Magyarországon bűnhödhet a nemzetközileg körözött udvarhelyi férfi

A Hargita megyei és a magyarországi rendőrség együttműködésének köszönhetően azonosítottak és elfogtak egy nemzetközi szinten körözött székelyudvarhelyi férfit – adta hírül csütörtök délután a Hargita megyei rendőrség Whatsapp-közleményben.

A hónap folyamán a 41 éves férfit elkapták és őrizetbe vették Budapesten. Az illető ellen 2022-ben adtak ki körözési parancsot, miután ütlegelés vagy más erőszak és zaklatás miatt 2 év letöltendő szabadságvesztésre ítélték és a székelyudvarhelyi bíróság elrendelte a börtönbüntetés végrehajtását. A két állam közötti kapcsolatoknak köszönhetően az illető Magyarországon töltheti le a börtönbüntetését, olvasható még a közleményben.

Az uh.ro forrásai szerint a személyleírás nem csak, hogy ráillik a tavaly elítélt, majd Magyarországra szökött, és ott nyilvános helyeken pózoló Pethő Attilára, hanem valóban róla van szó.

Frissítés (17 óra)

Forrásaink azonban úgy tudják, hogy a két héttel ezelőtti őrizetbevétel után nyomban el is engedték Pethőt. A rendőrségtől még nem kaptunk erre vonatkozó információt, de az elítélt romániai ügyvédje, Ghere Vasile lényegében megerősítette, hogy szabadlábon van.

Az ügyvéd tudomása szerint Pethő önként jelentkezett az ottani ügyvédje által, és a megadott budapesti lakcímen várta az elfogatóparancs végrehajtását. Mivel a két ország között folyamatban volt már az ítélet magyarországi végrehajtásának eljárása, ezért a bíró nem hagyta jóvá a letartóztatását, vagyis nem tarthatták fogva. Ghere azt is megerősítette, hogy elvi egyezség született a két ország között abban, hogy Magyarországon tölthesse le büntetését, az első bírósági tárgyalás ez ügyben februárban várható.