A júniusban esedékes helyhatósági választások elhalasztását javasolja az Állandó Választási Hatóság (AEP). Constantin-Florin Mituleţu-Buică elnök azt javasolta: a választásokat a szükségállapot megszűnésétől számított hat hónapon belül tartsák meg – írja az Agerpres.
Amennyiben az eredeti időpontban, június 28-án tartanák a választásokat, az AEP-nek április 13-án el kell kezdenie az előkészületeket, és az elnök meglátása szerint „majdnem lehetetlen” lefolytatni a választási folyamat bizonyos eljárásait.
„Aláírásokat kellene gyűjteni, össze kellene állítani a jelölési iratcsomókat, el kellene kezdeni a választási kampányt”. Ráadásul ugyanazokra az állami hatóságokra hárulnának az előkészítéssel járó feladatok, amelyek „a koronavírus-járvány elleni küzdelemben is fontos szerepet játszanak” – magyarázta Mituleţu-Buică, aki szerint
politikai döntésre van szükség.
Az utóbbi hetekben a politikai pártok közül a PSD, az USR-PLUS, a PMP, az RMDSZ és a Pro Romania Párt kifejezetten kérték, Ludovic Orban (PNL) kormányfő pedig nem tartotta kizártnak a helyhatósági választások elhalasztását.
Miután értesült az Állandó Választási Hatóság javaslatáról, a miniszterelnök bejelentette: konzultációra hívja a parlamenti pártokat – közölte még az Agerpres.
A koronavírus terjedésének romániai és udvarhelyszéki helyzetéről gyorshírekben tájékoztatunk, ugyanakkor élő hírfolyamot indítunk minden nap, amelyben megtalálhatók az aznapi információk az országos és helyi intézkedésekkel kapcsolatos tudnivalókról, illetve a vírus terjedésének mértékéről. Március 27-ei híreinket itt találja.
Kérjük olvasóinkat, hogy vegyék komolyan a vírusveszélyt, tartsák be a hatóságok ajánlásait, határozatait. A megelőzés érdekében maradjanak otthon. Amennyiben feltétlenül szükséges elhagyniuk az otthonukat, tartsanak másoktól két méter távolságot. Mossanak gyakran és alaposan kezet. Ne essenek pánikba, de kövessék a fejleményeket és tegyenek meg mindent, ami egyénileg lehetséges a betegség terjedésének elkerülése érdekében. A külföldről hazaérkezők vonuljanak önként otthoni karanténba. Vigyázzunk magunkra és egymásra!