Ekkor lesz az úrnapi búcsú, forgalomkorlátozásra felkészülni! (javítva)

Június 8-án, csütörtökön reggel 9 órakor kezdődik Székelyudvarhely központjában az úrnapi búcsú, amely kapcsán már szerda estétől forgalomkorlátozásokra kell számítani a város területén – hívja fel a figyelmet Facebook-bejegyzésében a helyi rendőrség.

Javítás

Cikkünk megjelenése után a Szent Miklós Plébániáról kértek helyesbítést, miszerint a szentmise 11 órától kezdődik a Márton Áron téren. A helyi rendőrség vélhetően a résztvevők érkezése miatt tett közzé 9 órát bejegyzésében, ugyanis ekkor már lezárják a városközpontot – a javítás megjelenítéséig nem értük el őket, a Facebook-ról közben törölték a kezdőidőpontot.

Akkor mi lesz lezárva?

Június 7-én 21 órától a Márton Áron, illetve a Városháza tér, június 8-án reggel 8:30-tól 14 óráig pedig a városközpont, illetve a központba vezető, a lenti térképen is jelzett utcák: Városháza tér, Márton Áron tér, Kossuth Lajos utca, Vár utca a Petőfi Sándor utcai kereszteződéstől, valamint a Petőfi Sándor utca a városközpont felé haladó sávon.

A helyi rendőrök a nemzeti rendőrséggel és a csendőrséggel közösen biztosítják majd a forgalom gördülékenységét az útlezárások ideje alatt – írják. Arra kérik a gépjárművezetőket, hogy vegyék figyelembe a forgalomkorlátozásokat, illetve a hatóságok utasításait, és az említett zónákat szabadítsák fel az ott parkoló autóiktól.