Együtt ülne fel Udvarhelyszék a nagy helyreállítási vonatra

Fotók: GÁL ELŐD

Metropolisz övezetté alakulna Székelyudvarhely és a 30 kilométeres körzetében található települések, hogy könnyebben pályázni tudjanak az európai helyreállítási alapból elérhető összegekre. 

A fejlesztési társulás létrehozásáról szóló szándéknyilatkozatot csütörtökön írták alá, és tartottak róla sajtótájékoztatót a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalban. Ilyen fejlesztési társulást, közigazgatási zsargon szerint ADI-t, már működtet Csíkszereda és a környező települések, hogy Udvarhelyszéken is jó lenne egy ilyet létesíteni a közös célok elérése érdekében, azt Bíró Barna Botond, megyei alelnök javasolta, hangzott el. 

Az eddig megtartott két találkozón Udvarhely 30 kilométeres körzetében lévő 17 település polgármestere az együttműködési szándékát fejezte ki, hangsúlyozta Pálfi Kinga székelyudvarhelyi alpolgármester.

A megyei alelnök szerint sürgősen kell cselekedni, mert a kormány összeállította a fent említett alapot, közvitára bocsátják, április 30-ig el is kell, hogy fogadják, és küldjék az Európai Bizottsághoz. Az alap mintegy 30 milliárd euróról szól, aminek fele vissza nem térítendő támogatás, fele pedig kedvezményes alapú hitel.

Mi ez az alap, és mire költhető?

Az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítását célzó projektekre, a közlekedési infrastruktúra és ezzel párhuzamosan a környezetbarát közlekedés népszerűsítésére, a hosszú távú oktatási stratégia megvalósítására, a megújuló energiaforrások támogatására, az erdősítés, a szárazság hatásainak mérséklésére szolgáló öntözőrendszerek kiépítésére, és a fenntartható közlekedés népszerűsítésére a vasúti infrastruktúra fejlesztése révén lehet többek között euró milliókat pályázni. 

Mindemellett jelentős összegeket szánnak a közszolgáltatások digitalizációjára, a városi környezet javítására, a tömbházak hőszigetelésére, az épületek földrengésbiztossá tételére, illetve olyan beruházásokra, amelyek révén új munkahelyek létesülnek, elsősorban a járvány által leginkább érintett ágazatokban.

Hogyan költenék el és mire kell nekünk?

„Könnyített pályázati rendszer lesz, és azok lesznek helyzeti előnyben, akiknek konkrét elképzelései vannak megvalósíthatósági tanulmány szintjén. A programot 2026-ig le kell bonyolítani, tehát nekünk, amennyiben 2021 év végéig, vagy 2022 év elejéig el tudjuk indítani, majd elbírálják a pályázatokat, négy év áll a rendelkezésünkre” – fejtegette az alelnök. 

Az a cél, hogy Székelyudvarhely és a hozzá kapcsolódó települések egy közös fejlesztési társulás létrehozásával is tudjanak pályázni ezekben a programokban, illetve a 2021⎯27-es uniós pályázati ciklusra is tudjanak felkészülni olyan közös célokkal, amely Udvarhely és vonzásköre lakóinak jobb életminőséget biztosít. Ehhez a megyei önkormányzat nevében Bíró Barna Botond segítséget ígért a térségnek.

A következő időszak legnagyobb kihívása, hogy a társult önkormányzati vezetők megtalálják azokat a konkrét pontokat, amelyeket össze lehet hangolni a többiekével, „hogy amikor a lámpa zöldre vált a pénzek lehívására, minél hamarabb tudjanak jelentkezni”.

Egészségügy, turizmus, gazdaság, s negyvenezer

„Ha csak az egészségügyre gondolunk, tekintsünk el attól, hogy Udvarhelyen van kórház, és Farkaslakán nincs, de vannak családorvosi rendelők, és itt még nem beszéltem a számomra kiemelten fontos területekről, mint az egészség promóció, vagy a prevenció” – sorolta a közösen fejleszthető lehetőségeket Pálfi Kinga alpolgármester.

