Elhunyt El Risitas

Fotó: a Trollfoci Facebook-oldala

Hosszan tartó, súlyos betegség után 65 éves korában hunyt el április 28-án, szerdán Juan Joya Borja, akit a legtöbben „El Risitas” néven ismerhetünk, mint a leghíresebb tévés röhögőgörcs tulajdonosát.

El Risitas, mielőtt televíziós ismertségre tett szert, konyhai kisegítő munkásként dolgozott. 2007-ben Jesús Quintero spanyol tévés talkshow-jában, éppen arról mesél egy történetet, ahogy konyhai kisegítőként éjszakára serpenyőket hagyott az óceánban, hogy a sós víz elmossa őket, de reggelre megjött a dagály, és elvitte az edényeket. A hiányos fogazatú mókamester annyira szétröhögte a saját előadását, hogy az egész világ megismerte. Videója villámgyorsan vált milliós nézettségűvé a YouTube-on, majd születtek mémek belőle.

Magyarországon egy 2013-ban játszott Románia–Magyarország világbajnoki selejtező mérkőzést követően – amelyet 3–0-ra elvesztett a magyar csapat, és így a világbajnokságra jutási esélyeik elszálltak – El Risitas röhögős videóját magyarul feliratozták, és ez annyira bevált, hogy szinte minden magyar meccs után érkezett Risitas „újabb elemzése”. Még Dárdai Pál is azt nyilatkozta egy alkalommal, miután elvállalta a magyar válogatott irányítását, hogy biztosan őt is megtalálja majd a fogatlan manusz. El Risitas olyannyira a magyar foci része lett, hogy 2016-ban, a TrollFoci meghívására Budapesten is járt, a magyar humoroldal az utolsó elemzéssel búcsúzik tőle.

Nyugodjon békében!