Elhagyhatják a kórházat a bentlakás Székelyudvarhelyen kezelt áldozatai!

Csütörtökön kiengedik a Gimi bentlakás romjai alól kimenekített lányokat, erősítette meg a hírt a székelyudvarhelyi kórház sajtószóvivője, Zörgő Noémi.

Mindketten jobban vannak már fizikailag, az eset lelki oldalával kell megbirkózniuk a következőkben, tudtuk meg a szóvivőtől. A kórházban végig volt pszichológusi és lelkészi segítség, ezenkívül a nevelőnő, az osztálytársak és a szülők is folyamatosan látogatták őket.

Annak a lánynak, akit elsőként mentettek ki a romok közül, enyhe sérülései voltak, azok közül már nagyon sok meg is gyógyult. A másik lány komolyabban sérült: tüdőkontúzióval, kulcsonttöréssel és apró végtagi súrlódásokkal szállították őt kórházba. Esetében az utolsó, szerdán készített röntgen után döntöttek úgy az orvosok, hogy rendben van, tud otthon tovább gyógyulni, avatott be a részletekbe a szóvivő.

Azt, hogy a lányokat már kiengedték vagy ezután fogják, a szóvivő nem tudta megmondani, pontos választ későbbre ígért. Amennyiben megkapjuk a válaszát, cikkünk frissül.

Frissítés: 12 óra 35 perckor a szóvivő portálunk számára elmondta, hogy a lányok kiengedése folyamatban van.

A kiemelt kép illusztráció