Elhagyta a karantént, jól megbüntették

Tízezer lejre bírságolt meg a Fehér Megyei Közegészségügyi Igazgatóság egy balázsfalvi személyt, aki nem tartotta be a 14 napos otthoni elkülönítésre vonatkozó intézkedést – jelentette be kedden Alexandru Sinea, az intézmény ügyvezető igazgatója, akinek elmondása szerint a hatóságok az utcán kapták el az illető személyt.

Nem ő az egyetlen, aki megsértette a szabályokat. Hétfőn az Olt megyei rendőrség bűnvádi eljárást indított egy személy ellen, aki elhagyta lakását a karantén idején – közölte a védelmi minisztériumhoz tartozó Stratégiai Kommunikációs Csoport.

Országos szinten jelenleg

42 személy van intézményes karanténban és 9431-et otthonában különítettek el, tájékoztatott kedden a csoport. Romániában eddig négy személyt diagnosztizáltak a COVID-19 vírussal, egyikük meg is gyógyult már, a két legutóbbi teszt negatív lett esetében. Ketten a kolozsvári, illetve a temesvári járványkórházban fekszenek, állapotuk stabil.

A negyedik fertőzött egy 47 éves Temes megyei férfi, ő együtt utazott azzal a nővel (közvetlenül a nő mellett ült), aki Olaszországból tért haza, és akinél még február végén kimutatták a fertőzést. Esetében az első minták vizsgálata negatív eredményt mutatott, 12 nap elteltével ismét elvégezték a tesztet, és pozitív lett. A férfi teljesen tünetmentes, de kérték a kórházba szállítását – írja az Agerpres.

Új szabályok

A belügyminisztérium katasztrófavédelmi bizottsága hétfőn úgy döntött, lakhelyi elkülönítésben kell töltenie 14 napot minden olyan személynek, aki az olaszországi Emilia-Romagna régióból, Dél-Koreából vagy Iránból érkezik Romániába.

Emellett 14 napra intézményes karanténba kerülnek azok a Románia területére lépő személyek, akik a következő régiókból érkeztek: