Cicatánc a csillagok alatt

Ki gondolta volna, hogy ennyi mindent ki lehet a könyvtárban egyetlen éjszaka alatt próbálni.

Nos, menjünk vissza két-három napot az időben, pontosabban péntekig. Már alig vártam, hogy odaérjek a Nyitott Könyvek Éjszakájára, legalább háromszor átöltöztem, mert az időjárás sajnos nem volt túl kiszámítható. De valahogy így is sikerült megérkeznünk a könyvtár elé.

fotók: DÁVID Anna Júlia

Furcsamód kint alig állt valaki, én legalábbis zsúfolt tömegre számítottam az ajtó előtt, de mikor bementem, egyszerűen REN-GE-TEG  ember állt a lépcső előtt, a lépcsőn, de még a lépcső felett, a második emeleten is! Valahogy – hát nem túl könnyen – betolakodtunk az épületbe, hogy megnézzük, milyen programokon lehet részt venni.

Engem legjobban a just dance fogott meg, ezért lementem a legalsó szintre, ahol állítólag az a program volt. Lent gyerekek táncoltak, volt, aki a sorban nézte bátortalanul az eseményeket, azon gondolkodva, hogy próbálja-e ki, vagy sem. Őszintén szólva, én se tudtam igazán eldönteni, hogy mit tegyek, de gondoltam, ilyen lehetőségem sincsen mindig, így kipróbáltam. A cicatáncra mentem, – rendes nevén Kulikitaka –, mert az nem tűnt túl nehéznek. Jó, erre nincs jobb szó, nagyon élveztem, és a végén még cukorkát is adtak! Innen már tudtam, hogy a többi program is nagyon jó lesz.

Ezután gyorsan kértem még egy jegyet a papírszínházra, hogy nehogy lemaradjak róla. Sajnos a virtuális valóságra már nem volt jegy, úgy látszik, hogy a többi embert is ez nagyon érdekelte, de nem baj, még így is tudtam jegyet szerezni más programokra.

Volt egy kis csúszás az idővel, ezért kellett egy kicsit várni, de addig is elfoglaltuk magunkat a barátnőmmel. Először kimentünk, hogy szívjunk egy kis friss levegőt majd be, hogy melegedjünk át, aztán megint ki, és megint be.

Kicsit fel is mentünk, hátha találunk még valami jó elfoglaltságot magunknak, és ekkor megláttunk a játékteremben egy robotot, ami nagyon aranyosan mozgott. De sajnos eltelt az idő, így mennünk kellett a papírszínházba.

Szerencsére, hamar megérkeztünk, így jó helyet találtunk magunknak. A mesélő néni kedvesen elmagyarázta, hogy mit kell tudni a papírszínházról, majd elővett egy favázat, amibe aztán a történet képeit süllyesztette be. Az első mese egy kiscicáról szólt meg arról, hogy hogyan kapott magának nevet. Pontosabban neveket. Majd egy lyukas zacskóról szólt a történet, És tényleg, nem is olyan rossz a háznál egy lyukas zacskó.

A következő program, amire el akartam menni, az a planetárium volt, de addig még kellett várnom egy kicsit, így volt időm az arcfestésre is, és gyönyörködtem egy kicsit Eposzban és Ódában, a két papagájban.

Már éppen ki akartam menni a könyvtár elé, amikor összefutottam az anyukámmal, aki pont most vett részt a nyomtatós eseményen. Bementem én is, mert kíváncsi voltam, hogy milyen lehet.

Bent egy nagy vasszerkezet állt, mellette meg asztalok, amiken fém betűk voltak. Karcsi bácsi elmagyarázta, hogy ez egy régi nyomtatógép, majd sorbaálltunk, hogy kipróbálhassuk. Elmondták, hogy hogyan kell használni, majd befestékeztem a fémképet, utána adtak egy papírt, amit be kellett helyezni a keretbe úgy, hogy majd lehessen szépen rányomtatni.

Ezután meg kellett forgatni egy nehéz kereket, hogy a festékes fém találkozzon a papírral, és így kész is lett a kép. Szerintem nagyon szép lett a végeredmény: a bácsi elmondta, hogy a Szejke-fesztiválok meghívóit illusztrálták régen ezzel a képpel, Maszelka János festő készítette.

Még kellett egy kicsit várnom a planetáriumos előadásra. Besiettem a terembe, és beléptem az erre a célra rendelt kupola alakú sátorba. Leültem egy székbe, pontosabban lefeküdtem, mert másképp nem láttam a mennyezetre vetített filmet. Soha nem érdekeltek annyira a bolygók meg az űrrel kapcsolatos dolgok, de most már nagyon is meghozta az érdeklődésemet ez a vetítés, és lehet, hogy majd jobban utána is nézek ennek az egésznek.

Soha nem is gondoltam volna, hogy ekkora történelme van a mi világunknak. Te gondoltad volna, hogy az emberiség régebben azt hitte, hogy a naprendszerünk közepén a Föld áll és nem a Nap? Vagy, hogy a Nap valójában egy csillag, ami közel, de még így is 150 millió km-re van a földtől? Én legalábbis most tanultam meg egy csomó mindent az univerzumról, és hát tényleg érdekes lehet, ha még Tompa Andrea írónő is velünk nézte.

Sajnos, ennek is vége lett, így kimásztunk a kényelmes székekből, és kimentünk a kupola alól. Kint az emberek már nagyrészt hazafelé készülődtek, így mi is kimentünk a könyvtárból. Egy néni elmondta, hogy ezeket a dolgokat máskor is ki lehet próbálni, sajnos a VR-szemüvegeket egyelőre még nem, de hamarosan biztosan azt is. Csak egy érvényes könyvtárbelépő kell hozzá, meg néhány barát, hogy egy emberért ne kelljen elindítani a felszereléseket, de nagyon szívesen megmutatnak a nyitott könyvek napjain is mindent. Én nagyon jól éreztem magam, remélem, a következő Nyitott Könyvek Éjszakája is ilyen jó lesz.

A szerző 11 éves
Kattints a hozzászólások megjelenítéséhez

Korábbi képriportok