Elgázoltak egy középkorú kerékpárost, elhunyt a balesetben

Kerékpárost gázoltak halálra Gyergyóremetén szerdán, március 22-én – olvasható a Hargita megyei rendőrség közleményében. 

Szerdán délután 16 óra 45 perckor egy közúti balesethez riasztották a mentőket és a rendőrséget. Az elsődleges vizsgálatok alapján egy 19 éves gyergyóremetei a település egyik utcájában vezetette autóját, amikor – egyelőre tisztázatlan körülmények között – elgázolta a 48 éves, kerékpáron közlekedő falustársát.

A baleset következtében a kerékpáros férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínre kiérkező mentősök már nem tudták megmenteni az életét. Kérdésünkre dr. Péter Blanka, a Hargita megyei mentőszolgálat orvosigazgatója elmondta, a 48 éves férfi medencetörést, valamint többszörös nyílt töréseket szenvedett az alsó végtagjain, a nagy vérveszteség következtében már eszméletlen állapotban volt, amikor a mentősök kiérkeztek, nem lehetett segíteni rajta, a férfi elhunyt. 

A sofőrt alkoholtesztnek vetették alá, melynek eredménye nulla volt. A rendőrség folytatja a nyomozást a baleset okának és körülményeinek tisztázásáért.

A kiemelt kép illusztráció.