Bármennyire rutinosan járok már Brassó felé – és vissza, általában sötétben –, a (Nagy-)Homoród mentén mindig összeszorított fogakkal és szentségeléssel fűszerezett fohászkodással megyek végig. Mert hiába “kereszteltem” már meg minden gödröt meg sáncot, valahogy mindig akad valami új, vagy a memóriám téved pár métert a pontos helyszínhez képest.
Egy hete ugrott be egy kósza ötlet hazafelé jövet: mi van ha a másik (Kis-)Homoród mentén, Oklánd felé térünk? Halvány emlékem volt ugyanis arról, hogy az út Brassó megye fele már két évvel ezelőtt felújítás alatt állt, hátha elkészült azóta, gondoltam. A brassói Homoródot elhagyva, a vasúton átérve nem kanyarodtunk a szokás szerint balra, hanem egyenesen, a Mercheașa (Mirkháza) tábla irányát követve folytattuk utunkat.
A kereszteződést közelebbről és más szögből is megvizsgálhatod a mozgatható képen.
Megérte a próbaszerencsét:
a megyehatárig frissen aszfaltozott, festett, szalagkorlátozott, kiszélesített, a falvakban pedig jól kivilágított út várt, s bár a megyetáblánál látható és érezhető volt a váltás a Hargita megyei standardra, Homoródújfalun és Oklándon keresztül is jónak mondható, vagyis komolyabb veszélyforrás nélkül haladtunk tovább. Ezután már csak a szentpáli tető hullámvasútjával kellett megküzdenünk, de itt sem volt a Nagy-Homoród mentén gyakori tengelyszaggató, szóval azzal az érzéssel értünk be Homoródszentpálra, hogy megérte elhagyni a járt utat a járatlanért.
Udvarhely felől, Brassó irányába tartva pedig így néz ki a szentpáli letérő, ahol a szokásos jobb helyett balra kell térnünk, ha a felújított útvonalon szeretnénk haladni. Már csak azért is megéri, mert a tetőről megcsodálhatjuk a szentpáli tavakat, és felfedezhetjük Székelyföld eddig elszigetelt kincsét, Székelyzsombort is – díszes kapuit, házait (köztük Nyirő József szülőházát), impozáns parasztvárát, templomait.
Csak egy kicsivel hosszabb
Sejteni lehetett, hogy valamivel hosszabb lehet a Kis-Homoród menti útvonal, hisz a Google Maps navigációja sem ajánlja, hacsak nem keresünk rá céltudatosan.
A térkép szerint azonban a különbség mindössze 4 kilométer és – az átlagsebesség alapján – 4 perc, s ha figyelembe vesszük, hogy jóval nagyobb tempóval tudtunk haladni, talán az időkülönbség még ennél is elhanyagolhatóbb. Nem beszélve arról, mennyire üdítő volt, hogy nem kellett állandóan lesni és kerülgetni a gödröket meg a forgalmat a vaksötétben.
Köszi, Brassó megye, még jövünk! S amíg felszabadítjuk a Nagy-Homoród mentét, nem bánnánk azt sem, ha – a Hargita megyei önkormányzatokkal együtt – azt is rendbetennétek.