Magyar Polgári Erő néven új erdélyi magyar pártot alapítottak az egykori Magyar Polgári Párt (MPP) politikusai, pontosabban az EMNP és az MPP fúziójával egyet nem értők.
A bukaresti törvényszék március 15-én hagyta jóvá a párt bejegyzését, a döntés március 28-án vált jogerőssé, és ezzel a Magyar Polgári Erő bekerült a politikai pártok jegyzékébe – olvasható a párt április 18-ai közleményében. Eszerint sokan nem értettek egyet az EMNP és az MPP közötti fúzióval, ezért a frissen bejegyzett Magyar Polgári Erő elsősorban őket szeretné megszólítani.
Kik ők?
Az újonnan alakult Magyar Polgári Erő megbízott elnökeként Kulcsár-Terza József EMSZ-es parlamenti képviselőt nevezik meg, aki teljeskörű felhatalmazást kapott arra, hogy a párt első Országos Tanácsáig ügyvivő elnökséget állítson fel, és a szervezet képviseletében tárgyalásokat folytasson a politikai élet szereplőivel.
Fotó: Kulcsár-Terza József Facebook-oldala
A Transtelex-nek adott válaszában a Magyar Polgári Erő ügyvivő elnöke neveket nem mondott, csak azt, hogy vannak jelenlegi polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácsosok, helyi tanácsosok, akik támogatják a pártot. Ezen kívül korábbi polgármesterek is támogatják őket, és nem csak MPP-sek, hanem állítólag korábbi EMNP-sek is vannak a csapatban. Hangsúlyozta, hátra van a helyi, majd megyei szervezetek létrehozása, és csak utána tarthatják meg az első kongresszusukat.
Bár közleményükben nem nevezik meg az alapító tagokat, a bukaresti törvényszék honlapján olvasható adatok szerint Mezei Vasile Gheorghe, Kurtuly István és Incze Lajos András hozták létre azt, és a párt központi székhelye Szatmárnémetiben van, jele pedig egy stilizált láng – járt utána a Transtelex. A három ismeretlennek hangzó név közül Kurtulyról annyi derült ki, hogy 2020-ban az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) színeiben indult Sepsiszentgyörgyön a helyhatósági választáson, de nem jutott mandátumhoz.
Mit is akarnak?
Közleményében az újonnan alakult párt alapítói azt írják, „a Magyar Polgári Erő alapítását olyan aktív közéleti szereplők kezdeményezték, akik az eddig kialakult politikai struktúrákat nem tekintik megfelelőnek tevékenységükhöz.”
Az új logó, ami leginkább egy cserepes tujára hasonlít, mintha az MPP stilizált fenyőjét idézné.
Hogy ez mit jelent pontosan, azt a Transtelex-nek adott válaszában fejtette ki Kulcsár-Terza József ügyvivő elnök: „van egy csapat, amely úgy érzi, hogy kimaradt. Nem lehet másképp politizálni, csak ha egy politikai keretet biztosítanak. A Magyar Polgári Erő ezt a keretet kívánja biztosítani”.
„Az MPP-ben, mint ismeretes, voltak kizárások, nézeteltérések, tényleg rossz hangulat volt, kimaradtunk az EMSZ-ből is, és ezért hoztuk létre ezt az új politikai pártot” – magyarázta Kulcsár-Terza, aki maga is a kiszorítottak között volt, amikor az a Mezei János került az MPP elnöki székébe, aki a fúziót is véghez vitte a Csomortányi István vezette EMNP-vel.
Kulcsár-Terza szerint a két párt fúziója nem megerősödést hozott, hanem a kilépések és kizárások miatt gyengülést, és úgy látja, a szövetség sokak bizalmát elvesztette. „Együttműködést szerettünk volna az EMNP-vel, és utána beszéljünk fúzióról. Amikor a Magyar Polgári Párt döntött a fúzió kérdésében, engem parlamenti képviselőként meg sem hívtak a kongresszusra. És nemcsak én maradtam ki, hanem többen. Azokat hívták meg, akiknek nem volt véleményük. Azt gondolom, egy pártban, egy egészséges társadalomban a véleménynyilvánítás demokratikus dolog” – mondta a portálnak Kulcsár-Terza, aki szerint ők azt szerették volna, hogy az „MPP megtartsa az identitását”.
A közlemény szövegezése alapján az új, kimondottan jobboldali, nemzeti párt eleve a Magyar Polgári Párt (MPP) szellemi jogutódjának tekinti magát, amely „figyelembe veszi az Európában zajló eseményeket, a magyar kormány nemzetpolitikai törekvéseit és a magukra hagyott vagy kirekesztett nemzeti gondolkodású polgárok igényét, valamint a helye és ideje van a versenynek, és helye és ideje van az együttműködésnek alapelvét”. A legfontosabb célját is kijelölték, a magyar identitás védelme mellett „az autonómia különböző formáinak mindenkori következetes képviseletét és elérését”.
A közlemény szerint a 2024-es választásokra is készülnek, azok, akik egyetértenek elveinkkel és célkitűzéseinkkel, jelentkezhetnek a Magyar Polgári Erő létrehozóinál. Az ügyvivő elnök többször is hangsúlyozta, hogy ez nem jelenti azt, hogy nem szeretne tárgyalni az EMSZ-szel.
Kulcsár-Terza József jelenleg második mandátumát tölti az RMDSZ színeiben a román törvényhozásban. Először 2016-ban szerzett képviselői mandátumot az RMDSZ és az MPP között született megállapodás alapján. 2020-ban már az EMSZ-szel megkötött egyezség nyomán jutott mandátumhoz az RMDSZ listáján Zakariás Zoltánnal együtt, akit március közepén választott elnökének a párt.
A pártalapítás előzménye, hogy Kulcsár-Terza már a legutóbbi választások előtt egy évvel, 2019 decemberében – az MPP-n belüli konfliktusok nyomán – a kizárt vagy perifériára szorult politikusokkal együtt megalapította az Erdélyi Polgári Mozgalmat, majd miután a pártvezetéssel kiegyezett abban, hogy újból képviselőjelölt lehet, elhatárolódott a mozgalomtól, amelyről eleve azt nyilatkozták, hogy nem kíván párttá alakulni.
Csapj le az év legnagyobb akciójára!
Ajándékozd meg magad az UH.ro legizgalmasabb cikkeivel! Csak egy kattintásra vagy attól, hogy elejétől a végéig elolvashasd az uh.ro legizgalmasabb és legértékesebb cikkeit. Ne habozz, az akció csak 2025. január 6.-ig érvényes.