Eközben a polgármester

Képernyőfelvétel

Múlt héten, július 4-7. között volt a Vibe fesztivál Marosvásárhelyen. Minket a tavaly még az RMDSZ lepett meg néhány belépővel, az idén, így a választások után úgy tűnik, már nem kell a sajtónak kedveskedjenek.

A közösségi médiában látottak szerint a fesztiválon szép számmal voltak jelen udvarhelyiek, többek között Kakassy Norbert, a június 9-i választásokon mandátumot szerzett önkormányzati képviselő is ott bulizott. A TikTok-oldalán posztolt videó alapján pedig nem is akárki szolgálta ki egy pohár borral: Udvarhely új polgármestere, Szakács–Paál István mérte neki az italt. 

A rövid videóból nem derül ki, hogy melyik sátorban pultoskodott az új polgink. Annyit tudunk csak meg, hogy kicsit megfutott a keze, több bor került Kakassy poharába, mint amennyi járna, Szakács–Paál csak annyit mond erre, hogy „ez egy polgármesteri ajándék, nagyvonalú ugyanis a polgármester”. 

Azt már tudjuk, hogy Kakassynak csurrant-cseppent már a „jóból”, azt pedig hogy az őszi beiktatása után az új polgármester mennyire lesz nagyvonalú, majd meglátjuk.