Bálint Elemér, Oroszhegy polgármestere a települések nevében elmondta, „lekéstünk egy pár vonatot, de ebben a pillanatban nem ezt kell nézni, hanem azt, hogy több vonat fog érkezni, mint amennyit lekéstünk”. András Lehel is felszállt Bálint Elemér vonatos példájára, elmondta, hogy a települések vezetőinek második találkozójának legfontosabb eredménye, hogy megszületett a szándék: együtt jegyet váltani ezekre a vonatokra.  

Elmondta, hogy az említett találkozón bemutatta a választást nyert csapatuk jövőképét, mégpedig, hogy 2040-re negyvenezer lakosa legyen Udvarhelynek, az összefogás célja az ő javaslata szerint, hogy ennek a 17 településnek – amelyeknek összesen 94.000 lakosa volt az utolsó népszámláláskor – 2040-re 105.000 lakosa legyen. Tartalmi szempontból ő a turizmus fejlesztését emelte ki.

„Információim szerint a vendégéjszakák átlagos száma 2019-ben 1,9 volt, tehát tranzitzónának számítunk. Öt éven belül miért ne tudnánk négy vendégéjszakát felmutatni?” – számszerűsített szokásához híven. Bíró Barna Botond hozzátette, hogy „ha megnézzük a megye minősített szálláshelyeit, és ezt térségekre vetítjük, akkor Udvarhelyszék rendelkezik a megye összes minősített szálláshelyének több mint ötven százalékával, ami egy óriási potenciált jelent számunkra”.

Pál Dénes szerint minden elhangzott terület azt szolgálja, hogy az emberek jobban éljenek, de ha a kultúráról, ha az oktatásról, bármiről beszélünk, pénz kell, amit a gazdaság termel ki. Szerinte jelenleg nem létezik gazdaságilag sem összehangoltság, még az iparágak között sem. A társulás lényege hálót kiépíteni, megnézni, hogy a térség miben lehet erős, ne versenyezzünk a regáti kukoricával, se a tusnádi krumplival. „Meg kellene vizsgálni, hogy mit tudnak biztosítani a mi falvaink, és azt, hogy amit előállítanak, hogy tudjuk annyira feldolgozni vagy a falvakban, vagy a városban, hogy a legnagyobb legyen a hozzáadott érték. A rönköt ne adjuk el rönkként, hanem csináljunk belőle fogpiszkálót” – ecsetelte.

A konkrét cselekvési tervek ezután fognak kialakításra kerülni – mondta el Pálfi Kinga arra az újságírói kérdésre, hogy hogyan illeszkedik ebbe az összefogásba a textilipar csődje által okozott munkanélküliség. Ami viszont konkrétum, hogy jövő csütörtökön is találkoznak, addig a települések már fel is mérik azokat a stratégiai elképzeléseket, amelyek mentén látják az együttműködési lehetőségeket.

Miért csak 30 kilométer?

A törvény meghatározza, hogy a metropolisz övezetek hogyan alakíthatók ki. A másodrangú municípiumok és a 30 kilométeres körben elhelyezkedő települések csatlakozhatnak ehhez – magyarázta Bíró Barna Botond. Megnyugtatott mindenkit: a kiírásokra a települések is pályázhatnak, az összefogás lényege az egységesítés, „hogyha van egy bicikliút, amit úgy szeretnének megépíteni a helyi önkormányzatok, hogy Székelyudvarhelyről induljon Farkaslakáig, onnan kimenjen Oroszhegyig, s ott Zetelaka fele visszajöjjön, akkor a fejlesztési társulásban egy pályázat keretében lehívják erre a pénzt, és így nem szakaszonként épül meg, hanem egy összehangolt terv alapján ez a beruházás”.