Még kevesebben vannak karanténban a megyében

Április 14-én 1 órakor kiküldött közleményében a Hargita megyei prefektusi hivatal továbbra is hét COVID-19-cel fertőzött esetről számol be.

Ebből az egyiket a megyében tesztelték, majd a lakhelye szerinti megyébe vitték kórházi kezelésre április 12-én. Az első (etédi) beteget hazaengedték már, mivel az utóbbi két tesztje negatív lett, egy személynél (az apjánál) pedig halála után mutatták ki a fertőzést. Négy személy kórházi megfigyelés alatt áll.

A megyében 195-en vannak még intézményes karanténban, eddig 168-an hagyhatták el azt.

A házi elkülönítésben lévők száma 811-ről 715-re csökkent, eddig összesen 3731-en hagyhatták el otthonukat, ami százeggyel több, mint egy napja.

Hétfőn a rendőrök 498 házi karanténban lévő személyt kerestek fel, valamint 167 esetben büntették a kijárási tilalmat megszegőket.

A koronavírus terjedésének romániai és udvarhelyszéki helyzetéről gyorshírekben tájékoztatunk, ugyanakkor élő hírfolyamot indítunk minden nap, amelyben megtalálhatók az aznapi információk az országos és helyi intézkedésekkel kapcsolatos tudnivalókról, illetve a vírus terjedésének mértékéről.

Kérjük olvasóinkat, hogy vegyék komolyan a vírusveszélyt, tartsák be a hatóságok ajánlásait, határozatait. A megelőzés érdekében maradjanak otthon. Amennyiben feltétlenül szükséges elhagyniuk az otthonukat, tartsanak másoktól két méter távolságot. Mossanak gyakran és alaposan kezet. Ne essenek pánikba, de kövessék a fejleményeket és tegyenek meg mindent, ami egyénileg lehetséges a betegség terjedésének elkerülése érdekében. A külföldről hazaérkezők vonuljanak önként otthoni karanténba. Vigyázzunk magunkra és egymásra!