Éjszakába nyúlóan csatázhatsz a múzeumban

Szent Iván éjszakájához legközelebb eső szombaton, június 19-én a kedvező járványügyi helyzetnek köszönhetően idén éjszakába nyúló programokkal várja a látogatókat a Haáz Rezső Múzeum a Haberstumpf-villába. A Múzeumok Éjszakáját idén az 1849-es segesvári csata tematikája köré építették a szervezők, ezzel kapcsolatban egy új kiállítás nyílik meg aznap, „Ki mondaná, hogy e hely csatatér?” Régészeti kutatások a segesvári harctéren címmel.

Az éjszakába nyúló rendezvényre a nap bármelyik pontjában ingyenesen be lehet menni, a tizenkét ével felüli személyek részvétele azonban előzetes regisztrációhoz kötött, ezt ide kattintva lehet kitölteni, oltásigazolás, negatív eredményű koronavírus-teszt nem feltétele az eseményen való részvételnek. Szombaton délután négy órától kezdődően este nyolc óráig a gyerekeknek szervezett programok lesznek előtérben, nyolc órától a felnőtteké lesz a szerep.

A részletes program:

A jelenleg érvényes járványügyi szabályoknak megfelelően a tárlatvezetéseken korlátozott létszámban, huszonöt fős csoportokban lehet részt venni, de a múzeum udvara ennél jóval több személy befogadására is képes, kijelölt ülőhelyek lesznek a látogatók számára.

A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a rendezvényről és annak közönségéről kép- és videófelvétel készül, az elkészült felvételek az esemény honlapján, és a szervező intézmény közösségi felületein közzétételre kerülhetnek.