Elfogadták az AUR tervezetét a Kovászna és Hargita megyei román közösség jogairól

Hallgatólagosan elfogadta hétfőn, október 21-én a szenátus a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) törvénytervezetét arról, hogy a többségi nemzethez tartozó állampolgárok a nemzeti kisebbségekével azonos feltételek mellett alakíthatnak egyesületeket azokban a megyékben, amelyekben kisebbségben vannak – számol be az Agerpres.

Az előterjesztők indoklása szerint a jogszabályjavaslat célja gondoskodni arról, hogy a többségi nemzethez tartozó állampolgárokat ne érhesse hátrányos megkülönböztetés.

A tervezet az egyesületekről és alapítványokról szóló sürgősségi rendeletet módosítja. Az AUR szerint a Kovászna és Hargita megyei román közösség szervezetei nem részesülnek ugyanakkora költségvetési támogatásban és nem ugyanazon kritériumok alapján képviseltetik magukat a parlamentben, mint a romániai nemzeti kisebbségek.

A párt szerint ez diszkriminációnak értelmezhető, ezért a jogszabály módosításra szorul.

A tervezetet a képviselőház vitatja meg döntő házként.