Ekkor lehet iratkozni a bölcsibe

A székelyudvarhelyi városi bölcsőde a következő tanévben is várja a kisgyerekeket, írják a polgármesteri hivatal weboldalán. A beiratkozás július elején, a napköziotthonokba történő iratkozás lezárulását követően kezdődik. Július 1-től július 9-ig várják az iratcsomókat, az ezt követő időszakban bírálják el ezeket, majd 16-án függesztik ki a bölcsődébe bejutó gyerekek névsorát.

Az idei évben is elérhető az online iratkozás lehetősége: a kitöltött és szkennelt dokumentumokat a lukacs_kinga@yahoo.com e-mail címre kell küldeni. Ugyanakkor lehetőség van a dossziék leadására az intézmény Függetlenség sugárút 39. szám alatt található székhelyén is hétköznapokon 9 és 14 óra között, július 6-án és 8-án, kedden és csütörtökön 14 és 16 óra 30 perc között.

Szükséges dokumentumok:

Szükséges orvosi papírok:

Felhívásában a hivatal kiemeli, hogy nem veszik figyelembe a nem udvarhelyi lakcímmel rendelkező szülők kérvényét. Az ideiglenes lakcímmel rendelkező szülők egy nyilatkozatot kell kitöltsenek, hogy ténylegesen azon a lakcímen laknak napi életvitelszerűen. Nem veszik figyelembe az orvosi igazolással nem rendelkező gyerekek iratcsomóját, azon szülők kérvényét, akiknek adóhátralékuk van a hivatal felé, illetve azon jelentkezők kérvényét, akik visszautasítják a beiratkozási iratcsomóhoz szükséges dokumentumok bármelyikének a leadását.

A beiratkozási formanyomtatvány, a beiratkozáshoz szükséges iratok igénybe vehetők a bölcsőde székhelyén, a beiratkozási sorrend döntési kritériumai ide kattintva érhetők el.

Bővebb információt naponta 8 és 14 óra között a 0756-657521 és 0788-639286-os telefonszámokon igényelhetnek.