A kiemelt kép archív felvétel.
Január 28-án, a hónap utolsó szombatján lesz 2023-ban az első hagyományos helyi termékek vására, azonban idéntől nevet és helyszínt is vált, írják a városháza Facebook-oldalán.
A vásár neve Portéka lesz, az arculatváltás a következő időszakban több felületen is meg fog jelenni: lecserélnék a vásári asztalokat is, amennyiben az önkormányzat erre anyagi forrást fog biztosítani, tudtuk meg Zörgő Noémitől, a városháza sajtószóvivőjétől. Amiket jelenleg használnak, azok több mint tíz éve készültek, egyesületek, intézmények folyamatosan kölcsönkérik őket, és látszik már rajtuk az elmúlt évek „többszáz összeszerelése”, mondta el.
Az új helyszín
a Patkó után a Városháza tér lesz. A helyszínváltoztatás azért történt, mert a helyi és állami rendőrséggel, a forgalmi részleggel is egyeztetve, úgy ítélték meg, hogy a városháza előtti rész „annyira nem része a központi forgalomnak”, mint a Patkó, főleg a parkolás szempontjából fontos. A központból nem szerették volna elköltöztetni, mert épp az a lényege, hogy a turisták, vendégek is botoljanak bele.
A helyszínváltozás azt jelenti, hogy ezentúl a Márton Áron tér helyett pénteken, január 27-én reggel a polgármesteri hivatal előtti útszakaszt zárják le a piactér kialakítása miatt, az útszakaszt szombat délutántól újra használhatják a gépjárművezetők.