedelmüket biztosítani tudják. Az első pontban ennek megszervezését kérik a hivataltól, ehhez egy tágas helyet igényelnek (Patkó, központi park, Kossuth utca), ahol közlekedési útvonal kialakításával elkerülhető a zsúfoltság. 

A szokásos járványügyi intézkedések mellett – kézfertőtlenítők, plexik és a kifüggesztett szabályok – azt is tanácsolják, hogy a vásár kizárólag a termékekről szóljon, színpad, koncertek vagy más zsúfoltságot eredményező tevékenységek ne legyenek vagy online szervezzék meg őket. Ételt, italt szigorúan csak elvitelre szolgálnának fel, és a Street-Food-Christmas-Drive-Thru ötletét is alkalmazhatnák (a termékekeket a vásárlók applikáción keresztül rendelik meg, majd az autóval elviszik a standoktól) – ajánlják még. Utolsóként a részvételi díj mellőzésének lehetőségét vetik fel tekintettel a nehéz időszakra, amin a termelőknek át kellett menniük. 

„Mi beszélünk, ők hallgatnak, 

a kommunikáció egyoldalú. Nem mondják azt sem, hogy nem lesz, nem mondanak semmit” – veszi át a szót a termelők nevében Szikszai Ernő, utalva arra, hogy hiába a megfogalmazott igények, válaszokat még nem kaptak. A hivatal részéről csak az a nem hivatalos válasz érkezett, hogy „Pici türelmük legyen. Valami készül”, de ez nem elég, mert itt vannak az ünnepek, és a termelőknek még kelleni fog idő a felkészülésre is: van, aki már besztokkolt, de nem mindenkinek van erre lehetősége, „az élelmiszeresek például sokat kell logisztikázzanak: sajttal, hússal nem lehet egyik napról a másikra felkészülni”, árulják el. Így elsősorban párbeszédet szeretnének, válaszokat: hogy igen vagy nem, ha igen, akkor milyen körülmények között. 

Nem csak magukért szeretnék. Anyagi vonzata is van a dolognak, de mindemellett azt is ki kell hangsúlyozni, hogy egy közösségi élmény”, értenek egyet. Nem az az igény, hogy egy „ényes, díszes rendezvénnyel ellátott kulturális tömegrendezvény legyen, hanem hogy egy funkcióját betöltő, de mégis ünnepi hangulatú vásárt” szervezzenek. 

Ha Csíkban, Vásárhelyen, Kézdin van, itt miért nem lehet? 

teszik fel a kérdést. Ha a város nem vállalja fel a szervezést, akkor ők is meg tudnák oldani, veszi vissza a szót Sinka, de akkor is szükség lenne a hivatal területére, asztalaira, nem tudnák megkerülni. Nincsenek oda ezért az opcióért, mert sokkal nehezebb és költségesebb lenne a termelők számára, de „ha azt mondják ideadják a területet, a sátrakat, akkor meg lehet oldani úgy is, ezen ne múljon”, teszi hozzá. Ha már engedélyezték a benti vásárokat is, akkor esetleg egy benti helyiségben is lehetne az idén, osztja meg az ötletét az egyik termelő, ő például a Bocskai István Református Közösségi Házra gondolt, de nem mindenkinek tetszik az ötlet, akad, aki szerint túl kicsi lenne. 

Egyben azonban egyhangúan egyetértenek: nem tekintenek az online vásárokra opcióként. Nem érzik úgy, hogy működőképes lenne, és helyettesítené a hagyományos változatot, hiszen annak az a lényege, hogy meg tudod nézni a portékát élőben. Aki eddig nem csinálta, az ezután sem fogja, ezen a véleményen vannak. Pár hónapja a hivatalnak is volt egy kezdeményezése, hogy átültesse az online térbe a vásárok világát, de „halva született” ötlet volt a termelők szerint. 

A hivatal már szervezkedik, 

derül ki a sajtótájékoztató közben, közösen olvassuk fel a városháza közleményét, ami szerint „az ünnepeket megelőző időszakban is türelemre, felelősségtudatra és elővigyázatosságra van szükség”, azonban ebbe még egy egynapos Hagyományos Helyi Termékek Vására beleférne december 19-én. 

Nem igazán tetszik a termelőknek az ötlet, egyrészt, mert soha nem volt decemberben még helyi termékek vására, karácsonyi szokott lenni. De egyébként is, ha havi vásár lenne, akkor sem 19-én, hanem 26-án kellene legyen, mondják, Csíkban is pont akkor van vásár, „el van osztva, hogy melyik hétvégén hol van”, nem véletlenül szokott itthon a hónap utolsó hétvégéjén lenni, magyarázzák. 

Arról nem is beszélve, hogy „egy fél napnak a hidegben semmi értelme”, pár száz lejre tudnak annyi idő alatt csak árulni. Az előző években a karácsonyi vásár 8-9-10 napos volt, mivel az idén programok biztosan nem lesznek a 10 nap valóban hosszú lenne, de egy ötnapos rendezvény úgy gondolják a vevők és az árusok számára is megfelelő lenne.

Pénteken Zörgő Noémi városházi sajtószóvivő portálunknak azt nyilatkozta, emlékei szerint múlt hétfőn juttaták el a termelők hozzájuk a már említett beadványt. 

Választ valóban nem kaptak. Ennek két oka is van, 

sorolta: az első technikai, a beadványon nem szerepelt semmilyen elérhetőség, ahova a választ küldhetnék, így közigazgatásilag akár semmissé is lehetne nyilvánítani. A másik ok az, hogy még folynak az egyeztetések a hatóságokkal annak érdekében, hogy egy olyan választ küldhessenek vissza, ami mindenféle szempontból körüljárja a helyzetet. „Ahhoz, hogy a vásárt meg lehessen tartani kell engedély a helyi gyülekezési bizottságtól, ha ez megvan, akkor jönnek a megyei hatóságok: a közegészségügy, állategészségügy, amikor megvan minden engedély, a hivatal csak akkor tudja megtartani”, sorolja a folyamatot, ami minden vásárt megelőz. 

Ha az illetékes hatóságok engedélyezik, akkor mindenképpen megtartják. Igyekeztek a járvány kezdetén a termelők  segítségére lenni azzal, hogy online felületet hoztak létre, arra is vállalkoztak volna, hogy a karácsonyi vásár idejére online kapányt indítsanak, de ezt nem találták megfelelő opciónak, teszi hozzá. Azt is tanácsolták, hogy azok, akik az élelmiszert árulnak, azok menjenek, és ott értékesítsék a mézet vagy húst. 

Arra a kérdésre, hogy a meghirdetett vásárt miért nem szokásosan a hónap utolsó hétvégéjére időzítették, egyértelmű választ adott, egyrészt karácsony után van, másfelől karácsony másodnapja, így jobb időpontnak látták a 19-ei dátumot, hosszabb vásárrá azonban biztosan nem lesz lehetőség”, ugyanis vannak kollégák, akik kell, hogy vállalják a felelősséget a vásárért, és ha problémák adódnak, akkor nem fogja senki a balhét helyettük elvinni.