Franciaországból tért haza az a férfi, aki Szovátán tartózkodik múlt szombat óta intézményes karanténban. Egy Szováta-közeli faluból származik, társait Székelyudvarhelyre hozták.

Múlt szombaton egy közeli rokon temetésére tartottunk. Szovátát elhagyva, valahol Makfalva körül vágott gyomorszájon a koronavírus valósága. Nyugtattam a gyereket, magyaráztam neki, de valójában magamat nyugtattam, ha sokat beszélek, hátha nem veszi észre, hogy félek.

Maszkos rendőrök szirénáztak,

mögöttük csendőrautó, a benne ülőkön is maszk, nagyon fürgén, határozottan vágtattak keresztül Maros megyén. Félrehúzni se nagyon volt idő, olyan gyorsak voltak. Mint később kiderült, a mögöttük jövő autóban tartózkodott az a férfi, akivel pénteken sikerült felvennünk a kapcsolatot, és telefonon, név nélkül, elmesélte, hogy jutott karanténba, és hogy zajlik ott az élete.

Még két udvarhelyit hoztak haza a határtól karanténba

Vasárnap este hazafele elkaptuk a második “szállítmányt” is. Ők Hollandiából érkeztek.

Négyen jöttek Franciaországból,

ahol gipszkartonszereléssel, belsőépítészettel foglalkoztak. Évek óta külföldön dolgoznak, összeszokott csapat. Két hónapja voltak Franciaországban, amikor lejárt a szerződésük, és a koronavírusra való tekintettel nem hosszabbították azt meg.

„Meghosszabbíthattuk volna, de inkább hazafelé vettük az irányt. Nem féltünk, mert megnéztük a térképet, és Franciaországnak azon a részén, ahol dolgoztunk, nem volt fertőzés” – mondja.

A sófalvi sofőrnek hőemelkedése volt

Saját kocsival jöttek, a román határig nem is volt gond, „átjöttünk simán Franciaországon, Belgiumon, Németországon, Ausztrián, Magyarországon”.

– A magyar határnál megkérdezték, hol voltunk, mi mondtuk, hogy Franciaországban, s hogy melyik részen, és engedtek tovább.

A román határon azonban megmérték a lázukat, és a felsősófalvi kollégának hőemelkedése volt. Abban a pillanatban félre kellett húzniuk, a sófalvi munkatársat azonnal elvitte egy nagyváradi kórházba a mentő.

– Mi hárman vártunk vagy öt-hat órát a kocsiban, hogy összegyűljön még annyi autó, amelyik erre felé jött, hogy ne kelljen minden kocsival külön menjen egy rendőr- és egy csendőrkocsi. Össze is gyűltünk vagy kilencen, így mentünk Kolozs megyéig. Gyalunál megálltunk, addigra csak mi maradtunk, a többieket elhelyezték a lakhelyük szerinti karanténba – mondja.

Üldöztük a rendőrt

– Csak mi jöttünk Maros és Hargita megyébe. Két óra múlva jött Gyalun egy rendőr. Zsandár nem volt vele. Beült a kocsiba, mondta, ha tudjuk, kövessük. Bekapcsolta a szirénát, így jöttünk 90-100-zal a falvakon keresztül Vásárhelyig, ott megint kaptunk egy csendőrautót. Megyétől megyéig jöttek a rendőrök, váltották egymást.

Nem a csendőrkocsiban voltunk, még maszkban se jöttek közel hozzánk, nemhogy beültessenek.

Úgy volt, hogy házi karanténba mehetünk

Nekünk azt mondták, házi karanténban leszünk. Amikor el kellett volna kanyarodjunk a falunkba, s helyette tovább mentünk Szovátára, akkor tudtuk meg, hogy nem oda tesznek. Én itt maradtam Szovátán, a többiek Udvarhelyre kerültek. Ott vannak a mezőgazdasági iskola leány bentlakásában. Azt mondják, jó minden. Én is meg vagyok elégedve.

Naponta háromszor adnak enni. A panziónak az adminisztrátornője hozza az ételt. Maszkba, kesztyűbe fel van öltözve.

Tudjuk tartani a kapcsolatot a családdal,

minden nap beszélünk telefonon. A kollégákkal is, akik Udvarhelyen vannak. Az interneten is tudunk beszélni.

A család idehozhatja a karanténhoz, ha valamire szükség van. Holnap is jön a feleségem kocsival, hoz kávét, sört.

Ez egy nagy panzió, háromszintes. Vagyunk itt vagy harmincan. De énszerintem senki sem fertőzött. Miután megérkeztünk, akkor vettek mintát, egy doktor és egy doktornő, a garatból s az orrból, egy vattás pálcikával. Még senkinek nem jött meg az eredménye, pedig a legtöbben hamarabb itt voltak, mint én. A (szerk.megj: a Váradon maradt) sófalvi kolléga se tudja az eredményt, de már a doktorok is azt mondják, hogy be volt gyulladva a foga, talán attól is lehetett a hőemelkedés.

Azt mondják, az a jó, ha nem szólnak.

Ha szólnak, akkor baj van. Semmi tünetem nincs, az udvarhelyi kollégáknak sincs. Én egyedül vagyok egy szobában, vannak, akik többen vannak együtt. Akik egy kocsiban voltak többen, azokat egy szobába tették. Család is van: apa, anya s a felnőtt lányuk, ők is külföldön dolgoztak.

A szobából ki nem mehetek, van tévé, éjjel-nappal megy. Szerencsére van egy erkély, oda kimehetek cigarettázni. Összefolynak a napok, unalmas erősen, van, hogy meg kell nézzem a naptárban, milyen nap van. Itt vagyok hat napja, s még nem tudom az eredményt, de ki kell bírjam. Minden nap felhív egy román nő, s megkérdi, hogy vagyok. Azt nem tudom, hogy mit csinálnak, ha letelik a 14 nap, s még akkor sem lesz meg.

A család hiányzik, és lenne otthon egy csomó munka, lehetne már odakint tenni-venni.