Elkerülte Udvarhelyt a baj

Fákat döntött ki, vonatokat állított meg, áramkiesést okozott az erős szél.
archív felvétel

Bukarestben és tizenhárom megyében, köztük Hargita megyében is károkat okozott vasárnap és hétfőn a kedvezőtlen időjárás, különösen az erős szél – tájékoztat az országos katasztrófavédelmi felügyelőség (IGSU).

Több helyen az erős szél leszakította az elektromos vezetékeket, autókat, háztetőket rongált meg. Öt országos és három megyei útszakaszon ideiglenesen szünetelt a forgalom az útra dőlt fák miatt, amelyeket a katonai tűzoltók távolítottak el.

Cătălin Romănescu, az országos útügyi hatóság Hargita megyei vezetője szerint megyénkben csupán Maroshévíz és Borszék között voltak fennakadások, Udvarhely környékén nem. „Különben biztos szóltak volna a sofőrök” – tette hozzá.

Országszerte több település is áram nélkül maradt a nagy erejű szél miatt, köztük Hargita megyei települések is voltak, de udvarhelyszéki fogyasztókat nem érintett a kiesés, legalábbis Alina Ciobotariu, a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője szerint.

Hargita megyében komolyabb gondot a Tusnádfürdőn áthaladó vonatoknak okozott a szél, ugyanis a kidőlt fákat el kellett távolítani, illetve az áramkiesés miatt dízelmozdonyokat kellett hozni. Csíkszeredában egy tömbház tetejéről szakított fel egy 4 négyzetméteres tetőelemet a szél, de a helyszínre érkező tűzoltók még időben rögzítették – mondta még a szóvivő.

A szélre vonatkozó sárga riadó hétfőn 16 óráig volt érvényben Hargita megyében.